Szamozvanova, Irina

Irina pihenni akar

Irina Szamozvanova (képünkön), a Loki egykori klasszis hálóőre közel negyed­századnyi aktív kézilabdázás után jól megérdemelt pihenőjét tölti, és egyáltalán nem hiányzik neki a sportág légköre.

2002. január 21. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Napló-archívum

A nyáron visszavonult kapus, aki egy évtizeden át védte a DVSC kapuját, és ezalatt két EHF-kupa és egy MK-győzelemnek volt aktív részese, nagyon meghatódott, amikor a pénteki KEK-mérkőzés előtt a klub vezetői és szurkolói hivatalosan is elbúcsúztatták.

- Nagyon szerettem a Lokiban játszani, mindig jó társaság jött össze, és a szurkolók is fantasztikusak voltak. Úgy érzem, ők is szerettek engem, sikereinket a közönségünk támogatása nélkül talán nem is érhettük volna el - mondta el a Naplónak Irina Szamozvanova, aki még nem döntötte el, mihez is kezdjen a jövőben.

- Egyelőre pihenek, huszonöt évi kézilabdázás után kicsit elegem lett ugyanis a sportból. Egyáltalán nem hiányzik a játék, Loki-meccsekre sem járok. Mivel az edzősködés sem igazán érdekel, szinte biztosan a civil életben helyezkedem majd el, és nagy a valószínűsége annak is, hogy maradok Magyarországon - mesélt terveiről az egykori nagy kedvenc.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...