Egy hosszú és fárasztó szezon utolsó felvonása következik a debreceni lányok számára szombaton, az Elek Gyula Arénában, a már biztos aranyérmes Fradi otthonában. A találkozót az M4Sport+ élőben közvetíti!
2024. május 24., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Szerdán a legutóbbi, s a meccs kezdésének időpontjában még regnáló bajnok Győr ellen játszott a DVSC SCHAEFFLER, míg szombaton a friss aranyérmes Ferencváros vendége lesz a csapat. Négy nap alatt tehát két bajnokcsapattal kell megküzdeniük a debreceni lányoknak, akik az ETO ellen fantasztikus meccsen maradtak alul. Ezzel a csapat nagyon távol került a bronzéremtől, de matematikai esély még van a harmadik hely megszerzésére. Ehhez a zárófordulóban egy ponttal kellene többet szereznünk, mint a Kisvárdán vasárnap (!!!) pályára lépő Mosonmagyaróvárnak. Az esély minimális, de azt a klasszikus vígjáték, a Dumb és Dumber óta tudjuk, hogy ezt is meg kell becsülni!
"Azt beszéltük meg a csajokkal, hogy szeretnénk szépen lezárni ezt a szezont, mert annyi sok közös jó élményünk és jó mérkőzésünk volt, úgyhogy semmiképpen nem úgy megyünk oda, hogy ez egy tétnélküli meccs - mondta a szezon végén búcsúzó Planéta Szimonetta. - Ráadásul ez lesz nekem és néhány csapattársamnak az utolsó meccse a DVSC SCHAEFFLER mezében, ezért biztosan nem lesz érzelemmentes. A vége felé valószínűleg már eszembe fog jutni ez. Nehéz lesz a lányokra ránézni és azt mondani, hogy ez volt az utolsó közös meccsünk, de szeretném nagyon élvezni és szeretnék egy utolsó nagy közös élményt a lányokkal."
A május 25-én, 17.30-kor kezdődő FTC-Rail Cargo Hungaria - DVSC SCHAEFFLER mérkőzést Nagy Ferenc és Túróczy József vezeti majd. A találkozót az M4 Sport+ televíziós csatorna (a Duna World helyén található) élőben közvetíti.
A mérkőzésre minden jegy elkelt, akinek nincs érvényes belépője, az ne induljon el az Elek Gyula Arénába!
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
március 17., 20:02
Kicsit nehezen lendült játékba a DVSC SCHAEFFLER, így 40 percig szoros volt a mérkőzés, a végére azonban kijött a két csapat közti valós különbség. Tovább...
március 16., 16:00
A szombati Bajnokok Ligája nyolcaddöntő miatt szokatlan időpontban, kedden fogadjuk a Budaörs együttesét a Hódosban. Tovább...
március 15., 19:48
Juhász Katából nem lett igazi sakkozó. Ám a fekete-fehér tábla helyett egyre jobban átlátja a játékot a két kézilabda kapu között is. Tovább...
március 14., 18:53
A komoly anyagi problémákkal küzdő DKKA tinicsapata helytállt a DVSC SCHAEFFLER ellen. Tovább...
március 13., 18:00
Szombaton, 17 órakor Dunaújvárosban lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...