KEK 1989/1990DVSC-Radnicski Beograd 33-17

A KEK-ben a legjobb nyolc között a Loki!

Ellenállhatatlan játékkal: DVSC - Radnicski Beograd 33-17 (13-6)

1990. január 20. - Hajdú-bihari Napló (Hajdú Károly)

A bravúr, amelyre a szakemberek sem számítottak, pénteken este bekövetkezett. A sport szépsége elsősorban a kiszámíthatatlanságából adódik, ez pedig abból következik, hogy emberek játsszák, akik képesek a teljesítményük maximumát vagy fordított esetben a minimumát nyújtani.

A DVSC kézilabdázónői éhes "oroszlánként" - bár nőkről lévén szó a hasonlat kicsit túlzó - rontottak jugoszláv ellenfelükre. Hiába kezdett a Radnicski, Szunyogh nagyszerű ütemben halászta el a labdát, de Szántó kihagyta a helyzetet. A szurkolók, akik már négy óra óta a biztatás legmagasabb fokát mutatták be, kicsit megszeppentek, de az ellentámadásnál Tóth Ildi remekelt a kapuban. Az első gól mégsem akart sikerülni, ám ekkor a Belgrádban gyengélkedő Szilágyi egyéni akció után Djukics kapujába lőtt. Két perccel később ugyancsak a szélső növelte a hazaiak előnyét. A 6. percben Szunyogh góljával már 3-0-ra vezetett a DVSC. Ettől kezdve sem a szurkolókat, sem a DVSC kézilabdázónőit nem lehetett tartani. A hangzavarban a belgrádiak legrutinosabb játékosa, Pecsics kapufára lőtte a büntetőt. Igaz később, a 9. percben átlövésből feltörte a debreceni kapu "biztonsági" zárját.

Ekkor úgy nézett ki, hogy egy pillanatra megtorpan a Loki, mert először ziccerhelyzetben Szántó hibázott, majd Bojtor hagyta ki a hétméterest. A 12. percben egy hosszú indításnál Szilágyit leterítette a kapus, ezért kétperces büntetést kapott és a hétméterest Rádinné biztosan lőtte Jovanovics hálójába. Ezt követően Rádinné, Nagy Zs. és Szunyogh volt a góllövők sora. A DVSC öt-hat gól előnyre tett szert, ám ekkor a félidő derekán mindkét együttes idegességéből adódóan egymás után rontották el a gyors, hosszú indításokat és egy-két percig nem is nagyon hasonlított kézilabdázásra a pályán mutatott játék. Bocsiné szakította meg a kapkodást és góljával 10-3-ra alakult az eredmény.

A vendégek úgy látszik érezték a vesztüket, mert a húzóemberük, Pecsics újabb hétméterest hibázott, mégpedig úgy, hogy kezéből kiperdült a labda. A félidő végére a DVSC a Belgrádban összeszedett nyolc gólos hátrányából hetet ledolgozott, és még maradt 30 perce, hogy a maga javára fordítsa összesítésben az eredményt.

Az egyenlő állást jelentő gólra nem is kellett sokáig várni, hiszen a DVSC kezdett, és Szántó magabiztosan lőtt a hálóba. Két perccel később a védekezésben nagy feladatot vállaló Nagy Zs. harmadjára került a büntetőpadra, így végleg kiállították az osztrák játékvezetők. Az emberhátrányban visszaesett a Loki és ismét csak hat gólra csökkent az előny. Az első félidő elejéhez hasonlóan Szilágyi vállalkozott kétszer egymás után és 17-9-re a Loki vezetett. A 40. percben Bojtor az átlövő posztjáról a jobb felső sarokba talált és ezzel a góllal összesítésben már a debreceniekhez került az előny. Egy fél percre még kettős emberhátrányba is kerültek a hazaiak, de ezt az előnyt sem tudta kihasználni az ellenfél. A 45. perc táján eldőlt a mérkőzés, hiszen 3 perc alatt gyors indításokból Szilágyi és Szántó révén öt gólt dobott a Loki és egyet sem kapott. A Radnicski pillantok alatt összeomlott és ettől kezdve a DVSC kézilabdázónői "örömkézilabdát" játszottak és látványos macska-egér harc alakult ki. A debreceni lányok váratlan, szenzációs megoldásokkal szórakoztatták a közönséget és végül összesítésben 54-46-os gólkülönbséggel jutott a DVSC a KEK-ben a legjobb nyolc közé.


Hajdú Károly

Forrás: Hajdú-bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...