Bokor Ferenc: Az első sikerkovács

1920. február 3-án jött világra Debrecenben, első gyermekként, szüleinek Erzsébet utcai otthonában. Édesapja, id. Bokor Ferenc bádogosmester akkor már harminchat éves volt, édesanyja, a Zemplén megyei Tállyáról származó Svets Mária Anna pedig huszonöt. A Bokor-nagypapa (szintén Ferenc) balmazújvárosi születésű volt, cselédként szolgált, majd a 19. század végén majoros lett Hajdúszoboszlón. A másik nagyapja, Svets Gyula vasúti váltóőr volt.

Iskolái elvégzése után a MÁV-nál dolgozott, ahol irodai segédtiszt lett. Sokféle sportág felkeltette az érdeklődését, versenyszerűen atletizált a DVSC-ben (legtöbbször 5000 méteres síkfutásban indult), asztaliteniszezett és a frissen megalakuló nagypályás kézilabdacsapatnak is tagja lett. 1948. május elsején (28 esztendős korában) összehívta az érdeklődő leányokat, nagyrészt a MÁV-dolgozók gyermekeit, azzal a céllal, hogy megalakítsa a DVSC női kézilabda szakosztályát. Első mérkőzésüket 13:1 arányban elveszítették ugyan a Békéscsaba ellen, de 1949/50-ben már veretlenül nyerték a megyei másodosztályt. 1952-ben lett csapatával megyei bajnok, majd egészen 1969. végéig, azaz 21 éven át volt a DVSC vezetőedzője.

Az ő idejében még nem volt munkaidő-kedvezmény sem, nemhogy profi sportstátusz. A bajnokcsapat edzőjeként is csak 700 forint tiszteletdíjat kapott. Ő is, játékosai is dolgoztak, szinte kivétel nélkül a MÁV-nál. Néha a zaciba kellett beadnia a rádióját vagy akár egy-egy ruháját, hogy el tudjanak jutni az idegenbeli mérkőzésekre. A lányok elismerték tudását, tisztelték, szerették, Horogh Katalin például Nyíradonyból járt be edzésre kerékpárral. Nem csak a játékosokkal volt jóban, hanem a szüleikkel és a tanáraikkal is rendszeresen beszélt. Nagy szó volt, amikor elintézte, hogy az ifjú jobbszélső, Szénási Irén ingyen ebédet kapjon az üzemi konyhán. Az idősebbekre, a kosárlabdás vagy atléta múlttal rendelkező Arany Évára, Hajdu Katalinra, Oláh Sárára alapozta a csapatot, de a fiatalokat is bátran "beépítette". Előfordult olyan szezon, hogy a kezdőkapus 19, a cseréje 17 éves volt.

Legnagyobb sikere természetesen az 1955-ös, veretlenül megszerzett magyar bajnoki cím volt, már nem Lokomotív, hanem Debreceni Törekvés SK néven. A kezdőkapus Magyarné Balogh Etelka, a csapatkapitány Oláh Sára, a házi gólkirálynő pedig Arany Éva volt abban az időszakban. (A klub történetének második és mindmáig utolsó bajnoki címe egyébként 1987-ben született meg, DMVSC néven.)

Edzőként is hasznosította hosszútávfutói tapasztalatait, a csapat erőnléte az átlagosnál jobbnak számított. Szakmailag is felvette a versenyt a kollégákkal, az általánosan elterjedt zónavédekezés mellett már gyakran alkalmazta a szoros emberfogást is, a középen erőltetett támadások helyett teret adott a szélsőknek, így széthúzva az ellenfelek betömörülő védőfalát. Az arra alkalmas, fizikailag jó felépítésű játékosait (pl. Arany Évát) bátorította az akkor még ritkaságszámba menő felugrásos átlövésekre. Tudására sosem volt féltékeny, szívesen cserélt eszmét budapesti, miskolci vagy éppen győri kollégáival, mindig a magyar kézilabda fejlődését szem előtt tartva.

Sportolói pályafutására egy adalék: az 1947. augusztus 25-én Dunakeszin futott 10 perc 47 másodperces eredménye még 1955-ben is élő megyei csúcsot jelentett 3000 méteres akadályfutásban. De jegyezzük meg azt is, hogy ugyanakkor a női súlylökés megyei rekordját Arany Éva tartotta, 10 méter 74 centivel.

A kispályás bajnokcsapat a cím megvédésére esélyt sem kapott. 1956-ban felsőbb utasításra a klubvezetés a nagypályás bajnokságba nevezte a csapatot, ahol csak a pofozógép szerepét töltötték be (23 meccsen 19 vereség). Pár fordulóval a szezon vége előtt, az októberi forradalom miatt a bajnokság félbeszakadt. Zárójelben egy kis színes hír: az év májusában jó hangulatú barátságos focimeccset rendezett a debreceni MÁV Igazgatóság. A két ellenfél a Számviteli Osztály és a Könyvelési Főnökség volt. A Számvitel győzött 2:1-re, két birkózó (a 130 kilós magyar bajnok Vászin Péter és az 57 kg-os olimpiai bajnok Hódos Imre) góljaival. A becsületgólt Bokor szerezte.

A rosszul sikerült nagypályás kaland után még három szezont szerepeltek a kispályás élvonalban (1957-1959), megfiatalított csapattal, változó sikerrel. Mindig sajnálta, hogy a tehetősebb klubok elvitték a jó játékosokat, például a Debreceni Dózsa is át tudta csábítani a sokszoros válogatott és világbajnoki ezüstérmes Arany Évát egy felajánlott lakás főbérlettel 1961-ben. A hatvanas éveket az NB II-ben töltötte a csapat, legközelebb az NB I-hez 1964-ben álltak, amikor az utolsó percig nyílt rájátszásban egy kihagyott hétméteresen múlt a feljutás... (Akkor még nem volt NB I/B.) Az egyesület éves közgyűlésein szinte minden alkalommal szót kért, bátran kiállt a játékosai és a szakosztály érdekei mellett. Utódja a helyi rivális Debreceni Dózsától érkező Kapitány Ferenc lett 1970-ben.

Harminc évig dolgozott a MÁV Igazgatóság Pénzügyi Osztályán, mint revizor, pénzügyi ellenőr, majd nyugdíjba ment. Továbbra is figyelemmel kísérte a kézilabda eseményeit, tartotta a kapcsolatot a volt kollégákkal, edzőkkel, játékvezetőkkel, sportvezetőkkel is, de legkedvesebb időtöltése már a család volt, a lánya és unokája társaságában. Felesége Tarjányi Margit (1929-2012) tanítónő volt, akivel 1950. április 8-án Kiskunfélegyházán házasodtak össze.

1994-ben hunyt el, életének 74. évében. Január 20-án szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a debreceni köztemetőben (sírhelye a X. tábla 14. sorának végefelé ma is megtalálható). Két nap múlva az emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött a DVSC-Symphonia - Szpartak Kijev EHF-kupa negyeddöntő (33-19). Szeretett csapatának legnagyobb sikereit, a két nemzetközi EHF-kupagyőzelmet már nem érte meg...

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com