IHF 1987DMVSC-Olimpija Ljubljana 28-25

A jugoszlávok is bizakodnak

Ma: DMVSC - Olimpija Ljubljana

1988. január 8. - Hajdú-Bihari Napló (Kiripolszky Tamás)

Ma, pénteken délután fél hatkor Debrecenben, a Városi sportcsarnokban rendezik a DMVSC - Olimpija Ljubljana nemzetközi kézilabdamérkőzést. Az IHF-kupa első fordulójában a debreceniek hazai pályán kezdenek, s rangos ellenfelet kaptak. Ugyanis az Olimpija Ljubljana a jugoszláv bajnokság negyedik helyezettje. Déli szomszédaink pedig igazán "értik" ezt a sportágat, elég, ha csak a néhány héttel ezelőtti B-világbajnoki elsőségükre utalunk.

Tegnap, csütörtökön délelőtt kilátogattunk az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba, ahol a vendégek tartottak edzést. Rövid gimnasztikázás után előtérbe került a labda, a játékosok pillanatok alatt két csapatot alakítottak, és elkezdődött a - foci. A lányok ügyesen terelgették lábukkal a "golyóbist", és a hangulatuk is kitűnő volt. A "kezükkel" mit tudnak? Az ma este kiderül. S hogy marad-e a jókedv, az is.

Az Olimpija vezetőedzője, Penko Borut készséggel állt rendelkezésünkre és néhány mondatban bemutatta egyesületét, csapatát.

- Egyesületünkben - melyet a Belinka nevű vegyi üzem támogat - tizenhat szakosztály működik. A népszerűségi listán - a sí, a kosárlabda és a hoki után - előkelő helyen áll a kézilabda. Összecsapásainkat háromszáz-négyszáz néző szokta rendszeresen megtekinteni, de a rangadókra ezer-ezerkétszáz főre "duzzad fel" a közönség. A gárda öt éve szerepel az I. ligában, és összetételét tekintve megfelel a szlovén köztársasági válogatottnak. Két játékosunk, Pesics és Vujisics - utóbbi nemrég ment férjhez, s inkább Bozovics néven ismert - a jugoszláv válogatott tagja is. Rendkívül fiatal a társaság, az átlagéletkor mindössze huszonegy év.

- Mi volt eddigi legjobb eredményük?

- Kétszer is bejutottunk a hazai kupa döntőjébe. Sajnos mindkét alkalommal kikaptunk. Idén lépünk először ki a nemzetközi porondra.

- Mérkőztek-e már magyar klubcsapatokkal?

- Korábban a veszprémiekkel és a tatabányaiakkal barátságos találkozót vívtunk, tavaly pedig a Ferencvárossal és a Bp. Spartacussal kerültünk szembe külföldi tornákon.

- Mit tud a DMVSC-ről?

- Játékosaik képzettek, gyorsak, mozgékonyak, azonban összességében kevés információnk van az együttesről.

- És mik az Olimpija erényei?

- A gyors, lerohanásos támadások és az inprovizációs készség.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?

- Mi mindig nyerni szeretnénk. Ez természetes, s így lesz most is. Sokkal nagyobb az esély a sikerre, ha a játékosokat a győzelem megszerzésére "programozzuk be", mintha eleve úgy lépnének pályára, hogy egy kis gólarányú vereség is megnyugtató lehet a visszavágóra. Persze, ha vesztünk, akkor sincs katasztrófa. Ne feledjük, a hazai pálya és a nemzetközi rutin a DMVSC mellett szól.

S mit vár a mérkőzéstől a huszonnégy éves, negyvennyolcszoros válogatott átlövő, Dragana Pesics, akitől talán leginkább tartanak a hazaiak?

- Olyan eredményt szeretnénk elérni, amely megadja az esélyt a továbbjutásunkhoz. Sok függ attól, sikerül-e semlegesítenünk a jobbszélső Szilágyit, és mennyi lehetőségem lesz nekem szervezni a játékunkat.


Kiripolszky Tamás

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...