Medgyessynével szerződést kötöttek
1991. február 21. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)
A DVSC női kézilabdacsapata vasárnap 33-28 különbségű győzelmet aratott Debrecenben a norvég Lunner Il Gran együttese ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A rendkívül szikrázóan kemény találkozón többen megsérültek a debreceniek közül. Pusztainé már eleve injekciókkal lépett a pályára, Szamozvanova az elmúlt héten végig lázas volt, Szántó Anna válla a mérkőzés közben sérült meg, Mironyec ujját pedig kicsavarták, s emiatt hétfőn már gipszbe rakták.
Dusán Szlancso edző Pusztainéra és Mironyecre a visszavágón sem számíthat. Helyettük Zágonyi és Medgyessyné került az utazó keretbe. Utóbbival a DVSC 1991. május 31-ig szóló szerződést kötött. Így megvan Mironyec helyettese, reméljük, a tapasztalt, volt válogatott Medgyessy Sándorné jól összefogja majd a csapatot, amelynek szerintünk ezzel legalább ötven százalékra nőttek az esélyei a továbbjutásra.
A DVSC küldöttsége szerdán utazott Budapestre, és az Építők Sportegyesület szállodájában töltötte az éjszakát.
A csapat ma, csütörtökön reggel 8 óra 20 perckor indul Koppenhágán át Oslóba, ahová délután fél egykor érkezik meg. Már ma este pályára lépnek Rádinnéék egy barátságos mérkőzésen a norvég fővarosban, de utána Oslóhoz hatvan kilométerre, Lunnerbe utaznak, a szombat esti visszavágó színhelyére.
Február 23-án, szombaton este fél hétkor lesz a KEK-mérkőzés, s ekkor derül ki, hogy ki jut a kupában a legjobb négy közé. A szurkolok a DVSC eredményét valószínűleg már a vasárnapi Nemzeti Sportból megtudhatják, de legkésőbb hétfőn a Hajdú-bihari Napló sportoldalán olvashatják. A debreceni Mikrometal Kft. támogatásával a Napló újságírója is tudósíthat Norvégiából, ahol a városi televízió is felvételt készít, amit minden bizonnyal hétfő esti műsorában vetít. A debreceni küldöttség vasárnap reggel indul vissza és délután fél kettőkor érkezik Budapestre, majd este hat óra tájban Debrecenbe. Reméljük, jó hírekkel, a továbbjutás örömével.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...