Máthé Zsuzsa: Hosszú út az élvonalba

- Hajdúböszörményi vagyok, a Bethlen Gábor Általános Iskolába jártam. Minden létező sportágat kipróbáltam, az atlétikától a tornán át a labdajátékokig. Az úszást is csak azért nem, mert nem volt uszodánk... Már a középiskolában történt (ami egyébként szintén a Bethlen volt, csak már Debrecenben), hogy a testnevelőnk, Kapitány Ferenc kézilabdázás közben felfigyelt rám. Ő javasolta, hogy érdemes lenne ezzel komolyabban foglalkozni.

- Kiszúrta a tehetséget?

- Szerintem különösebben tehetséges nem voltam, de nagyon szorgalmas! Talán a gyorsaságom emelkedett ki a többiek közül. Mivel jobbkezes vagyok, így automatikusan kikerültem a balszélre. Feri bácsi vitt el a DVSC ifibe, majd kb. 16 éves korom körül már a felnőtt csapatba is be-bekerültem. NB I/B-ben voltunk akkor 3 évig, de kiestünk. Jobbára csak kiegészítő ember voltam, de olyan nagy nevekkel játszhattam, mint Orvos Margit (Doki), Szabó Ilona (Titi) vagy éppen Szabó Éva (Stefi). Az elsőszámú balszélső Gábor Mária (Pötyi) volt. Tőlük rengeteget tanultam, és persze Kapitány Ferenctől is, aki tanári hivatása mellett a DVSC edzője is volt azokban az években.

- Talán a jó testnevelő tanárokból többször lesz jó edző, mint a kiváló játékosokból.

- Igen, pontosan! A Tanár úr ráadásul elképesztően okos is volt, nemcsak kitűnő pedagógus. Volt egy mágneses sakktáblája, azon mutogatta meg, ki hogy mozogjon. Más csapatoknál még nem voltak figurák, az irányító "csinálta" a játékot. Nálunk csak be kellett mondani, például, hogy "Démon", és máris tudtuk, mi a teendő. Persze az ellenfél is tudta, hogy Bata Erzsi beceneve a Démon, de az volt a csel a cselben, hogy mégse rá "jött ki" az a figura. Rengeteg gólt szereztünk így. Ő egyébként felkerült Pestre, válogatott lett, kupagyőztes és KEK-győztes volt a Spartacusban, a Vasassal pedig bajnok.

- Milyen változást hozott a kiesés?

- A legnagyobb változás az volt, hogy Kapitány helyett Halász Ferenc érkezett a kispadra. De a játékosok nagy része maradt. Közben az én generációm "felnőtt", leérettségiztünk vagy szakmát szereztünk, és néhány fiatal persze elhagyta a csapatot, férjhez mentek, gyereket vállaltak, ez természetes. De a mag, a legjobbak maradtak.

- Mégis három évbe került visszajutni az NB I/B-be. Ilyen kemény volt az NB-II. is?

- Nem volt könnyű dolgunk. Csak Debrecenből három csapat is volt, rajtunk kívül még a Közút és a Kinizsi. Plusz Mátészalka, Diósgyőr, két nyíregyházi, két egri csapat, és a pestiek is ide kerültek a Keleti csoportba, mint például a Beloiannisz (BHG SE), vagy később a KÉV Metró és az Építők. Az első évet, a '75-ös szezont tényleg elvesztegettük. Jött (volna) Halász Ferivel a párja is, Huszár Erzsébet, de őt egyszerűen nem engedte el a Közút, egy teljes évet ki kellett hagynia. Nagyon kevesen is voltunk, akkor én már kénytelen voltam jobbkezes létemre "gyenge oldalon", azaz jobbszélen szerepelni. 1976-ban végre játszhatott már Halászné, be is kezdtünk négy győzelemmel. Közben valaki kiszúrta, hogy mégsem jók a papírjai, azonnal elvették az első 3 győzelmünket, mivel jogosulatlanul játszott. Akkoriban április elején kezdődött a bajnokság, de már majdnem június volt, mire minden rendeződött, kb. a nyolcadik forduló. Azt az évet is buktuk... Aztán végre sikerült, '77-ben már simán elsők voltunk, és visszajutottunk az NB I/B-be.

- A jobbkezes jobbszélső igencsak ritka. Mekkora hátrányt jelentett ez?

- Elég jól beletanultam, és egyre inkább előnynek éreztem ezt, nem is hátránynak. Mert például a védők vagy a kapusok egy balkezesre számítottak, arra voltak felkészülve. Az én cseleim, lövéseim igencsak meglepték őket, kiszámíthatatlan voltam. Annyira élveztem ezt, hogy amikor visszamehettem volna a balszélre, már nem is akartam!

- Ebben az időszakban (is) Halászné termelte a legtöbb gólt, de Ön volt a második a házi góllövőlistán. Sőt, egy időben még csapatkapitány is volt, ugye?

- Ahogy páran kiöregedtek, elmentek szülni, vagy éppen komolyabban megsérültek, megürült a csapatkapitányi poszt. Halász Feri meg odajött hozzám, hogy akkor mától én vagyok a cséká, mert engem lát erre alkalmasnak, plusz én vagyok szinte legrégebben a csapatban. Mondtam neki, hogy szó se lehet róla. Egy titkos szavazáson válasszon a csapat magának kapitányt! Így is lett. Talán épp azért szavaztak rám a többiek, mert ilyen szépen kiálltam a "demokráciáért"...

