Remek kezdés után elvesztettük a fonalat, de szerencsére időben megtaláltuk, s legyőztük idegenben az MTK-t!
2021. május 26., 22:04 - dvsckezilabda.hu

Úgy indult a mindkét csapat számára sorsdöntő csata, ahogy arról álmodni sem mertünk. Hatékonyan és pontosan támadtunk, jól védekeztünk, Csapó Kyra pedig ismét remekelt a kapuban. Négy perc telt el, 4-0-ra vezettünk, s bár az MTK is elkezdte lődözni a gólokat, magabiztos volt az előnyünk. A hazaiak mestere a 11. percben, 4-9-nél kért időt, de ezek után is tartottuk az ötgólos különbséget, köszönhetően többek között a nagyon gólerős Vantara-Kelemen Évának. A félidő végére kicsit szétesett a játékunk, de maradt az előnyből.
A második játékrész Hornyák Dóra emberhátrányból lőtt góljával indult, aztán hat percig semmi. Ez pedig elég volt az egyre lelkesebb hazaiaknak az egyenlítésre, majd a fordításra. Amikor 23-20-ra, majd 24-21-re vezetett az MTK elkezdtünk aggódni...
Szerencsére ekkor beindult a gépezet, Kovács Anna vette hátára a csapatot, de ne felejtsük, hogy az egyenlítő gólt a 16 éves Csernyánszki Liliána szerezte, majd Hornyák Dóra találata már ismét a vezetést jelentette. Csapó Kyra ismét lehúzta a rolót, Kovács Anna minden helyzetből gólt lőtt, Petrus Mirtill belőtte a ziccereit, így megszereztük az oly fontos győzelmet.
Közel vagyunk a célhoz!
Népfürdő utca, zárt kapuk mögött. V: Bócz, Wiedemann
MTK: GYŐRI B. - JUHÁSZ ESZTER 4, Szekerczés 5, Dakos 3, Marincsák 3, BUJDOSÓ-GERHÁTH 6, Pelczéder 2. Csere: Suba (kapus), Szabados G. 1, PÁL T. 7 (3), Sallai 1. Edző: Golovin Vlagyimir
DVSC: CSAPÓ KYRA - Arany R. 1, KOVÁCS ANNA 12 (2), Tóvizi, HORNYÁK D. 6 (1), Vámos P. 3, VANTARA-KELEMEN 7. Csere: Giegerich (kapus), Deszpotovics, Bordás, Bánfai K. 2, CSERNYÁNSZKI 2, PETRUS 2. Edző: Kudor Kitti
Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-4. 11. p.: 4-9. 26. p.: 11-13. 36. p.: 20-18. 41. p.: 24-21. 49. p.: 26-27. 53. p.: 28-30
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3
Golovin Vlagyimir: - Tisztességgel küzdöttünk és lőttünk harminckét gólt. Ha a végjátékban hatékonyabb a védekezésünk, szebb eredményt is elérhettünk volna.
Kudor Kitti: - Jó védekezéssel akartuk megállítani az MTK rohamait, ez húsz percig sikerült is, aztán percenként kaptuk a gólokat. Örülök, hogy nem fogta meg a csapatot, hogy a második játékrészben átvette az MTK a vezetést. Nem érdekel, hogy hogyan, a lényeg, hogy megnyertük a meccset.
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...