Vasárnap délután háromkor a szezon talán legfontosabb összecsapása vár a DVSC-Korvexre. A Fradi-Loki bajnoki elődöntő 1-1-re áll, a győztes a címvédő Győr ellen harcolhat majd az aranyéremért.
2011. április 30., 16:24 (BA)
Az biztos, hogy emlékezetes párharc lesz, hiszen a Fradi-DVSC rangadón szökőévente nyer a vendégcsapat, most pedig még nem termett babér a hazai környezetben játszó együttes számára. Egy újabb idegenbeli siker tenné csak igazán feledhetetlenné a csatát, amelyen mindkét együttes számára a BL-indulás a tét.
Akadtak gondok az elmúlt hetekben, sokszor nem a sportról szóló hírek miatt forgott a DVSC neve a sajtóban. Ám a csapat ebben a szezonban is több alkalommal bizonyította, hogy tud valódi közösségként küzdeni. Emlékezzünk csak a lengyelországi Bajnokok Ligája selejtező három győztes mérkőzésére, azok közül is a dán Vejen elleni parádéra, az első hazai BL-meccsre, a Vác elleni hazai bajnokira, amikor sérülésektől tizedelve nyert heroikus küzdelemben a Loki. S a legközelebbi emlék, az elődöntő első meccse, a Kőbányai úti 38-32-es győzelem. Azzal a játékkal, ismét lehet esélyünk a Fradi csarnokában, s elérhetik a lányok, hogy ne az „ügyek” jussanak majd a szurkolók eszébe, ha a 2010/11-es szezon kerül majd szóba.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...