25 év után ismét az I. osztályban

Azóta azonban főleg a férfi csapatok jelentették Debrecenben a kézilabda élvonalat. Ezért is különösen örvendetes esemény az idei év vége a városban, ott, ahol igen komoly népszerűségnek örvend a kézilabda sport. Az NB I/B. osztályú bajnokságban a Debreceni Munkás Vasutas SC női csapata - tetemesnek mondható 7 ponttal lemaradva a bajnok Építők SC mögött, de hasonlóan tetemes hat pontos előnnyel megelőzve a harmadik helyezett Nagykanizsai Olajbányász együttesét - a második helyen végzett és feljutott a legjobbak közé.

Az ünneplések, az öröm első hullámai után beszélgettem Halász Ferenccel, a csapat edzőjével és Szatmáry Zoltán "pályaedzővel" a csapat sikeréről, a megnövekedett feladatokra történő felkészülésről. Mivel Szatmáry Zoltán a felkerülés után került a csapathoz, az előzményeket Halász Ferenc ismertette, a csapat előtt álló feladatokat, azok megoldásának terveit a másodedző is kiegészítette. Szavaikból a hozzáértés mellett hallatlan lelkesedés is csengett.

- Hogyan készültek fel az idei bajnokságra, milyen céllal kezdték a küzdelmeket?

- Felkészülésünk tulajdonképpen már négy évvel ezelőtt megkezdődött. 1976-ban párthatározatban jelölték meg az akkori Vasutast, hogy 1986. évre érje el a legmagasabb bajnoki osztályt. Ennek függvényében kaptuk a támogatást is. A munka már a rákövetkező évben megkezdőjött, sikerrel. Megnyertük a NB II. keleti csoportjának bajnokságát. A magasabb osztályban sem vallottunk szégyent. Olyan feltételeket biztosítottunk a csapat számára, mind szakmai munka, mind az emelt szintű edzések tekintetében, hogy az NB I/B mezőnyében az ötödik helyen végeztünk. Tudtuk, ez a teljesítmény kevés a legjobbak között, megpróbáltunk igazolni és miután ez kevéssé sikerült, még többet, még hatékonyabban dolgoztunk a siker érdekében. Az eredmények munkánkat igazolták, az elvárásnak egy évvel korábban eleget téve, már idén feljutottunk az első osztályba.

- Hogyan sikerült a bajnokság végén "állva hagyni" a közvetlen üldözőbolyt?

- Évekre visszamenőleg nagyon jó kollektívát sikerült kialakítanunk. Még a keleti csoportban játszottunk, amikor már az élszintűhöz közelítő edzésmunkát végeztük. A követelményrendszerben foglalt alapelveket kidolgoztam a csapat "méreteire", ezek a követelmények adták a munkánk keretét. Már akkor kialakulóban volt a csapat erőnléte, amely az évek során tovább javult és kiegészült az emelt szintű szakmai munkával, amelyek segítségével végül el tudtunk szakadni a riválisoktól. Bár játékosállományunk közel nincs olyan jó, mint a bajnok Építőké, de segített a jó csapatszellem és beért a kemény edzések eredménye.

- Melyek voltak a bajnokság fordulópontjai?

- Komoly eredményt jelentett, hogy hazai pályán nem szenvedtünk vereséget, így riválisaink is vesztesen távoztak el Debrecenből. A fordulópontot talán az őszi nyolcadik fordulóban Egerből szerzett pont jelentette, mely erőt adott a csapatnak, még a kétkedőkkel is elhitette, hogy reális esélyünk van a feljutásra.

- Idén nyáron két komoly bázist képező debreceni egyesület, a VSC és az MTE fuzionált, így jött létre az új egyesület, az MVSC. (Ezért is a kettősség néhol az írásban, hol Vasutasról, hol pedig MVSC-ről esik szó.) Mit jelentett a szakosztálynak ez a fúzió?

