László Krisztina több mint száz élvonalbeli mérkőzés és számos korosztályos válogatottbeli csata tapasztalatát hozta magával a fővárosból. Tudta, érezte, nagy feladatokra, nagy kihívásokra szerződött. Azt azonban talán ő sem gondolta, hogy ilyen fergeteges, sikerekben bővelkedő éveket tartogat számára a távoli és ismeretlen cívisváros...
1997. szeptember 1. - Királynők piros-fehérben (114-119. oldal) (Gurbán György)
- Versenyszerűen tizenkét éves koromban kezdtem kézilabdázni egy vidéki megyei első osztályú csapatban. Előtte természetesen már játszottam az iskolában, mert korán felfedezték, hogy elég ügyesen bánok mindenféle labdákkal. Látták ezt a szüleim is, akik biztattak, csináljam. Na de hol? Miután az unokaöcsém a Vasasban focizott, én is oda kerültem tizenhárom évesen. Saját nevelésű játékosa lettem a klubnak. Ott mutatkoztam be az első osztályban, alig több mint tizenhat évesen. Jól ment a játék, lehettem serdülő, ifjúsági, junior és B-válogatott is. Mit mondjak, mozgalmas időszak volt, hiszen egyszerre edzettem a serdülőkkel, az ifikkel és a felnőttekkel. Mindenhol meg kellett felelnem az elvárásoknak, jószerével nem volt egy nap szünetem sem. Szinte csak arra volt időm, hogy a szerelésemet kimossam, már mehettem a következő erőpróbára még nyáron is.
- Sikerült gyökeret verned a Vasasban?
- Igen is, meg nem is. Igen, mert stabil tagja lettem a keretnek, s nem, mert jóval kevesebb lehetőséget kaptam a játékra, mint szerettem volna. Ennek ellenére a B-válogatottságom után már ott álltam a válogatottság küszöbén. Ám, amikor eljöttem a Bp. Spartacusba, hogy többet játszhassak, mintha elvágtak volna mindent. Azóta nem kerültem soha szóba.
- Aztán két év után elhagytad a Szparit és a fővárost.
- Igen. Elsősorban azért, mert a Vasasban megszoktam a kemény munkát, a hajtást, és persze azt is, hogy azért megy a szekér. A Spartacus viszont az a tipikus középcsapat, amelyik minden különösebb cél nélkül elvan az NB I-ben. Ez az állapot pedig a legkevésbé sem volt alkalmas arra, hogy fejlődjek. Ráadásul a hangulat sem volt éppen imádnivaló a csapaton belül, úgyhogy minden okom megvolt arra a második évben, hogy rosszul érezzem magam. Kezdtem szépen, lassan kibukni idegileg. Végső el keseredésemben már az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az egészet.
- Hát ez a későbbiek ismeretében nem lett volna bölcs döntés...
- Na jó, azért nem gondoltam én teljesen komolyan. Viszont annyira kötődtem Budapesthez, hogy elképzelni sem tudtam volna, hogy máshol játsszak és éljek. Nem akartam eljönni a családom miatt sem, hiszen hozzájuk nagyon erősen kötődöm.
- Hogyan emlékszel vissza a megérkezésedre?
- Azt föltétlenül éreztem, hogy itt nagy feladatok várnak rám. Hiszen tudnom kellett, hogy Debrecen az Debrecen és a DVSC az DVSC. S visszagondolva a kezdeti időkre, elmondhatom, nagyon könnyű volt beilleszkednem emberileg és a játékommal is. Olyannyira, hogy az eddig itt eltöltött három évemből kétségtelenül az első sikerült a legjobban. Hamar befogadtak a lányok, ami talán annak is köszönhető, hogy könnyen kötök új ismeretségeket, barátkozó természetem van. Tehát minden gond nélkül sikerült gyökeret vernem itt, pedig korábban egyáltalán nem tűnt számomra vonzónak az ország keleti része. Ám hamar megváltozott a véleményem. Ma már nemcsak jól érzem itt magam, hanem kifejezetten tetszik a város. Furcsa dolog ez. Annak idején borzasztó nehéz volt Pestről eljönnöm, most pedig azt nem tudom elképzelni, hogy innen elmenjek. Azon kapom magam, mikor hazamegyek a szüleimhez, pedig imádom őket, és amikor csak tudok, rohanok hozzájuk, hogy két-három nap után már vágyom vissza Debrecenbe, a kis lakásomba. Persze a sikerek is sokat segítettek a "vonzalom" kialakulásában.
- Ami a diadalokat illeti, te aztán tényleg részesülhettél belőlük. Hiszen két év két kupagyőzelem, igazán nem mondható rossz aránynak. Az első évedben a közvélemény sokkal inkább a hőn áhított EHF-kupára figyelt, mint a hazai bajnokságra...
