Második nekifutásra is továbbjutott a BL-csoportkörből a DVSC SCHAEFFLER. A nyolc közé jutásért a legutóbbi Bajnokok Ligája sorozat ezüstérmese, a dán bajnok Odense lesz a debreceni lányok ellenfele.
március 20., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Szűcs Lajos)

A dán csapat egy lépésre volt attól, hogy páholyból figyelje a BL nyolcaddöntőbe jutásért vívandó párharcokat, ám a B-csoport utolsó körében hazai pályán kikapott a Ferencvárostól, így a második, már biztos negyeddöntőt érő helyezés helyett negyedikként zárt és "pótvizsgára" kényszerült.
Az Odense korábban négy alkalommal játszott play off párharcot a nyolc közé kerülésért - 2021-ben és 2022-ben kiesett, míg 2023-ban és 2025-ben továbbjutott. Ami a jelenleg is zajló BL-sorozatot illeti, a dán csapat szerezte a második legtöbb gólt (14 meccs/467 gól, 33,36-os átlag).
A Loki a 2023/24-es csoportkörben már találkozott szombati ellenfelével, s érdekesség, hogy abban a sorozatban egyedül az Odense ellen nem tudott legalább egy pontot szerezni a debreceni csapat. Az északi együttes jelenlegi mesterének, Jakob Vestergaard-nak viszont akadnak kellemetlen élményei, hiszen 2024-ben ő volt a német Bietigheim edzője, amikor a DVSC SCHAEFFLER simán legyőzte idegenben a későbbi döntős csapatot.
Az Odense legeredményesebb játékosai a BL-szezonban Elma Halilcevic (67) és Thale Rushfeldt Deila (65). A dánoknál Mie Hojlund hiányzik sérülés miatt, míg Louise Burgaard és Ingvild Bakkerud játéka kérdéses.
A dánok holland beállója, Nikita van der Vliet kétszer is játszott a Hódosban, 2023 januárjában, a Nyköbing játkosaként vesztes, 2023 őszén már Odense sportolóként győztes meccsen.
"Játszottam már a debreceni csarnokban és bizton állíthatom, egyáltalán nem olyan hely, ahová csak odamész, és elhozod a pontokat - nyilatkozta az EHF honlapjának Van der Vliet. - Mindent bele kell adnunk, és azon a szinten kell teljesítenünk, amire képesek vagyunk, különben nehéz dolgunk lesz. Olyan mérkőzés lesz, ahol mindkét csapatnak lesznek lehetőségei és egyértelmű, hogy győzni szeretnénk. Ha meccs közben látjuk, hogy ez elérhető közelségben van, akkor a gólkülönbség is szerepet kaphat, de a legfontosabb a győzelem."
A DVSC SCHAEFFLER a Budaörs elleni magabiztos sikerrel hangolt, s immáron hatos győzelmi sorozattal érkezik a dánok elleni meccsre. A műtét után lábadozó Hornyák Dórára és a hasizomsérüléssel bajlódó Jovovics Jovanára nem számíthat Szilágyi Zoltán vezetőedző. Válogatott balszélsőnk, Petrus Mirtill viszont ott lesz a pályán.
"Az a célunk, hogy olyan mérkőzést játsszunk itthon az Odense ellen, ami után idegenben valós esélyünk lehet a továbbjutás kiharcolására - mondta Mici a meccs kapcsán. - Ehhez természetesen jó játékra lesz szükségünk, maximális koncentrációra és arra, hogy végig fegyelmezetten játsszunk. Bízom benne, hogy hazai pályán be tudjuk bizonyítani, hogy a legjobb csapatok ellen is versenyképesek vagyunk."
A március 21-én, 18 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Odense Handbold BL-nyolcaddöntő mérkőzést két francia játékvezető, Titouan Picard és Pierre Vauchez vezeti majd. A mérkőzés EHF ellenőre bosnyák Arijana Vojic lesz.
A meccsre elővételben honlapunkon a Jegy/Ticket menüpont alatt lehet még belépőt vásárolni: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/
Az ülőjegyek 5500, az állójegyek 4000 forintba kerülnek.
A mérkőzés előtt egy órával, 17 órakor lesz pénztár- és kapunyitás a Hódosban, ekkor lesz lehetőség személyes jegyvásárlásra.
A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti.
A 2025/2026-os idényre váltott, a BL-meccsekre is érvényes bérletekkel, illetve a mérkőzésre váltott belépőkkel a meccs napján 16 és 22 óra között díjmentesen lehet utazni a DKV Zrt. járatain.
Szűcs Lajos
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 20:20
A kihagyott helyzetek és a sok kapott gól miatt lehet hiányérzetünk, de nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER a dán sztárcsapat ellen. Ötgólos hátrányból várjuk a visszavágót. Tovább...
március 20., 18:00
Második nekifutásra is továbbjutott a BL-csoportkörből a DVSC SCHAEFFLER. A nyolc közé jutásért a legutóbbi Bajnokok Ligája sorozat ezüstérmese, a dán bajnok Odense lesz a debreceni lányok ellenfele. Tovább...
március 17., 20:02
Kicsit nehezen lendült játékba a DVSC SCHAEFFLER, így 40 percig szoros volt a mérkőzés, a végére azonban kijött a két csapat közti valós különbség. Tovább...
március 16., 16:00
A szombati Bajnokok Ligája nyolcaddöntő miatt szokatlan időpontban, kedden fogadjuk a Budaörs együttesét a Hódosban. Tovább...
március 15., 19:48
Juhász Katából nem lett igazi sakkozó. Ám a fekete-fehér tábla helyett egyre jobban átlátja a játékot a két kézilabda kapu között is. Tovább...