KEK 2011/2012Ormi Loux Patras-DVSC-Fórum 27-31

A görög Patras ellen játszunk a KEK-ben

Nem panaszkodhatunk, hiszen verhető ellenfelet kapott a DVSC-Fórum a KEK 3. fordulójának keddi sorsolásán. Köstner Vilmos csapata a görög Omni Loux Patras ellen játszik a nyolcaddöntőbe jutásért, az első meccset november 5-én vagy 6-án Görögországban rendezik.

2011. október 11., 11:19 (BA)

– Tudtam, hogy őket kapjuk – kommentálta a hírt Köstner Vilmos nem sokkal a kedd délelőtti edzés befejezése után. – Költség és játéktudás szempontjából is jöhetett volna sokkal rosszabb ellenfél.

A görög bajnok a BL első selejtezőköréből került a KEK-be, itt a svájci Brühlt legyőzte 27-26-ra, majd kikapott 32-25-re attól a portugál Gil Eanes Lagostól, akit mit Lengyelországban biztosan vertünk, végül a holland MizuWaAi Dalfsennel szemben is alulmaradt (24-32). A Patras svájci specialistának tűnik, hiszen a KEK második fordulójában az LK Zugot verte meg kétszer (34-24, 28-26), igaz mindkét mérkőzést Patra városában rendezték.

A KEK 3. fordulójának meccseit november 5-én vagy 6-án, illetve a visszavágókat november 12-én vagy 13-án rendezik. A kiírás szerint az első meccsre kerül sor Görögországban.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...

április 4., 20:18

Megszenvedtünk a győzelemért Szombathelyen

Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...