- Pontosan így voltunk ezzel magunk is, hiszen a kupagyőzelem határozottan kitűzött cél volt. Nagyon "kihegyezett", kiéhezett volt a társaság. Mi újak azért, mert frissen érkeztünk, a régiek pedig azért, mert már oly sokszor kicsúszott a kezükből a győzelem korábban, hogy szentül megfogadták, ez többet nem fordulhat elő. A lehető legerősebben tudtunk koncentrálni minden apróságra. A legkritikusabb helyzeteken is úrrá tudtunk lenni acélos akarattal. Elmondhatatlanul csodálatos volt a csapat összetartása. Kicsit különösen hangozhat, hogy én teljes két esztendő távlatából már nosztalgiázásra adom a fejemet, de nem felejthetem el, mekkora részük volt a sikerekben azoknak, akik már nincsenek velünk, Horváth Ildinek, Jeddi Manyinak, Katkó "Pufinak", és persze Szopóczy Briginak. Meghaltunk a pályán, ha kellett.
- Hát bizony, ami azt illeti, mindkét győzelemhez vezető úton voltak olyan pillanatok, amikor csak a legfanatikusabb hívek reménykedtek a sikerben...
- Bizony. De ez is a társaság egységét dicséri, hogy képesek voltunk a legmélyebb gödörből kimászni. Igazi, vérbeli kupacsapat voltunk akkor, soha nem adtuk fel a harcot egy pillanatra sem. Ezért felejthetetlen számomra Brigi, aki a legkritikusabb pillanatokban és helyzetekben olyan bravúrokra volt képes, hogy egyszerűen nem hittem a szememnek. Hihetetlenül fel tudott minket dobni a teljesítménye. Őt meg persze az doppingolta, ha mi jól védekeztünk előtte.
- Mint például az első győzelem "előestéjén", a Buxtehude elleni visszavágón idegenben. Ahol Brigi a végén két abszolút ziccert és egy hetest fogott ki. Pedig ha bármelyik bemegy...
- Pontosan. Úgy éreztem, ez egyszerűen őrület. Brigi óriási kapus volt, nem tudok rá mást mondani.
- És aztán elérkezett a döntő, az Oslo ellen. Aminek mindent eldöntő kinti visszavágóján életed eddigi legnagyobb játékát nyújtottad.
- Az ember igyekszik minden meccsre tisztességgel felkészülni, de egy ilyen hihetetlenül fontosra mindent bele kell adni. Ilyenkor persze jóval nagyobb a feszültség, az idegesség, hosszabb az álmatlan éjszaka. Az egész csapat lázban égett, én is fel voltam pörögve rendesen. Rettenetesen akartam, s ez szerencsére nem csapott át görcsösségbe. Szinte alig tudtam olyasmibe fogni, ami ne sült volna el jól.
- Ennek ellenére iszonyatosan nehéz csata volt...
- Igen, de erre számítanunk kellett annak ellenére, hogy nyolc gól előnnyel érkeztünk Oslóba. Tudtuk, mert tudnunk kellett, hogy valóságos pokol vár ránk. Úgy is lett, mert a bírók igencsak megfejelték azt a támogatást, amit mi kaptunk otthon az első mérkőzésen.
- Pedig az első félidőben minden simának tűnt. A játék rész közepén még vezettetek is.
- De a fordulás utáni nyomás iszonyatos, félelmetes volt. Szinte végig hátrányban kellett játszanunk, Csapeszt, mintegy visszaadva Grini debreceni kizárását, végleg kiállították, jöttek a norvégok rettenetesen. Én pedig Sípos Éva sérülése miatt átkerültem a jobbszélre. De szerencsére onnan is eredményes tudtam lenni, nyolcszor találtam be a lefújásig. Aztán összesítésben nyertünk. Hát azt a boldogságot... Nemcsak miénk lett a kupa, de én is jól játszottam, teljesen el voltam varázsolva. S aztán ha valami felejthetetlen volt, az a hazaérkezés utáni debreceni fogadtatás. Azóta sem volt ilyen meccsem...
- Legnagyobb örömömre ki kell, hogy igazítsalak. Jó, nem volt egy nagy kupacsata, de azért az egykori csapatod, a Szpari elleni kilenc találatod sem nevezhető csúnyának...
- Érdekes volt az a meccs. Aznap borzasztóan éreztem magam. Álmos voltam, fáradt és törődött. De aztán megérkezett a Szpari, közte régi barátnőkkel, és én a meccs előtt végigkacagtam legalább egy óra hosszat. Annyira jókedvem lett, annyira feldobódtam, hogy minden mozzanatát kifejezetten élveztem aztán a mérkőzésnek is.
