BEK 1988/1989DMVSC-Dimitrov Szófia 28-24

A legjobb nyolc között a DMVSC

DMVSC - Dimitrov Szófia 28-24 (15-9)

1989. január 18. - Hajdú-Bihari Napló (H.K.)

Magabiztosan kezdett a DMVSC, és Dörnerné gólja után még négyet dobtak úgy, hogy a bolgár lányok eggyel sem válaszoltak. A 7. percben például az első mérkőzés legveszélyesebb bolgár támadója, Ruszeva hétméterest hibázott. A 10. perc is az ő nevéhez fűződik. A bal szélen szabálytalankodott, majd sípszó után a játékvezető felé pattintotta a labdát. A mérkőzésvezető kétperces kiállítást ítélt, ám a magáról megfeledkezett kézilabdázónő még levonulása közben megjegyzést tett, amiért piros lapot kapott és az öltözőbe kellett mennie. Egy perccel később született meg az első bolgár gól akcióból. A félidő derekán a hazaiak 9-2-re vezettek. A nagy előnyük birtokában lazítottak, és több labdát eladtak, amiből az ellenfél dobott gólokat. Így a 25. percben 12-9-re felzárkóztak, ám Dörnerné újra pályára lépett, és a befejező percekben beállította az eredményt.

A szünet után látszólag minden a régi kerékvágásban haladt és először Törökné, majd társai is gólokat dobtak. Ám ekkor egy érdekes taktikai változtatásra határozta el magát a bolgár edző. A DMVSC irányítója, Medgyessyné külön

őrzőt kapott és a hazaiak támadása elképzelés nélkülivé, egysíkúvá vált. Az összjáték megbomlott és csak egyéni akciókból dobtak újabb gólokat a sárga mezesek. A második játékrész első negyedóráját tekintve például 7-5 arányban a vendégek vezettek. Az első játékrészben megszerzett különbség néha egv-két gólra apadt. Az utolsó tíz perc kezdetekor ismét a debreceniek találtak magukra, és 23-18 arányban vezettek.

A hazai csapat játékában csak a rohanást láthattuk, pontatlanokká váltak az akciók befejezései, az átadások és az átlövések is elmaradtak. A harminc perc alatt az utóbbiból egy-kettőt láthattunk és az sem mindegyik volt eredményes. A visszaesés okát mindenképpen ki kell deríteni, mert könnyű érv lenne, hogy tét nélküli mérkőzésen kiengedtek a kézilabdázók. Meg kell tanulniuk, hogy a sportcsarnok akkor telik meg, ha ilyen szituációkban is kiszolgálják a közönséget.

Kétségtelen, hogy a vasárnapi mérkőzés után esélyük sem volt a bolgár lányoknak a továbbjutásra, de becsülettel küzdöttek a visszavágó utolsó percéig.

A debreceniek teljesítménye dicséretet érdemel, hiszen a legrangosabb európai kupában már a legjobb nyolc közé jutottak. A kedvező sorsolás a sport velejárója és élni kell vele. Az első mérkőzésen mutatott játékkal valószínű más európai együttesek ellen is sikerrel vehetik fel a küzdelmet. A BEK következő fordulójának sorsolására január 24-én, kedden Baselben kerül sor.

A héten még Debrecenben tartózkodó bolgár együttes ma, szerdán délután öt órakor barátságos mérkőzést játszik a D. Közúti Építők NB I B-s csapatával az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A mérkőzést a szurkolók díjtalanul tekinthetik meg.

Jók: Nagy K., Medgyessyné, Dörnerné, Szántó, illetve Szemokovlijeva.


H.K.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...