Az már délután, a Dinamo Volgorád-Larvik meccs után eldőlt, hogy az orosz csapat nem lehet a Loki ellenfele a KEK-ben. Estére az is kiderült, hogy Montenegróban lép pályára a csapat február 6-án vagy 7-én.
2010. január 16., 19:28 (BA)
A Zsiga Gyula által irányított Buducsnoszt Podgorica számára csak a győzelem jelenthette a BL D-csoportjának harmadik helyét, ennek megfelelően fantasztikus hangulat fogadta a legendás Moracsa-csarnokban a dán bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel vezető FC Köbenhavn együttesét.
A Buducsnoszt a szünetben 14-11-re vezetett, majd a második játékrész elején öt góllal elhúzott (20-15). Az FCK még 22-21-re feljött, de ekkor újra a podgoricaiak percei következtek, s végül 26-22-re nyertek, így a D-csoport harmadik helyezettjeként ők folytathatják a KEK-ben a DVSC-Korvex ellen.
Az első mérkőzést február 6-án vagy 7-én idegenben, a visszavágót egy héttel később a Hódosban rendezik.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...