A Loki kézisei januárban az új csarnokban szeretnék fogadni a görög bajnokot.
2002. október 18. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Czeglédi Zsolt

Ha a lányok jól játszanak, szurkolókból sem lesz hiány
Elképzelhető, hogy a Főnix Csarnokban rendezik a DVSC-Valdor következő EHF- kupameccsét. Ez esetben pedig akár négy-öt ezer debreceni szurkoló is szoríthatna a piros-fehérek Artasz elleni sikeréért.
A lokisták örömmel játszanának a tornász-világbajnokságra felépített új létesítményben, amely minden szempontból ideális helyszíne lenne egy ilyen rangos kupamérkőzésnek. Mivel a görög csapat ellen van esélye a továbbjutásra a debreceni együttesnek, valószínűleg kicsinek bizonyulna a Hódos, arról már nem is beszélve, hogy a minden igényt kielégítő Főnix Csarnokba minden bizonnyal olyanok is kilátogatnának, akik egyébként nem járnak kézilabdameccsekre. Telt házról most még korai álmodozni, ám négy-öt ezer debreceni sportrajongó talán jegyet váltana a januári EHF-kupameccsre.
- Természetesen nagyon jó lenne a Főnixben játszani, hiszen minél többen szurkolnak nekünk, annál nagyobb esélyünk van a sikerre. Most azonban még korai lenne bármit is kijelenteni, a helyszínről még tárgyalni kell az illetékesekkel. Ami a visszavágót illeti, Artaszba Athénból még néhány órát autózni kell, ezért ideálisnak tűnne, ha repülővel utaznánk a görög fővárosba. Ez persze komoly anyagi kiadásokkal jár, így egyelőre az alternatív megoldásokat is mérlegeljük - mondta el a Naplónak Komáromi Ákos, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója.
A lányokat egyébként a visszaköltözést követően a korábbinál jobb körülmények fogadták a Hódosban, a Loki-iroda, az öltözők és a vizesblokkok is megújultak, megszépültek, ám sem a lelátón, sem pedig a küzdőtéren nem történt semmi változás. A lányok különösen ez utóbbit sajnálják, hiszen az Oláh Gábor utcai csarnok parkettája után újra az elavult és rendkívül sérülésveszélyes műanyag borításon kell edzeniük és játszaniuk. A debreceni játékosok, akik közül az utóbbi években feltűnően sokan szenvedtek keresztszalag-szakadást, máris beszerezték a térdgépeket, hogy ezzel is csökkentsék a sérülés kockázatát. A Loki legközelebb vasárnap délután 17.30 órakor lép pályára, az ellenfél a Hódmezővásárhely gárdája lesz.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...