A megyei párt-végrehajtóbizottság sportfeladatainkra vonatkozó határozata - többek közt - a női kézilabdasport helyzetével, célkitűzéseivel is foglalkozott - az erők koncentrálásával érje el a DVSC együttese, hogy magasabb osztályba kerüljön.
1977. november 20. - Hajdú-Bihari Napló (Fülep Kornél)
Halász Ferenc vezetőedző és Máthé Zsuzsa csapatkapitány
Mindnyájunk örömére a DVSC női NB II-es kézilabdacsapata eleget tett a várakozásnak és megszerezte a bajnoki címet, amely egyben azt is jelenti, hogy a jövő idényben az NB I B-ben szerepelhet. Nézzük kik azok, akik kivívták ezt a szép sikert (a zárójelben az első szám azt mutatja, hogy hányszor szerepelt a játékos a csapatban, a második szám a dobott gólokat mutatja, a harmadik pedig az edző osztályzatát).
Nagy Józsefné (22, kapus), Csoma Gyöngyi (22, kapus), Halászné Huszár Erzsébet (22, 138, 8), Máthé Zsuzsa (22, 52, 7), Szabó Éva (22, 47, 7). Botkáné Orvos Margit (21, 46, 7), Purguly Mária (19, 10, 5), Filep Anikó (22, 10, 5), Kiss Erika (11, 6, 6), Puskás Ibolya (22, 6, 5), Grezsu Piroska (8, 4, 4), Veress Emma (16, 2, 5), Török Erzsébet (13, 5, 4), Tóth Hedvig (7, 1, 3), Pinczés Judit (6, 0, 3).
A táblázatból is látható, hogy. az együttes a 22 mérkőzésből 19 alkalommal győzött, egyszer döntetlenül végzett a Bp. Építőkkel Debrecenben, és kétszer kikapott a DVTK-tól, illetve a KÉV Metrótól, a két utóbbi csapat otthonában.
A bajnoki cím elnyerése után nagy volt az öröm a csapat berkeiben és az egyesületnél is, hiszen mindig a legszebb a sportban az, ha valaki, vagy valamelyik csapat sikert ér el, és ebben is a legnagyobbat, az elsőséget éri el. Az öröm közepette megszólaltattuk az együttes edzőjét és csapatkapitányát.
Halász Ferenc edző (civilben monóöntő az Alföldi Nyomdában): - Több mint két esztendeje, 1975 szeptemberében kerültem a DVSC-hez, de abban az évben balsikeres volt a csapat szereplése, hiszen akkor esett ki a DVSC az NB I B-ből. Elhatároztuk, hogy visszakerülünk! Az elmúlt évben újult erővel fogtunk munkához és öt pont hátránnyal a második helyen végeztünk. Az 1977-es bajnoki idényben, ennek is az első felében már az első helyen végzett a DVSC, és az volt a feladatunk, hogy ezt a helyet megőrizzük. Sikerült! Az idény kezdetén került hozzánk Purguly az Ú. Dózsából és Grezsu a D. BIOGAL-ból. Mások átigazolását is terveztük, éppen az erők összefogásának koncepciója alapján, de egyesek ezen fáradozásainkat hátráltatták. Mindemellett komoly munkával - heti négy edzéssel - elértük célkitűzésünket, elsősorban azzal, hogy a játékosok átérezték a felelősséget abban, hogy a bajnoki cím elérése a cél. Nehezítette a munkát, hogy időközben néhány kézilabdázónk izomsérülésekkel bajlódott és persze szorított két vetélytárs is, a Bp. Építők és a KÉV Metró. A magasabb osztályban célunk a bentmaradás, szeretnénk a középcsoportban végezni és ennek érdekében több élvonalbeli játékossal igyekszünk erősíteni együttesünket.
Máthé Zsuzsa csapatkapitány (bérelszámoló a nagyállomáson). Máthé majdnem legfiatalabb a csapatban, s hogy mégis ő a csapatkapitány, arról társai "tehetnek", akik őt választották meg e tisztségre. Ő így nyilatkozott: - Feladatomnak éreztem, hogy segítsem az edző munkáját, a kollektív szellem erősítését, a fegyelem megtartását mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérni, egyrészt azzal, hogy játékostársaim igyekeztek, tudásuk javát nyújtották. Az igyekezetet a bajnokság megnyerése bizonyítja, a fegyelmi helyzet milyenségét pedig az, hogy egyetlen játékost sem állítottak ki véglegesen a bírák. Remélem, hogy az NB I B-ben is megálljuk a helyünket, ezt azért is gondolom, mert már többen játszottunk ebben az osztályban és vannak tapasztalataink. Ezúttal meg is köszönjük azt a sok segítséget, gondoskodást amit kaptunk vezetőinktől.
A kézilabdázás híveivel együttesen valamennyien gratulálunk a bajnoki aranyérem elnyeréséhez és kívánjuk, hogy további fáradozásaikat siker koronázza - a jövő idényben is érjen el a DVSC női NB I B-s csapata újabb sikereket.
Fülep Kornél
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
február 1., 20:12
A második félidőben hengerelt a nagyobb sebességi fokozatba kapcsoló DVSC SCHAEFFLER. Ryde ismét 40 százalék fölött védett, Töpfner pedig meg sem állt tíz gólig. Tovább...
január 31., 17:00
Február 1-én, szombaton 18 órakor a Vasas lesz a DVSC SCHAEFFLER vendége a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. Tovább...
január 29., 17:00
Nyártól újabb francia világbajnok játékosa lesz a DVSC SCHAEFFLER-nek. A párizsi olimpia álomcsapatába is beválasztott Alicia Toublanc a román Valcea együttesétől érkezik. Tovább...
január 25., 20:23
Csapatként küzdve szereztük meg Vácon a két bajnoki pontot. Thorleifsdóttir volt a legeredményesebb, 7 góllal, Ryde 45% fölött védett. Tovább...
január 24., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...