A DMVSC veretlenül megnyert bajnokságáról

1953, 1955, 1975 és 1987 - négy aranybetűs évszám Debrecen kézilabdás történelemkönyvében, hiszen mindegyik magyar bajnoki címmel kapcsolatos. Az első kettő a Debreceni Postás SE és a Debreceni Törekvés SE női csapatainak, a harmadik a Debreceni Dózsa férfi együttesének elsőségével, melyeknek egykori főszereplői örökös "díszpolgárai" az alföldi nagyvárosnak.

Mint ahogy most már a Debreceni MVSC női kézisei is azok, akik ez évben utasították maguk mögé az összes hazai riválist. Ráadásul veretlenül(!), s ez az alig fél évszázados múlttal rendelkező sportág eddigi bajnokai közül is csak elvétve sikerült egyeseknek.

A Komáromi Ákos edző által felkészített debreceniek eredményét hatéves közös munka előzte meg. Komáromi 1981 végén vette át a DMVSC női csapatának irányítását, amely előtte épp hogy bennmaradt az élvonalban. A rendkívül következetes felkészítésnek nemsokára meglett az eredménye. A DMVSC 1982-ben már 4. lett, aztán 9. és 5., 1985-től viszont nem adta lejjebb az érmeknél! Sorrendben 2., 3., majd idén 1. lett. S közben a Magyar Népköztársasági Kupában két arany- és egy ezüstérmet nyert! Szépen helytállt a nemzetközi porondon is, hiszen 1986-ban az IHF-kupa döntőjébe jutott.

Nem véletlenül, hiszen az együttes 1982-től az előzőekhez és az NB I átlagához képest is sokkal nagyobb mennyiségű munkát végzett, s már akkor kezdte kialakítani ezt a játékstílust, amelyet nagyon jól "megtanult", sőt klasszisjátékosai által immár improvizációs elemekkel is színezni tud.

Hat éve együtt játszanak együtt

A labdát körbejárató "álló kézilabdáról" a gyors indítás-lerohanásra történő stílusváltás persze nem volt könnyű. Évek kellettek ahhoz, hogy beérjen, és hozzá meg kellett találni a megfelelő embereket. Közben két csapatra való játékos cserélődött ki a szakosztály háza táján. Nagyné, Dobóné, Vargáné, Bárdos, Veress, Szunyogh, Vári, Gálfi, Juhászné, Baraksó, Szarvas A., Bata, Királyi, Katkó, Lefka és mások távoztak el, akik különböző okok miatt vettek búcsút. Fontos viszont leszögezni, hogy Komáromi Ákos senkit sem küldött el, mindenkiben látott "fantáziát", az évek során mégis kiválasztódtak a legjobbak, a legnagyobb munkabírásúak. Vagyis a csapat gerince - Tóth I., Szilágyi, Nagy Zs., Rádinné, Medgyessyné, Kádárné és Szántó -, amely "kezdettől" fogva, azaz 1982-től együtt játszik.

Az együttes céljaiban is fokozatos minőségi javulás következett be. Az a DMVSC, amely egykor még kiesőjelöltként a biztos bennmaradásra vágyott, később már középcsapat akart lenni, majd nemsokára érmes, s ezt 1985-től minden esztendőben elérte! Tavaly az IHF-kupában és az MNK-ban való szereplés - mindkettőben a döntőig jutottak! -, tavasszal visszavetette a csapatot, amely a hármas leterheltségnek a bajnokságban látta a kárát, ősszel viszont a női kéziseknek sikerült visszaküzdeniük magukat a dobogóra úgy, hogy csak mindössze egyszer (akkor is egy góllal Budapesten) a későbbi bajnok Spartacustól szenvedtek vereséget. Ekkor már látszott a gárdán, hogy tudása beérett, és bármelyik ellenfelét képes akár annak otthonában is legyőzni.

Ilyen előzmények után 1987 elején már a DMVSC-t kiáltották ki a szakemberek biztos bajnokesélyesnek, és a közvélemény elvárása is hasonló volt, ami nem kis lélektani terhet rakott a játékosok vállára. De ők sokáig nem törődtek ezzel, egymás után vették az akadályokat. A pontvadászat vége felé viszont már úgy tűnt, hogy ellenfeleiket legyőzni talán könnyebb nekik, mint saját magukat! Különösen azután, hogy már két fordulóval a szezon vége előtt megnyerték a bajnokságot! Ilyen helyzetben a legtöbb versenyző és csapat hirtelen "jóllakik" a sikerrel, önfeledten átadja magát az ünneplésnek, és "kienged". A Debrecen nem ezt tette, hanem presztízskérdést csinált abból, hogy még az utolsó két mérkőzésen is megőrizze a veretlenségét. Ezzel az akarati, erkölcsi tartásával még nagyobb elismerést vívott ki magának a sportkedvelők táborában!

Két támadás = egy gól

Végeredményben a DMVSC mindössze három pontot engedett át idén az ellenfeleknek. S a három közül csak a szegedit róhatja fel magának, míg az őszi kettőnél (BHG 15-15, Bp. Spartacus 22-22) a debreceniek körülményei és feltételei hátrányosabbak voltak az egyébként is "tét nélkül" kiálló riválisokénál.

