A DMVSC női kézilabdacsapata az utóbbi időben menetrendszerűen szállítja a sikereket. Második helyezés az 1985. évi bajnoki küzdelmek végén, aranyérem az MNK-ban és a legjobb négy közé jutás az IHF-kupában.
1986. február 27. - Hajdú-Bihari Napló (Szentgyörgyi János)
Legutóbb már a Városi Sportcsarnok sem bizonyult elég tágasnak - ismét sokan maradtak az ajtón kívül... A Gjerpen Skien norvég csapat elleni visszavágó mérkőzésen zsúfolt lelátók előtt a debreceni lányok behozták hátrányukat, sőt magabiztosan, nagy becsvággyal kiharcolták a továbbjutást.
A találkozó két kiemelkedő teljesítményét Szilágyi Katalin és Török Imréné nyújtotta, "Sziszi" és "Husi", ahogy társaik és a közönség becézik őket. Többször kaptak nyíltszíni tapsot. Szilágyi klasszis megoldásaiért és élményszámba menő góljaiért, Törökné pedig mindenkit magával ragadó önfeláldozó játékáért. A győzelem és a továbbjutás kivívásának főszereplői lettek, ezáltal méltán az elmúlt hét sportolói is.
Az Oláh Gábor utcai Sport presszóban ültünk le beszélgetni a két játékossal. Szilágyi Kati üdítőt és kókuszos süteményt rendelt, Törökné némi gondolkodás után csak egy kólát.
- Mindketten kitűnően játszottatok. Hadd kérjelek benneteket arra, mondjatok néhány szót egymás teljesítményéről.
Szilágyi: - Most már kezd beleszokni új szerepkörébe "Husi". Rengeteget fut, lát a pályán, jól helyzetbe hozható. Egyre jobban érzem vele a játékot.
Törökné: - "Sziszi" klasszis játékos, mestere annak, hogy gólhelyzetbe kerüljön. Ennek ellenére cseppet sem önző, másokat is ellát pontos, jó átadásokkal.
- Balkezesek vagytok, és nem is olyan régen még riválisok voltatok a jobbszélső posztján. Később Kati válogatott lett, Ili pedig többnyire csak epizódszerepekhez jutott a DMVSC csapatában.
Szilágyi: - Soha nem irigykedtünk, féltékenykedtünk egymásra, akkor is a legjobb volt kettőnk kapcsolata, amikor többnyire én játszottam. "Husi" az elsők között gratulált minden egyéni sikeremhez.
Törökné: - Nem mondhatom, hogy öröm volt a kispadon ülni, de azért amikor játéklehetőséget kaptam, igyekeztem meghálálni a bizalmat, és mindent megtenni a győzelemért. Annak idején Győrből beállósként érkeztem, aztán Komáromi Ákos jobbszélen játszatott, legutóbb pedig ismét szerepkört változtattam, irányító lettem. Erre a posztra egyik percről a másikra kerültem, amikor Szántó Anna súlyosan megsérült. Nem mondom, hogy nem okozott gondot, de a rengeteg gyakorlás jelei talán már látszanak. Igaz, még messze vagyok Medgyessyné szintjétől, de szép lassan csak-csak belejövök.
- Korábban mindketten a távozás gondolatával foglalkoztatok. Tavaly nyáron Kati Szegedre adta be továbbtanulási kérelmét, az orvostudományi egyetemre, Ili pedig kacsingatott Békéscsaba felé. Gondolom, egyikőtök sem bánta meg, hogy maradt.
Szilágyi: - Az utolsó napon a strandról hívtak be a vezetők és kérésükre átkértem magam felvételizni a debreceni egyetemre. Sajnos, nem sikerült bejutnom. Remélem, lakásgondjaim rövidesen megoldódnak, s akkor jövőre újra nekifutok.
Törökné: - A Békéscsaba leigazolta tőlünk Dobónét és engem is hívtak. Rövid gondolkodás után nemet mondtam. Szerettem volna bebizonyítani, hogy a DMVSC-ben is helyt tudok állni. Éreztem, hogy van bennem ennyi erő. Szerencsére sikerült és részese lehettem a nagyszerű sikereknek.
- A norvégoknak Kati lőtt egy olyan nagyszerűgólt, amelyre a kézilabdarajongók talán évek múlva is emlékezni fognak.
Szilágyi: - Ki kell szolgálni a közönséget... - mondja nevetve. - Szóval megfordult a fejemben az utolsó csel előtt, hogy már ellőhetem. Na, mondom, ha már eddig eljutottam, akkor visszahúzom még egyszer, csinálok még egy kunkort...
Törökné: - Csak "Sziszi" rendelkezik ekkora hidegvérrel.
- Megerőltető időszak van mögöttetek, szinte alig volt idő pihenni, de még ünnepelni se. A kupában következik a svéd Tyresö csapata. Emellett már megkezdődtek a bajnoki küzdelmek is. Mit vártok e kettős próbatételtől?
Szilágyi: - Szerencsénk van, hogy a svédekkel kerültünk szembe. Bizakodom, reménykedem a végső győzelemben is. A bajnokságban, ha a sérülések nem tizedelik meg amúgy is ritka sorainkat, az első négy közé várom együttesünket.
Törökné: - Azt hiszem, a svédeket legyőzhetjük, bár most már tudjuk, hogy a skandináv kézilabdázás nem lebecsülendő. Én is szeretnék döntőt játszani. A bajnokságtól nagyon félek, mert olyan kevesen vagyunk, hogy nem is tud tizenkét ember kiállni egy meccsre...
Az esélyek latolgatását követően abban a reményben búcsúzunk, hogy a DMVSC női kézilabdacsapata és természetesen "Sziszi" és "Husi" sok örömet fognak még szerezni a debreceni közönségnek. Most mindketten elsietnek. Szilágyi a válogatottkeret edzésére igyekszik, készül a neubrandenburgi tornára. Gyarapítani szeretné eddigi huszonegy válogatottságát. Törökné bevásárláshoz készülődik, majd szaunába megy, apróbb sérüléseit kezelteti.
Szentgyörgyi János
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com - sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 3., 19:59
Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...
május 1., 17:00
Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...
április 26., 18:55
A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...
április 24., 17:00
A megszokottnál korábban, szombaton 16.30-kor kezdődik a DVSC SCHAEFFLER - Motherson-Mosonmagyaróvár rangadó a Hódosban. A találkozót az M4 Sport+ csatorna élőben közvetíti. Tovább...
április 19., 19:16
Kiváló kapusteljesítmény, hatékony szélsőjáték, tizenhárom gólos győzelem. Alaposan visszavágott a DVSC SCHAEFFLER az őszi döntetlenért a Budaörsnek. Tovább...