Szerdán Európa egyik legjobb csapatához látogat a DVSC-Fórum, nagy kihívás a lányok számára a Győr elleni idegenbeli meccs.
2012. február 14., 19:00 (BA)
Nincs sok idő a pihenésre, hiszen a péntek-szombati dupla KEK-meccs után szerdán a bajnokcsapat otthonában lép pályára a Loki.
– Az elmúlt időszakban az elvárásainknak megfelelően teljesített a csapat, most azonban egy olyan meccs következik, amelyen nem a két pont reményében lépünk pályára – fogalmazott Köstner Vilmos. – A lehetőségek tekintetében, játékosállományban és tudásban is nagy a különbség a két együttes között, de ez nem azt jelenti, hogy ebből a találkozóból ne akarnánk tanulni. A lányok megérezhetik a nemzetközi élmezőny tempóját, amely a közeli hetekre nézve is fontos lehet, hiszen hasonló iramra lehet számítani a Fradi vagy a Viborg ellen is. Biztos, hogy más lesz, mint az eddigi mérkőzéseink, hiszen az elmúlt időszakban a hazai mezőny második felével találkoztunk, a Győr más kategória. Megóvnám ettől a lányokat, de hiszem, hogy vannak olyan vagányok, hogy nem autogramot kérni mennek Győrbe. Különösen kellemetlen, hogy az ETO más kézilabdát játszik, mint eddig, nehéz ellenük szakmailag felkészülni, hiszen a klasszisok egy adott helyzetben több megoldásra is képesek.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...