A gárda idei bombasikerének - kupagyőzelem és bajnoki cím - hátterében tehát számos tényező húzódik meg. Egyrészt az összeszokott és újabb kitűnő játékossal (Dörnerné) kiegészült keret, a nagyszerű edző és a hallatlanul lelkes szurkolótábor, amely nemcsak az ország különböző részeire, de még külföldre is képes volt elkísérni kedvenceit! A debreceni városi tanáccsal és a Debreceni MÁV-igazgatósággal az élen számos gazdasági és társadalmi szerv, intézmény, erő támogatta a csapatot, amely idén a legtöbb gólt lőtte az NB I-ben (704-et!). A többiek a Bp. Spartacus kivételével (628) még 600-szor sem találtak az ellenfelek hálójába. A hálószaggatásban az idén már világválogatottba is meghívott Szilágyi Katalin volt a legszorgalmasabb, aki 178-szor volt eredményes, s ezzel elmondhatja, hogy a mezőnyből ő dobta a legtöbb gólt az NB I-ben! Utána a házi góllövőlistán a sorrend a következő: Bojtor 88, Dörnerné 82, Nagy Zs. 74, Szántó 68, Medgyessyné 63, Rádinné 51, Törökné 35, Kádárné 33, Hüse 19, Szarvas 13.

A DMVSC minden második támadása góllal végződött a bajnokság során (az eredményesség 51,05 százalék). Kiugró volt az együttes játéka Debrecenben az Építőkkel szemben (71 százalék), míg ellenkező értelemben Szegeden a Budaprint ellen (31 százalék). Komáromi Ákos és felesége precíz nyilvántartására jellemző, hogy még azt is kimutatták, hogy a 704 gól 1379 debreceni támadásból született. A védekezés eredményességét éves viszonylatban a 37,05 százalék bizonyítja, amely annak ellenére jónak mondható, hogy a DMVSC csak 5. a legkevesebb gólt kapók rangsorában. Ha már a számoknál tartunk, valamennyi mérkőzésen szerepelt (26-szor): Nagy Zs. Törökné, Szilágyi, Bojtor, Medgyessyné, Kádárné. 25 találkozón: Rádinné és Tóth I., 24-en: Pusztainé, Dörnerné, 22-n: Hüse, 17-en: Szántó, 15-ön: Szarvas és 5-ön: Nagy K. Komáromi Ákos jó pedagógushoz illően - egyébként történelem-testnevelés szakos tanár - mindig minősíti a játékosait, egész évben 1-től 10-ig osztályozza őket. Ennek alapján született meg az ez évi "osztályrangsor", s ebből kiderül, hogy a legjobb "bizonyítványt" sorrendben Szilágyi (8,24), Tóth I. (8,14), Szántó (7,33) és Medgyessyné (6,97) kapta, s ennek alapján az ő teljesítményüket tartotta az edző átlagon felülinek. Utánuk a sorrend: Dörnerné 6,72, Nagy Zs. 6,56, Pusztainé 6,54, Törökné 6,51, Kádárné 6,41, Rádinné 6,38, Hüse 6,2, Nagy K. 6,0, Bojtor 5,95 és Szarvasi 5,72, összesítve az "osztályátlag" 6,69, azaz nagyon jó!

Az alábbi táblázat pedig szemléletesen megmutatja a DMVSC erényeit és gyengeségeit:

A hazai bajnokságban és kupákban már mindent elért csapat szerencsére koránt sincs jóllakva a sikerrel. Komáromi Ákos - akit szerződése még 1990-ig a DMVSC-hez köt - szeretné, ha együttese ezután is a hazai élcsapatok egyike lenne, minél több válogatottat adna és még sikeresebbé válna a nemzetközi kupákban. Hiszen jól látja az edző, hogy aki Európa élvonalába kerül, az már a világ élvonalában is lesz!

De hogy fejlődhet még tovább ez a csapat? Mindenekelőtt úgy, ha együtt marad, amit csak egy megfelelő szponzort találó menedzser típusú szakosztályvezetéssel lehet elérni. (Idén ősszel még szakosztályvezetője sem volt a DMVSC női kézilabdacsapatának!) Egy ilyen háttér sokat segíthet a játékoskeret további megerősítésében is. Az együttesnek ugyanis hatékonyabbá kell tennie az átlövő játékát és tudatosan kell alkalmaznia a védekezési rendszereket, s ehhez nem árt új játékosokat is igazolni.

A szakosztály berkeiben mindenesetre nagyon remélik, hogy az évek óta tartó eredményesség, sikersorozat által még ebben az évben sikerül megteremteni azt a feltételrendszert, anyagi támogatást, amely által már nemcsak a hazai mezőnyben, hanem az európai kupákban is élcsapattá léphetne elő a DMVSC.

Mostanában tehát megérdemelten és jócskán kijutott az ünneplésből együtt és külön-külön is a csapat tagjainak, de már mindenki előrenéz. Szerencsére a DMVSC szakosztályában jól tudják, hogy vannak még megoldásra váró feladatok ahhoz, hogy a szurkolók jövő ilyenkor is kórusban "bajnokcsapat"-ot kiáltsanak!

Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló