NBI 2025/2026DVSC-Schaeffler-Váci NKSE 35-24

2026 első meccse: érkezik a Vác!

Az óesztendő utolsó előtti napján még pályán voltak a debreceni lányok, január 5-én pedig már újabb feladat vár a csapatra. Hétfőn, 18 órakor a Vác együttesét fogadjuk a Hódosban.

január 4., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

Eredetileg a Pest megyei csapat lett volna a házigazda, de a szombati, Storhamar elleni sorsdöntő BL-csata miatt kértük a pályaválasztói jog felcserélését, amihez ellenfelünk roppant sportszerűen hozzájárult. A gesztusért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani!

A Kisvárda elleni magabiztos évzáró siker után egy nap pihenőt kaptak a debreceni játékosok, január elsején pedig már edzettek. Szükség is lesz az erőre, hiszen a hétfői bajnokival a szezon talán leghúzósabb periódusa kezdődik meg. 26 nap leforgása alatt hét mérkőzés vár a DVSC SCHAFFLER csapatára.

A nagy menetelés első állomásán a magyar pontvadászat egyik dinamikusan fejlődő együttese lesz az ellenfél, amely a középmezőny oszlopos tagja. Nem véletlen, hogy a legutóbbi bronzérmes, Esztergom csak az utolsó pillanatban tudott pontot menteni a Dunakanyarban. A váci játék alappillére a belső hármas, Afentaler Sára, Csíkos Luca és Kajdon Blanka. Ez a trió eddig 141 gólt szerzett a Vác 269 találatából.

"Remek őszi szezont zártunk. Büszke vagyok a lányokra, mert a bajnokságban stabil teljesítményt nyújtottunk és tényleg magabiztos győzelmeket arattunk - kezdett amolyan évértékeléssel Tóvizi Petra. - A BL-ben talán lehettünk volna picikét eredményesebbek is, de nem állunk rosszul és hosszú még a szezon, szóval bízom benne, hogy tudunk még előrelépni. A Kisvárda elleni meccsünk nagyon jól sikerült, hosszú kihagyás után játszottunk újra tétmeccset, de megmaradt a lendület. A Vác ellen is hasonló felfogásban kell játszanunk, de nem lesz könnyű, mert egy tehetséges, fiatal csapat. Gyorsak és vannak jó játékosaik. Oda kell figyelnünk, hogy ne tegyük magunknak nehézzé a mérkőzést. A saját játékunkat kell játszani és győzni kell!"

A DVSC SCHAEFFLER játékosai természetesen szeretnék megőrizni eddigi makulátlan bajnoki mérlegüket, ami a tizedik győzelmet jelentené sorozatban.

A DVSC SCHAEFFLER - Vác mérkőzés január 5-én, 18 órakor kezdődik majd a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A találkozót Kiu Gábor és Kiu Tamás vezeti majd.


Szűcs Lajos

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...