KEK 1991/1992Radnicski Beograd-DVSC 24-19

A kupáért utazik Szófiába a DVSC

A DVSC nói kézilabda-együttese harmadszor jutott el valamelyik európai kupa fináléjáig.

1992. április 17. - Hajdú-Bihari Napló (MTI)

A hajdúsági csapat első két próbálkozását nem kísérte szerencse, előbb a német SC Leipziggel (IHF-kupa), majd a szovjet Rosztszelmas Rosztovval (KEK) szemben nem tudta elhódítani a kupát, pedig hat-, illetve négygólos előnyt szerzett a hazai környezetben lejátszott első mérkőzésen. Utána egy-egy tízgólos idegenbeli fiaskó következett, így máshová került a trófea.

Az 1991/92-es sorozatban a DVSC ismét a Kupagyőztesek Európa-kupájáért indult harcba, s miután sikerrel vette az akadályokat, újból döntőt játszhat. A jugoszláv Radnicski Beograd elleni debreceni első találkozón ötgólos hazai győzelem (26-21) született, s a játékosok és a szakvezetők egyformán remélik: sikerül valamennyit megtartani az előnyből... Az is igaz, ezúttal nem a vetélytárs otthonába kell látogatni, hiszen a visszavágót semleges helyszínen, Szófiában rendezik meg vasárnap 17 órai kezdettel.

A debreceniek pénteken délután kelnek útra, s Komáromi Ákos vezetőedző még a visszavágó helyszínén, szombaton és vasárnap is tart egy-egy edzést. A szakvezető örömmel újságolta, hogy valamennyi játékosa egészséges, így a legerősebb összeállításban utazhatnak a második találkozóra.

A névsor: Pusztainé, Bloj (kapusok), Pálffy, Sipos, Bocsiné, Katkó, Medgyessyné, Rádinné, Lajterné, Dörnerné, Szántó, Mironyec, Szunyogh (mezőnyjátékosok).

- Nagyon bízunk abban, hogy végre sikerül elnyernünk a kupát - mondta Komáromi Ákos. - Úgy érzem, a csapat egyre jobban formába lendül, s csúcsformájához közeli teljesítményt nyújt. Erre szükség is lesz, hiszen várhatóan a kupavédő Radnicski is jobban játszik majd, mint a debreceni első összecsapáson. Reméljük, hogy több százan buzdítják együttesünket a bolgár fővárosban. Úgy hírlik, hogy sokan vállalják a fárasztó utazást személygépkocsival, autóbusszal. Szeretnénk minél kellemesebb perceket szerezni nekik is.

A női kézilabda KEK eddigi győztesei:

1977: TSC Berlin (keletnémet),

1978: Ferencváros,

1979: TSC Berlin,

1980: lskra Partizanske (csehszlovák),

1981: Bp Spartacus,

1982: RK Osijek (jugoszláv),

1983: RK Osijek,

1984: Dalma Split (jugoszláv),

1985: Buducsnoszt Titograd (jugoszláv),

1986: Radnicski Beograd (jugoszláv),

1987: Kubany Krasznodar (szovjet),

1988: Kubany Krasznodar,

1989: Stiinta Bacau (román),

1990: Rosztszelmas Rosztov (szovjet),

1991: Radnicski Beograd.


MTI

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...