MTK Budapest-DVSC-Schaeffler 28-29NBI 2022/2023

Új helyszín, régi ismerősök

Szombaton először lép pályára a DVSC SCHAEFFLER az MTK-Budapest új otthonában, a 17. kerületben. Budapesten mindig kiélezett meccseket játszunk a kék-fehérek ellen, reméljük ezúttal mi örülhetünk a hatvan perc végén.

2022. december 1., 10:41 - dvsckezilabda.hu

Az MTK évekig szerepelt albérletben a Népfürdő utcai legendás Elektromos Sportcsarnokban, majd az elmúlt szezonban a Vasas Fáy utcai csarnokában volt a hazai pályája. Mindkét helyszínről akadnak kellemetlen emlékeink, hiszen az évek során az MTK többször is megtréfálta csapatunkat. Reményeink szerint a kék-fehérek új otthonában, a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban több sikerben lesz részünk.

Az biztos, hogy sok ismerőssel találkozhatunk szombaton, hiszen a fővárosiaknál négy debreceni kötődésű játékos is szerepel. Az MTK házi góllövőlistáját 33 góllal vezető Pál Tamara a DSI-ben kezdett el kézilabdázni, innen került Győr és Mosonmagyaróvár érintésével Budapestre. A listán második (23 gól) Kekezovity Annát még leánykori nevén, Anna Punykóként szerette meg a debreceni publikum. Punya 2016 és 2019 között három szezont töltött a Lokinál. 71 tétmeccsen 241 alkalommal volt eredményes. Román Dorina egy szezont töltött el klubunknál, míg az MTK jelenlegei csapatkapitánya, Dakos Noémi a DVSC-ben nevelkedett, innen került előbb Vácra, majd a kék-fehérekhez.

A debreceni kerethez hétfőn csatlakozott Mariana Costa, aki a Dél- és Közép-Amerikai Női Kézilabda Bajnokságon aranyérmes brazil válogatottban játszott. A lányok kedden délután közös edzést tartottak a DEAC férfi ifjúsági csapatával, ahol kétkapus játék is szerepelt a programban.

Az MTK-Budapest elleni idegenbeli mérlegünk éppen 50 százalékos. A 12 eddigi találkozóból hatot-hatot nyert mindkét csapat. Reméljük, a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésen - melyet a klub hivatalos YouTube-csatornáján (MTK Budapest - DVSC SCHAEFFLER - YouTube) élőben közvetítünk - felénk billen a mérleg.

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

január 26., 20:26

Felőröltük a Békéscsabát

A gyengébb kezdés után az első félidő végén, majd a második játékrész elején bedarálta a szívósan küzdő vendégeket a rengeteg ziccert hibázó DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

január 25., 16:59

Csütörtökön az ősi rivális érkezik!

Több mint hat évtizedes múltja van a DVSC - Békéscsaba párharcoknak, többnyire párhuzamosan futott a két klub története az NB II-től az élvonalig. A mostani lesz a csapatok 81. NB I-es mérkőzése. Tovább...

január 22., 20:19

Kevés volt 12 perc jó játék

Gyenge kezdés után a második félidő elején fantasztikus periódust produkált a DVSC SCHAEFFLER, s hatgólos hátrányból egyenlített. A folytatásban aztán a kimaradt ziccerek megpecsételték a sorsunkat. Tovább...

január 21., 19:12

Hibátlan csapatok csatája északon

Nem volt rövid a Norvégiába vezető út, de minden a tervek szerint alakult, így szombaton, kora este megérkezett Stavangerbe a DVSC SCHAEFFLER küldöttsége. Vasárnap 18 órakor Sola HK - DVSC SCHAEFFLER, az EL C-csoportjának rangadója. Tovább...

január 19., 14:47

Vasárnapi ellenfelünk: HK Sola

Az előző szezon csoportkörét százszázalékos teljesítménnyel teljesítő norvég együttes ezúttal is két győzelemmel rajtolt az EL-csoportkörében. Tovább...