MTK Budapest-DVSC-Schaeffler 28-29NBI 2022/2023

A győzelem a cél a debütálások meccsén!

Hosszú szünet után végre ismét pályán a DVSC SCHAEFFLER: szombaton 17 órakor az MTK-Budapest otthonában 43 nap után játszik ismét bajnoki meccset csapatunk.

2022. december 2., 17:37 - dvsckezilabda.hu

A fővárosi együttes új szakvezetővel vág neki a mérkőzésnek. Vágó Attila már a harmadik edző az évben, aki a csapatot irányítja. A bajnokságot Vida Gergő vezetésével kezdték meg a kék-fehérek, őt az ötödik forduló után váltotta ideiglenes megbízatással a klub utánpótlásában dolgozó Kekezovity Marinko. Az egykori kiváló balszélső irányításával szerezte meg eddigi egyetlen győzelmét a szezonban az MTK, Békéscsabán nyertek 27-25-re. A végleges megoldást az elmúlt bajnokságban Dunaújvárosban edzősködő Vágó Attila jelentheti, érkezését két nappal a DVSC SCHAEFFLER elleni bajnoki előtt, csütörtökön jelentették be a kék-fehérek. Egy új szakvezető mindig hatványozott erőbedobásra sarkallja a játékosokat, azaz kijelenthetjük, hogy ellenfelünk eddig nem túl acélos produkciója ellenére sem számíthatunk könnyű mérkőzésre Budapesten.

Nálunk a 43 napos bajnoki szünet után alig másfél hét alatt próbálta újra megfelelő állapotba hozni a szakmai stáb a keretet. Az Európa-bajnokságon járt hat játékos múlt szerdán kapcsolódott be a közös munkába, míg a dél- és közép-amerikai kontinenstornán szereplő Mariana Costa hétfőn csatlakozott a csapathoz. Ráadásul az anyai örömök előtt álló Karina Jezsikava helyére érkező balátlövőt, a szerb-magyar kettős állampolgárságú Jovovics Jovanát is be kell építeni a debreceni játékrendszerbe. Jovi nagyon várja a debütálást Loki-mezben.

"Talán nem meglepő, ha elárulom, hogy izgulok, hiszen ez lesz az első mérkőzésem új csapatomban - mondta Jovovics Jovana. - Hosszú szünet után lép újra pályára a csapat, s tudjuk, mennyire fontos, hogy jól folytassuk a bajnokságot. A védekezés lehet a siker kulcsa, fontos, hogy minél többet tudjunk segíteni kapusainknak, s ha jó a védekezés, akkor könnyű gólokat is szerezhetünk."

Jovit túlzás nélkül nevezhetjük MTK-specialistának, hiszen februárban a Budaörs játékosaként 16 kísérletből lőtt 15 gólt a kék-fehéreknek.

"Azon a meccsen, mindegy, hogy lőttem, gól lett belőle, örülök, hogy ezzel pontszerzéshez segítettem a Budaörs együttesét - emlékezett mosolyogva a bemutatkozásra készülő jobbátlövő. - Ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Nem az a fontos, hogy hány gólt lövök, hanem hogy csapatként erősek, egységesek legyünk. Ez lehet a győzelem kulcsa!"

Az MTK-Budapest - DVSC SCHAEFFLER mérkőzés december 3-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban (1173, Budapest, Pesti út 86-88.), a találkozót Altmár Kristóf és Horváth Márton vezeti. A felnőtt mérkőzés előtt 12, illetve 14 órakor lépnek pályára a két klub U17-es és U19-es csapatai.

Az MTK-Budapest tájékoztatása szerint a vendégszurkolók a főbejáratnál tudnak jegyet venni, majd a sportcsarnok oldalsó bejáratánál léphetnek be a lelátóra. A vendégjegyek egységesen 1500 forintba kerülnek.

A felnőtt mérkőzést a DVSC Kézilabda YouTube csatornáján élőben közvetítjük!

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

január 26., 20:26

Felőröltük a Békéscsabát

A gyengébb kezdés után az első félidő végén, majd a második játékrész elején bedarálta a szívósan küzdő vendégeket a rengeteg ziccert hibázó DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

január 25., 16:59

Csütörtökön az ősi rivális érkezik!

Több mint hat évtizedes múltja van a DVSC - Békéscsaba párharcoknak, többnyire párhuzamosan futott a két klub története az NB II-től az élvonalig. A mostani lesz a csapatok 81. NB I-es mérkőzése. Tovább...

január 22., 20:19

Kevés volt 12 perc jó játék

Gyenge kezdés után a második félidő elején fantasztikus periódust produkált a DVSC SCHAEFFLER, s hatgólos hátrányból egyenlített. A folytatásban aztán a kimaradt ziccerek megpecsételték a sorsunkat. Tovább...

január 21., 19:12

Hibátlan csapatok csatája északon

Nem volt rövid a Norvégiába vezető út, de minden a tervek szerint alakult, így szombaton, kora este megérkezett Stavangerbe a DVSC SCHAEFFLER küldöttsége. Vasárnap 18 órakor Sola HK - DVSC SCHAEFFLER, az EL C-csoportjának rangadója. Tovább...

január 19., 14:47

Vasárnapi ellenfelünk: HK Sola

Az előző szezon csoportkörét százszázalékos teljesítménnyel teljesítő norvég együttes ezúttal is két győzelemmel rajtolt az EL-csoportkörében. Tovább...