- Az NB I/B-ben már elég volt két év, a '78-as ötödik hely után, 1979-ben az ezüstéremmel már a feljutás is sikerült. Ez már sokkal erősebb csapat volt?

- Mindig is furcsálltam, hogy miért van egyszerre három debreceni csapat NB II-ben. Mondjuk harmadik, ötödik és nyolcadik helyen... Miért nem vonjuk össze az erőket? A három csapat legjobbjaival simán feljutnánk. Aztán valahogy "fent" is ráéreztek erre, és kimondott cél lett az NB-I. A DVSC kezdte elszipkázni a nagy neveket, például Juhásznét a Kinizsiből, vagy épp visszahozták a Vasasból Kádárné Icát, aki korábban a Közút legjobbja volt.

- Ekkor lett a DVSC-ből és a DMTE-ből Debreceni Munkás-Vasutas Sport Club, azaz DMVSC.

- Politika, semmi más. A DMTE-nek nem is volt női kézilabda-szakosztálya. Kaptunk valami kék-sárga címert, meg mezeket, de mi lélekben továbbra is piros-fehérek voltunk, lokisták.

- Támogatta még a MÁV a csapatot?

- Persze. Ugyanúgy dolgoztunk a vasútnál, de lehet, hogy már nem nyolc órában, csak négyben. Nem csak tolerálták, de segítették is az élsportolókat. Én is korábban edzés után rohantam ki a villamoshoz, onnan a buszvégre, hogy elcsípjem a távolsági járatot hazafelé. De ugyanígy a többi vidéki fiatal is, például Tóth Rózsa vagy Szarvas Anikó. Ők mondjuk Szoboszlóra vagy Fülöpre, én meg Böszörménybe. Nos, mire az NB I. közelébe értünk, megkaptuk a vendégszobákat a Nagyállomás melletti munkásszállón. Nem kellett többet ingázni. Ketten-hárman laktunk egy szobában.

- Milyen volt végre NB I-ben játszani?

- Óriási, felejthetetlen élmény! Az addigi 150-200 néző helyett már az első meccsen 800-an voltak, aztán amikor a nyolc éve folyamatosan címvédő Vasas jött Debrecenbe, már legalább 1200-an. A szurkolótábor már akkor is csodálatos volt, jöttek velünk idegenbe is.

- Legendásan jól indult az a szezon, újoncként mindjárt 3 győzelemmel...

- Pedig egyáltalán nem tudtunk erősíteni, maradt a másodosztályban ezüstérmes csapat. Nem hogy szélsőnk nem volt balkezes, de átlövőnk se. Halászné, Kádárné, Juhászné, mind balátlövők voltak. Talán pont ezzel okoztunk fejtörést az ellenfeleknek is. Kellett az a három győzelem, amíg komolyan vettek végre bennünket. A Népsportban pl. én is benne voltam a forduló csapatában, nagyon jó játékosok, sokszoros válogatottak előtt. Aztán persze megtanulták a nevünket, végül csak nyolcadikok lettünk, de az az év nagyon szép emlék.

- Abban a '80-as csapatban még alapember volt, aztán '81-ben már nem. Miért?

- Mert jött Nyíregyházáról egy istenadta balkezes tehetség, Szilágyi Kati. Ő 15 éves volt, én már 26. Ráadásul az év végétől Komáromi Ákos lett a mester, a közismert kőkemény edzésmunkájával. Nem az, hogy én már nem bírtam volna, de láttam, hogy Ákos hosszútávú terveiben már ezek a fiatalok szerepelnek. Így volt jól, a csapat pár éven belül kupagyőztes lett, majd 1987-ben bajnok. Sziszi pedig majdnem 200-szoros válogatott, sőt, világválogatott. Még éppen visszamehettem volna a balszélre is, de '82-re ott is felbukkant egy 15 és fél éves kislány, ezúttal Mátészalkáról.

- Szántó Anna, később 98-szoros válogatott, világválogatott.

- Igen, nos, így szorítottak ki a fiatalok. Valahol büszke is vagyok rá, hogy ekkora nevek vették át a helyemet.

- A civil élete hogy alakult?

- Középiskola után, azaz '73 szeptemberétől a MÁV-nál dolgoztam, egészen a nyugdíjig. Csapatom is csak egy volt, munkahelyem is! Hűséges típus vagyok.

- Mi volt a munkája?

- Pénzügyi osztályon dolgoztam, bérszámfejtőként.

- Család, gyerekek?

- Ahogy visszavonultam, 1982-ben született a fiam, Tibor, aki nagyon tehetséges atléta volt. Korosztályos megyei rekordokat futott, ha jól tudom, az 1000 méteres serdülő csúcsot a mai napig ő tartja. Zsuzsa lányom pedig '84-es, ő Londonban él már 16 éve. De szerencsére van Internet, bárcsak a mi időnkben is lett volna, imádom!

- Követi a mai kézilabdát?

- Hogyne! Mivel én is gyors voltam a magam idejében, rettentően élvezem a mai modern játékot, a hihetetlen sebességet, a sok gólt. A DVSC-t is mindig megnézem, most az új edzővel szerintem nagyon jók lesznek, megvan a rutinos játékosok és a fiatal tehetségek egyensúlya.

Jobbkezes jobbszélső akcióban - és persze a lakosság szolgálatában
DMVSC - Ferencváros 13-21 (1980.09.11.)

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com