- Mivel az új egyesület még elég rövid múltra tekinthet vissza, nem tudjuk konkrétan értékelni, vajon mennyiben is változott a helyzetünk. Bízunk abban, hogy az egyesület még jobb feltételeket tud majd biztosítani szakosztályunknak.

- Hogyan épül fel az egyesület és milyen helyet foglal el benne a kézilabda szakosztály?

- Január elseje után lép életbe a vezetőedzői rendszer, ekkor egy pályaedzővel is bővül a felnőtt csapat szakmai vezetése. Második csapatunkkal - akik kivétel nélkül mind ifjúsági korúak, de a megyei felnőtt bajnokságban játszanak, felkészülve arra, hogy az első csapatba kerülhessenek - is külön edző foglalkozik. A városi sportiskola egyértelműen a szakosztályunk alá dolgozik. Az ő első csapatuk a megyei ifjúsági bajnokságban szerepel, elsősorban azért, hogy megszerezze a részvételi jogot az Országos Ifjúsági Kupán való indulásra, de ebben a csapatban is nagyon sok még fiatalabb, azaz serdülő korú játékos szerepel. A sportiskolának három bázisiskolája van, mindhárom helyen komoly bázis áll a fiatalok rendelkezésére. A Vénkerti és a Szoboszlai úti iskola egy-egy lakótelepen működik, több mint ezer tanulóval. Ideális munkacsarnok áll a csapatok rendelkezésére éppen úgy, mint a tanítóképző gyakorló iskolájában. Mindhárom helyen két-két csapat működik a korosztályos rendszer szerint. A felnőtt csapat napi két edzéssel készül, délelőtt a Vágóhíd utcai csarnokban - ezt a csarnokot ottjártamkor Halász Ferenc "szégyenkezve" mutatta meg, mondván, milyen kicsi és sivár, megnyugtatva a debrecenieket, Budapesten még kisebb termekben is rendeznek terembajnokságot, - délután pedig a városi sportcsarnokban. Az utánpótlást jelentő csapatok arányosan kevesebbet dolgoznak a felnőtt csapatnál, de hasonló megterheléssel. Főleg a sportiskolásokra jellemző a mindennapi edzés, mert az iskolák sporttagozatosak, így délelőtt is mozognak. A sportiskolát különösen augusztustól érezzük komoly bázisunknak, az új igazgató, Győrfy Imre akkor kezdte az újjászervezését. Nagyon jó kezdeményezés volt, biztos vagyok benne, hogy két éven belül már látjuk hasznát a munkájuknak.

- Mennyit élveznek a debreceni közönség legendás hírű kézilabda szeretetéből?

- Kialakult egy állandó közönségünk, annak ellenére, hogy a Dózsa férfi csapata nagy vonzerő és a labdarúgók is általában szombaton játszották bajnoki mérkőzéseiket. Törzsközönségünk csak két-háromszáz emberre tehető, de az új bajnokságban már teremben játszunk és a lehetőségekhez mérten - a női bajnokságban az olimpiai előkészületek miatt sűrített fordulók is lesznek - megpróbálunk a Dózsával közös mérkőzéseket játszani, így bízunk abban, hogy "törzsközönségünk" megtöbbszöröződik az új idényben.

- Milyen a szakosztály szociális helyzete?

- Jónak mondható. Ami reális kérésünk idáig volt, azt igyekezett az egyesület biztosítani. Ideális környezetben dolgozhatunk, és a lakásproblémák is megoldódni látszanak. Ezzel igyekszik az egyesület még nyugodtabb körülményeket biztosítani régi, megbízható játékosainknak.

- A szakosztály felépítésének ismertetésekor szó esett már a sportiskola segítő munkájáról. A most kialakuló utánpótlás "beéréséig" mennyiben tudnak támaszkodni eddig nevelt utánpótlásukra?

