Az MTK elleni küzdelmes sikerrel mutatkoztak be jövőbeli szakvezetőjüknek a lokisták. Pal Oldrup Jensen szűrt is le tapasztalatokat.
2018. február 3., 09:25 - dehir.hu (Gurbán György)
Fotó: Gurbán György

Jensen keverné a skandináv stílust a magyarral
Az 52 éves Pal Oldrup Jensen válogatott kapus volt, majd visszavonulása után edzősködni kezdett. Dolgozott hazája utánpótlás válogatottjai mellett, s a Haslum HK férfi csapatával norvég bajnoki ezüst- és kupa aranyérmet szerzett. Később az IL Flint Tonsberg női csapatát a harmadik ligából az élvonalba vezette.
A norvég szakember számára nem ismeretlen a magyar közeg, hiszen 2012 és 2014 között két szezonon át volt a fehérvári női csapat szakvezetője. Irányításával az FKC 2014-ben az EHF Kupa elődöntőjébe jutott, a bajnokságban pedig két ötödik helyet szerzett. Most a hétvégére Debrecenbe látogatott, mert az MTK elleni bajnoki meccsen élőben akarta látni leendő csapatát, illetve ezeket a napokat arra is fel kívánja használni, hogy a jövő legfontosabb alaptételeit és persze a játékoskeretet átbeszélje Ábrók Zsolt ügyvezetővel.
- Két nagyon szép évet töltöttem el annak idején Székesfehérváron - mondta el a szakember. - Már az akkori távozásomkor is úgy gondoltam, valamikor szívesen visszatérnék Magyarországra. Örülök, hogy sikerült, mert azóta is napi rendszerességgel követtem a magyar bajnokság történéseit. Már a tárgyalásunk idején jó benyomást tett rám a klub, tetszett, hogy konkrét céljai vannak és profi a vezetőség.
Amikor a Tronsberg kiesett a norvég első osztályból, hazatért, s újra átvette az együttes irányítását. A jelenlegi szezonban a Stabaek HB együttesét irányította, emellett ő volt a norvég ifjúsági válogatott szövetségi edzője, a nyári, szlovákiai Európa-bajnokságon is ő vezette a csapatot, amely az elődöntőben a mieinket győzte le, majd ezüstérmet szerzett a tornán.
- Kétéves szerződést írtam alá a klubbal, s már nagyon várom, hogy elkezdjem a munkát Debrecenben - folytatta Pal Oldrup Jensen, aki megosztotta véleményét a Loki MTK elleni mérkőzéséről is.
- Érdekes, élvezetes mérkőzést láthattam - mondta a szakember - Olyat, amelyik bizonyította, miért is a magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon. Itt minden meccsen meg kell küzdeni a sikerért, így nagy kihívás lesz számomra, hogy tovább fejlődjön a csapat. A DVSC ezen a meccsen megfelelő támadójátékot nyújtott és a védekezés is jó volt a meccs egyes szakaszaiban, ám néha lankadt a figyelem. Annak is örülök, hogy ízelítőt kaptam a hazai pálya hangulatából.
A norvég szakember a kézilabdáról alkotott legfontosabb téziseiről is beszélt.
- Aki ismeri a norvég kézilabdát, tudhatja, hogy nálunk a legfontosabb kérdés a megfelelő kondíció megszerzése, a fizikai felkészítés az alap - hangsúlyozta Pal Oldrup Jensen. - Mert hiába a legjobb technika, ha nem társul hozzá megfelelő erőállapot, esély sincs a kivitelezésre. Amikor Fehérváron dolgoztam, mindenben "nagyon skandináv" akartam lenni, ma már tudom, hogy ez nem egészen így működik. Keverni kell ezt az itteni módszerekkel, ez a "mix" vezethet igazán eredményre.
Ami a norvég stílust és az általunk sokszor megcsodált, sőt irigyelt győztes mentalitást illeti, a szakember szerint nálunk is "ki lehet keverni".
- Az úgynevezett győztes mentalitás nem egy dolog, hanem több összetevőből áll. Kell hozzá megfelelő fizikai, mentális és taktikai felkészültség. Ha ezek mind összeadódnak, abból származhat olyan mértékű önbizalom, ami elvezethet a sikerekhez...
Gurbán György
Forrás: dehir.hu
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...