- Lépjünk egy kicsit vissza az időben! Az ismétlés szezonjához...
- A második évemben nehézkesebben mentek a dolgok, mert már kezdett nőni a feszültség a csapat és Köstner Vili között. Ez pedig egy idő után a munkán is meglátszott. Mert fölösleges energiákat köt le, ha egyre gyakrabban kell azzal foglalkoznod, hogy mikor, ki, mit és miért mondott. Hogy mindezek ellenére össze tudtuk magunkat kapni a döntő helyzetekben, igazi bravúrszámba ment. Mint például a Gudme ellen, amikor kilencgólos hátrányt küzdöttünk le a debreceni visszavágón. Mert tudtuk, elhittük, hogy képesek vagyunk rá. A közönség egyszerűen belehajszolt, belekergetett bennünket a győzelembe. Egy gól, két gól, három gól..., tombol a közönség, ilyenkor egyszerűen nincs megállás. Szóval ez is sikerült, de úgy érzem akkor jobban oda kellett volna figyelni a társaságra emberileg, lelkileg.
- Nekem mindig az volt a véleményem, ha valaki bármilyen területen nőket akar irányítani, annak legalább annyira kell jó pszichológusnak lenni, mint jól felkészült szakembernek. Ötven-ötven százalék...
- Teljesen egyetértek. Hiszen ha magunkat veszem alapul, bár milyen kőkemény játékot játszunk, mégis nők vagyunk minden porcikánkban. Tehát érzékenyek, sérülékenyek belül is. Érezni kell azt, hogy mikor van helye, hatása a szidásnak, s mikor tesz jobbat a biztatás. Tavaly bizony jólesett volna néha a ledorongolás helyett egy kis cirógatás. Mert hiába mondják, hogy nem szabad a magánéletet, a privát gondokat a pályára vinni, ez csaknem lehetetlen. Bizony sokszor felcipeljük a problémáinkat. S erre figyelni kell.
- Hogyan szoktál készülni a meccsekre?
- Mint mindenkinek, nekem is vannak megrögzött szokásaim. Az biztos, hogy a meccs napjának délelőttjén nem lehetek otthon. Mindegy hová, csak az a fontos, hogy kimozduljak, levegőn legyek, sétáljak. Kupameccsek előtt mindig leskelődni szoktam az ellenfél edzésén. A mérkőzés napján soha nincs meleg étel, ne legyen a gyomrom megterhelve. Csak banánt, vagy kevéske csokit eszem, és megiszok egy Red Bullt.
- És szárnyakat ad?
- Hát ha repülni nem is tudok tőle, jót tesz a közérzetemnek. Aztán két-három órával a meccs előtt mindig átmegyek a barátnőmhöz kávézni. Ha ezt egyszer is kihagynám, rossz ómen lenne. Aztán jönnek a mezek.
- Jók és rosszak?
- Úgy bizony! Mert vannak "tuti nyerő" mezek is.
- Szoktad érezni előre, hogy menni fog a játék, vagy se?
- Gyakran megesik. Mindenkinek vannak gyenge napjai, de a legrosszabb az, amikor érzem, hogy bennem van a gól, feszít belülről az energia, de sehogyan sem jönnek a passzok.
- Mit hozhat szerinted a jövő?
- Borzasztóan fontos, hogy a kézilabda Debrecenben ne csak a dicső múltat, hanem a jelent és a jövőt is jelentse. Hiszen itt a mindenki elvárja, hogy ne középcsapat játszogassa a meccseit.
- S te?
- Nem vagyok vándormadár, nehezen mozdulok el onnan, ahol már fészket raktam. Huszonhat évesen úgy érzem, még számos jó évem lehet az élvonalban. Most a pénz másodlagos dolog számomra. Elváltam, tehát nem függök senkitől. A magam ura vagyok, szabadon dönthetek a jövőmről. Mindenesetre semmi kedvem nincs innen elmenni. Bízom abban, hogy jövőre megerősödik a csapat. És újult erővel, megerősödött hittel tudunk nekivágni a feladatoknak...
Gurbán György
Forrás: Királynők piros-fehérben (114-119. oldal)
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 21:02
A DVSC 30 évvel ezelőtt nyert először EHF Kupát. A mostani csapat a Dunaújváros elleni 11 gólos győzelemmel tisztelgett a kupagyőztesek előtt. Tovább...
május 8., 17:00
A jelen játékosainak meccsén a múlt csillagait ünnepeljük. Szombaton 18 órakor DVSC SCHAEFFLER - Dunaújváros meccs a Hódosban. No meg a 30 éve EHF Kupát nyert debreceni csapat köszöntése! Tovább...
május 3., 19:59
Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...
május 1., 17:00
Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...
április 26., 18:55
A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...