- Bár a sportiskola nagyon hasznos, a komolyabb eredmények még váratnak magukra. Most is dolgozik azonban az első csapatnál négy olyan játékos - Szarvas, Tóth, Filep és Purguly - akik korábban a régi szervezésű sportiskolában kezdték a kézilabdázást, őket egyszerre igazoltuk át, és próbáltuk, próbáljuk beépíteni az első csapatba, ők még fiatalok, de már megmutatták "oroszlánkörmeiket". Nem csak rájuk számítunk, több fiatalt figyelünk a sportiskolában, akikkel hosszabb távon szintén számolunk, de vannak újabb igazolásaink is. Tervünk az, hogy az utánpótlás problémáját főleg saját nevelésű fiatalokkal oldjuk meg. (Ez a célkitűzés jövő évi munkatervünk első pontjában is szerepel.)

- Milyen mennyiségű és intenzitású edzésmunkát végeznek?

- Napi két edzést tartunk, az edzésintenzitást pedig havi bontásban készült edzésterveinkbe megtervezzük. Négyféle intenzitású edzést különböztetünk meg: könnyű, közepes, erős és nagyon erős. Az edzések intenzitásának precíz tervezése a feltételek biztosításához szükséges. A havi tervekből elkészítjük heti kivetítésben is az elképzeléseket, ezeket kifüggesztjük, így a játékosok is figyelemmel kísérhetik, mi vár rájuk. Minden hétre két nagyon erős terhelésű edzést tervezünk, ezek általában edzőmérkőzések lennének. Azért a feltételes mód, mert a helyi csapatok túlnyomó része lemondja az edzőmérkőzést azzal az indokkal, hogy "nem veretik hülyére magukat". Igaz, így is van néhány állandó edzőpartnerünk - Nyíregyházi Volán, Mátészalkai MTK -, de túlsúlyban férfi ifjúsági csapatokkal kell játszanunk. Némi könnyebbséget jelent februárban kezdődő vidékbajnokság, amikor a hétvégeken két mérkőzést játszunk, de ez csak az edzések tervezéséhez jelent könnyítést, a játékosok hétközben ugyanúgy megkapják a két nagyon erős terhelésüket. Mint a felsorolásból is kiderül, próbáljuk a lehetőségeinket is úgy koncentrálni, hogy ebben a tekintetben minél inkább közelítsünk a fővárosi csapatok felé. És még egy: tudjuk azt, hogy a jövő évi sikeres szereplésünk a hazai pontszerzéseken múlik, ezért előkészületi mérkőzéseinket főleg hazai pályán próbáljuk lejátszani.

- Kik harcolták ki a felkerülést és kiről mi a véleménye?

- Molnár Etelka, Huszár Erzsébet, Eperjesi Ilona, Botka Lászlóné, Purguly Mária, Máté Zsuzsa, Bordás Sándorné, Filep Anikó, Náricza Edit, Tóth Rózsa, Szarvas Anikó, Nagy Józsefné, Tarján Lászlóné és Bukor Katalin alkották a bajnoki ezüstérmes csapatot. A legkiemelkedőbb teljesítményt Huszár Erzsébet nyújtotta, aki százötvenkét góllal járult hozzá a feljutáshoz. Nem sokkal maradt el mögötte az első kapus, Nagy Józsefné sem, akinek az összteljesítménye szintén kiemelkedett a játékosok közül. Eperjesi és Molnár teljesítményével voltam főként elégedett, bár Eperjesi játékán látszott az egy év kihagyás és az sem használt korábbi önmagához képest, hogy a Bp. Vasasban nem kapott annyi játéklehetőséget, hogy a feltételekhez hozzá tudott volna szokni. Botkáné és Máté játékával szemben mindössze annyi kifogás merült fel, hogy több gólt vártam tőlük, egyébként hasznos teljesítményt nyújtottak. A következő "hullám" tagjai: Bordásné, Purguly, Filep, Tóth, Náricza és Bede, bár szerényebb képességeikkel tisztában voltam, néha még így is elmaradtak a várakozástól. Bukor és Szarvas a jövő ígéreteként kerültek a csapathoz, amit vártam tőlük, azt általában megjátszották.

- Mit jelent a szakosztály életében a felkerülés?

