NBI 2004/2005DVSC-Valdor-Hódmezővásárhely 27-24

Nem csillogtak, csak győztek

Továbbra is veretlen a csapat a rájátszásban.

2005. május 20., 20:02 (DZL)

Női bajnokság, az 5-8.helyért:

DVSC-Liss Hódmezővásárhelyi NKC 27-24 (16-11)

Debrecen, 500 néző.

Vezette: Kisfalvi, Péli.

DVSC: KIRÁLY- SOÓS 4, Szűcs 2, Madai 1, LATAKAITÉ 5, Orbán 3, Ariton 6/2. Cserék: Kolsofszki (kapus), BORÓK 6/2. Edző: Laurencz László.

H.vásárhely: PLOSINSZKAJA- Mucsi 2, Jókai 2, Gaál 3, Sípos 3, Wolf 2, Kósa 1. Cserék: Szabó K. (kapus), Nikolajenko 5/4, JENŐFI 4, Asztalos, Kocsis 2, Bacsa. Edző: Pánczél Barabás.

Az eredmény alakulása: 9.p.: 4-2, 16.p.: 9-4, 25.p.: 12-9, 40.p.: 18-17, 50.p.: 21-19, 55.p.: 24-21.

Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc.

A találkozó előtt Hajdú János, az MKSZ szakmai igazgatója adta át a Varga József-vezette ifistáknak a bajnoki ezüstérmeket, majd ugyanő aranyjelvénnyel tüntette ki Komáromi Ákost, a DVSC egykori legendáját. Mellett még többen köszöntötték a sportembert többéves magas szintű munkája alkalmából.

Sütő Mariann maradt ki a keretből, na meg a frissen megoperált Vorozscova, akinek a felépülése egy hónapot vesz igénybe.

Ruta vezérletével jól kezdett a csapat, hamar elhúztak a lányok a vásárhelyiektől. A félidő derekára Király is elkezdte gyártani a bravúrokat. Tizenhat perc után időt kért a vendégcsapat, amely sok labdát szórt el illetve lőtt mellé. Amikor már közelebb férkőztek volna Gaálék, akkor ismét magasabb fokozatba kapcsolt a Loki és megnyugtató előnnyel mentek pihenni Orbánék.

Alig több, mint két perc alatt hármat dobtak a vendégek a második játékrész kezdetén, amivel izgalmassá tették a mérkőzést. A félidő nagy részében nem játszott jól a DVSC, többször is csak egy góllal vezettek lányaink. A 47.percben aztán Noémi váltotta Kirut a kapuban.

A sok hibát hozó végjátékban érvényesült a Loki nagyobb tudása, de erre a győzelemre nem lehetünk büszkék. Rossz játékkal vertük meg a jóval gyengébb vásárhelyieket.

A lényeg azonban most is a győzelem volt. Csapatunk még mindig veretlen a rájátszásban.

Laurencz László:- Most megkaptuk a választ arra, hogy mit hozhat egy felelőtlen fiatalítás a csapatnak. Az alapjátékosok közül ketten-hárman tragikusan játszottak a mai mérkőzésen.

Következik: DVSC-Kőbánya-Spartacus május 27. 18.00


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 5., 20:14

Lehengerlő játék, magabiztos győzelem

Ellentmondást nem tűrően kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER a Praktiker-Vác elleni rangadón. Szinte végig BL-üzemmódban játszott a Loki, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem. Tovább...

május 4., 17:44

Vasárnap a Vácot fogadjuk

Újabb fontos mérkőzés vár a DVSC SCHAEFFLER együttesére: május első vasárnapján, 18 órakor a Vác látogat a Hódosba. Tovább...

május 1., 19:57

Magabiztos győzelem a Kisvárda ellen

Nem sok esélyt adott a DVSC SCHAEFFLER a kiesés elől menekülő Kisvárdának. Már a szünetben 10 gól volt a különbség, ami a lefújásig még tovább nőtt. Tovább...

április 30., 17:00

Majális után bajnoki meccs

Közeleg a bajnokság hajrája, a DVSC SCHAEFFLER a Kisvárda elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a szezon utolsó hónapját. Szerdán 18 órakor a majális után remek programnak ígérkezik a találkozó. Tovább...

április 27., 18:44

Remeklő szélsők, biztos győzelem

A rossz kezdés után szélsőink remeklésével fordítottunk az MTK otthonában, s végül magabiztosan szereztük meg a két pontot. Tovább...