Csapó Erika (Dörnerné)

"Csapesz" tervei

Németországban szült a volt válogatott átlövő. Csapó Erika több mint egy évtizeden át volt a debreceni szurkolók kedvence.

2003. szeptember 1. - A DVSC-Valdor 2003/2004-es évkönyve (Gurbán György)

Fotó: Gurbán György

Csapó Erika

A válogatott átlövő a DVSC csapatkapitányaként kétszer emelhette magasba az EHF-kupát, s részese volt a Loki valamennyi nagy sikerének.

Többször is hívták külföldre, ám ő jól érezte magát a cívisvárosban, s csak 1998-ban fogadta el a német Hessen-Hersfeld ajánlatát.

A másodosztályú kiscsapat tőle várta a kiugró eredményt, s nem is kellett csalódnia, hiszen egy esztendő múltán már a Bundesliga I-ben szerepelt. Egy súlyos sérülés után már nem vágyott vissza a pályára, ám a kézilabdától nem távolodott el, hiszen a hersfeldiek első csapatánál lett másodedző és ő irányította a klub amatőrjeinek munkáját. A nyáron viszont egy időre felhagyott a trénerkedéssel, hiszen második gyermekét várta.

"Bár az orvosom már nem akarta engedni, hogy tavasszal dolgozzak, azért csak végigcsináltam a bajnokságot" - mondta az egykori 117-szeres válogatott játékos. - "Szerencsére nem lett semmi gond, és július másodikán egészségesen megszületett Török Lilly Letícia. Most persze minden a kicsi körül forog, ő alakítja a napirendünket, de néhány hónap múlva szeretnék visszatérni a hersfeldi amatőr együttes kispadjára."

A Bundesligában szereplő csapatnál viszont már nem edzősködhet Csapó Erika, az egyesület ugyanis anyagi gondjai miatt visszalépett a bajnokságtól. "Egyelőre bőven elég nekem ez a társaság, hiszen még nincs is meg az edzői licencem" - beszélt terveiről Csapó Erika. - "Szeretnék a sportágban maradni, ezért tanulni akarok. Néhány év múlva talán már alkalmasnak érzem magam egy komoly feladat megoldására. A DVSC-ről mindent tudok, hiszen néhány volt csapattársammal tartom a kapcsolatot, és az interneten is mindent elolvasok, amit a lányokról írnak. Sok a tehetséges játékos, remélem újra összejön egy jó csapat Debrecenben, amelynek valamikor én lehetek az edzője..."


Gurbán György

Forrás: A DVSC-Valdor 2003/2004-es évkönyve

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...