- Debrecennek huszonnégy éve nem játszott csapata női első osztályban, úgy érzem, rajtunk kívül a város is nagyon örül annak, hogy felkerültünk, hogy a legjobbak között játszhatunk, így az öröm teljes, de ez csak pillanatnyi állapot lehet csapatunknál. Tervünk az, hogy a meglévő anyaggal olyan munkát végzünk, ha a várostól ezután is megkapjuk a szükséges támogatást, sokáig tudjuk tartani ezt a szintet.

- Érzik-e előnyét annak, hogy lassacskán már az NB II. egész keleti csoportját ki lehetne állítani debreceni csapatokból?

- Sajnos, semmi előnyét nem élvezzük, sőt! Mint már említettem, edzőpartnert nem lehet az egész megyében találni. Semmiképpen nem lehet előnyére egy Debrecennél nagyobb városnak sem az, hogy három csapata "tengődik" az alacsonyabb osztályban. Lényegesen jobb lenne, de meggyőződésem kölcsönösen, ha kialakulna a lépcsőzetesség elve, mert az valamennyi csapatot következetesebb munkára sarkallaná.

- Hogyan sikerült két év alatt "átjátszani" az NB I/B. nem is olyan könnyű mezőnyét?

- Talán az első perctől kezdve tisztában voltunk a lehetőségeinkkel. A szakmai munkát olyan cél érdekében határoztuk meg, amely az adott játékosállományunkkal elérhető. Ez a megállapítás vonatkozhat erre a két évre is. A csapatmunkát az egyénileg meglévő képességekre építettük fel, ezeket a képességeket fejlesztettük olyan szintre, amelyből már a csapat egysége is összeállt.

- Hogyan készülnek a megnövekedett feladatokra?

- Igyekszünk minden lehetőséget kihasználni. Edzőtáborokat szervezünk helyben és Debrecentől távol egyaránt. Valószínűleg elmegyünk Dunakeszire is, ahol az elmúlt nyáron nagyszerű feltételek között készülhettünk fel a feljutást jelentő őszi idényre. Elég szép külföldi kapcsolataink vannak, amelyek segítségével fogalmat alkothatunk magunknak a külföldi erőviszonyokról, komoly mérkőzéseket vívhatunk a bajnokságon kívül is. Természetesen mindent alárendelünk a jó bajnoki szereplésnek, bízva abban, hogy némiképpen mi is hozzájárulhatunk a sportág népszerűsítéséhez, további nemzetközi eredményességéhez.

- Milyen közeli és realizálható távolabbi terveik vannak?

- Mint minden újonc csapattól, a legjózanabb célkitűzés a bentmaradás kiharcolása. Ez a minimális elvárás, amely azonban nem jelenti azt, hogy a cél elérése is ilyen minimális erőkifejtést igényel. További céljaink közé tartozik nemzetközi kapcsolataink kihasználásával, az ott szerzett tapasztalatokkal olyan újat hozni, hogy azzal az egész sportág nyerjen.

Debrecen tehát ismét gáláns ajándékot kapott. Méghozzá olyan csapattól, amelytől ugyan várta előbb-utóbb ezt az ajándékot, de az idejében talán senki sem volt biztos. Minek köszönhető ez az ajándék? Nyugodtan mondhatom, hogy a szakszerű, a precízen megtervezett munkának. Mert a csapat játékosállományában semmi különössel nem találkozunk. Ez talán nehezítheti sorsukat a legjobbak között. Ami viszont könnyítheti, az a sportágat szerető, kedvenceit fanatizáló debreceni közönség. És ha valóban sikerül Halász Ferenc és edzőtársa, Szatmáry Zoltán terve a kettős mérkőzésekre vonatkozólag, bizony sok csapat megizzad az idei bajnokságban Debrecenben. Kíváncsian várom az idei bajnokságot, de meggyőződésem, hogy a következő évet is a legjobbak között kezdheti a Debreceni Munkás Vasutas SC.

ifj. Ihász István

Forrás: Kézilabdázás

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com