Szamozvanova, Irina

Irina, a kapusedző

Nem láthatjuk többé a pályán a Loki fantasztikus bravúrokra képes másik kapusát, Irina Szamozvanovát sem. Ám a népszerű portás a csapat közvetlen közelében dolgozik tovább.

2004. szeptember 1. - Lokiinfó 2004

Irina Szamozvanova már elképesz­tően régen, 1992-ben került a DVSC­-hez. Nyilas Tündével egyszerre indult el a Loki szekerét tolni. Szinte hihe­tetlen, de igaz: az akkori csapatnak még tagja volt Szántó Anna, Medgyessy Sándorné és Pusztai Tamásné is, akik az 1987-es bajnoki aranyérem kovácsai voltak. Irina egy igen rövid szegedi kitérőt leszámítva végig a klub szolgálatába állította nem mindennapi tehetségét.

A szurkolók hamar megszerették, hiszen elképesztő bravúrokra volt ké­pes. Az ellenfelek lövői valósággal rettegtek tőle, mert, ha egyszer elkapta a fonalat, alig lehetett az eszén túljárni. A nagy európai kupadiadalok idején Szopóczy Brigittával párban ritka nagy tudású kettőst al­kottak. Akkortájt el lehetett mondani, hogy a Lokinak két első számú kapusa volt, valamelyikük szinte mindig képes volt kiemelkedő teljesítményre. Az első EHF-kupagyőzel­met 1995-ben még együtt harcolták ki, a másodiknál már Irinára hárult a fő teher, de ő elbírta azt. Nem lett hűtlen a csapathoz a szerényebb években sem. Egyszer már vissza­vonult, el is búcsúztatta illően a Hódos Imre Sportcsarnok közönsége, de tavaly a sérülések miatt visszahívták, és ő nem mondott nemet. Boldog édesanyaként fejezte be pálya­futását. Na persze csak a Lokinál, mert azért az NB I. B-s Derecskét még erősíti a kapuban...

Hát szó, mi szó, van mit átadnia az utódoknak...


Forrás: Lokiinfó 2004

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...