A DMVSC NB I-es női kézilabdacsapata december közepétől intenzíven készül a Georgi Dimitrov Szófia bolgár csapat elleni, január 15-én Debrecenben sorra kerülő BEK-mérkőzésére.
1989. január 12. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

A tegnapi MNK-találkozó után a lányok ma egy edzést tartanak, holnap, pénteken két, szombaton pedig egy foglalkozás lesz részükre a debreceni Városi sportcsarnokban.
Vasárnap délután öt órakor ez lesz a helyszíne a Bajnokcsapatok Európa-kupája mérkőzésnek a bolgár csapat ellen, amely a BEK első fordulójában a görög Gymnastiki E. Veritas együttesét verte ki 29-12 és 25-15-ös kettős győzelemmel.
- Hogy állnak a felkészüléssel? - érdeklődtem szerdán Komáromi Ákostól, a DMVSC edzőjétől, aki a következőket mondta:
- Közel egy hónapja lázasan készülünk, napi egykét edzéssel. Január 5-én és 6-án két-két mérkőzést vívtunk a Bp. Spartacusszal és a Vasassal Budapesten. Három vereség és egy győzelem a mérlegünk, de ezúttal korántsem az eredmény volt a lényeges, hanem a különböző játékrendszerek kipróbálása.
- Mit tudnak a szófiai ellenfélről?
- A sorsolást megtudva sokan legyintettek, hogy könnyű dolgunk lesz. Velük szemben nekem más a véleményem. Először is nem jó, hogy Debrecenben játsszuk az első mérkőzést, hiszen a bolgár csapatok a visszavágón általában képesek behozni akár tízgólos hátrányt is. Keveset tudunk a Dimitrov Szófiáról, amely pillanatnyilag a CSZKA Szófia mögött három ponttal lemaradva a második helyen áll a bolgár bajnokságban. A szófiai testnevelési főiskola gárdájával állunk szemben, amelyről Csik János, a Hypobank Wien együttesének edzője adott némi támpontot. Csík látta ezt a bolgár csapatot 1988 nyarán az NSZK-ban játszani. Elmondta, hogy nyitottan védekeznek, szívesen alkalmazzák a gyors indítás-lerohanásokat, csaknem mindent tudnak a kézilabdáról, és gyors, szellemes játék várható tőlük. Egyébként a bolgár csapat érkezése Debrecenbe pénteken késő este várható.
- Kik jöhetnek számításba vasárnap a DMVSC-ben?
- Éppen tizenkét egészséges játékosunk van. s ennyit nevezhetünk be. Tóth I., Nagy K., Törökné, Nagy Zs., Medgyessyné, Szunyogh, Dörnerné, Szántó, Kádárné, Bojtor, Szarvas és Rádinné gyakorol együtt, és készen áll a "bevetésre". A többiek közül Bocsiné szépen lábadozik, a fizikai állapota már kitűnő, mindent csinál, úszik, kerékpározik és fut, csak éppen nem kézilabdázik még. Pusztainé is elkezdte az edzést, néhány héten belül rá is tudok számítani. Amikor teljes értékűként visszatér a csapathoz, Fritschet hazaengedjük.
Vasárnap délután öt órakor a debreceni Városi sportcsarnokban lesz tehát a DMVSC - Georgi Dimitrov Szófia női BEK kézilabda-találkozó, amelyen az NDK- beli Manfred Starke, Wolfgang Zerna játékvezetői páros működik közre. A mérkőzés IHF-ellenőre Madarász István, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára lesz.
Kicsit előretekintve ezúttal ismertetjük a női kézilabda BEK párosítását, melyből kiderül, hogy esetleges debreceni siker esetén kik közül kerülhet ki a DMVSC következő ellenfele:
TV Lützellinden (NSZK-beli) - Vozdovac Belgrad (jugoszláv)
Club Balonmano Iber (spanyol) - E. S. Besancon (francia)
SC Leipzig (NDK-beli) - Lyngsa BK (dán)
Hypobank Küppers Südstadt (osztrák) - Iskra Partizanske (csehszlovák)
Zeeman Vastgoed SEW (holland) - Cassano Magnago It. Macchi (olasz)
Muresul Mures (román) - Byasen IL Trondheim (norvég)
Fram Reykjavik (izlandi) - Szpartak Kijev (szovjet).
Az első mérkőzésekre az elöl állók otthonában kerül sor.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...