EHF 1994/1995DVSC-Symphonia-SV Buxtehude 21-21

A Loki riválisa a City-kupa győztese

Vasárnap délután négy órától az EHF-kupa első elődöntőjében: DVSC-Symphonia - SV Buxtehude

1995. március 18. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)

Fotó: Iklódy János

Köstner Vilmos edző a pentek délutáni edzés programját ismerteti a csapat tagjaival

Január 3., a felkészülés kezdete óta holnap - vasárnap - délután négy órakor a Hódos Imre-sport­csarnokban a DVSC-Symphonia női kézilabda gárdája immár so­rozatban a 19. tétmérkőzését vív­ja, ráadásul az eddigi legfontosabbat. Az EHF-kupa első elő­döntőjében a City-kupa tavalyi győztese, a német Buxtehude lesz az ellenfele.

Ami azt illeti, nem a legszeren­csésebb előjelekkel készül a Loki a holnapi csatára, mert a Vasas el­leni, szerdai bajnoki rangadó a kezdőcsapat tagjait alaposan meg­viselte. László kivételével szinte mindenkinek van valamilyen kisebb-nagyobb sérülése. A legko­molyabbnak a kiváló átlövőé, Jeddi Máriáé látszik, aki a szerdai találkozó első félidejétől érez fáj­dalmat a lábában.

- Egy ártatlan szituációban le­tapadtam és a jobb támaszkodó lá­bamba valaki oldalról beleszállt. Bedagadt a térdem, emiatt ki kel­lett hagynom azóta az edzéseket és a lábamat pihentetni kell. Azért remélem, hogy rendbejövök vasár­nap délutánig - említette a játékos.

Lajterné Nyilas Tünde egy hét­tel ezelőtt, Győrben lépett pályá­ra először és szerdán már az együttes egyik erőssége volt véde­kezésben. Bár még ő sem 100 szá­zalékos, hiszen részleges szalagszakadása gyógyulófélben van, de szépen ível felfelé a formája.

Virincsik Anasztázia nagysze­rű teljesítményt nyújtott a legutób­bi mérkőzéseken, például a pé­csiek ellen, Győrben vagy a Vasas-Dreherrel szemben. A péntek dél­utáni edzés előtt elmondta, hogy most már sokkal jobban érzi ma­gát Debrecenben, mint ősszel, amikor nagyrészt sérüléssel bajló­dott. Mivel a 7-es a szerencseszá­ma, leginkább hétgólos győzelmet szeretne, ami akár a döntőbe ke­rüléshez is elég lehetne szerinte.

Komáromi Ákos szakosztály­igazgató egy érdekességre hívta fel a figyelmet, miszerint a néme­tek kapusa a Leipzig színeiben 1987-ben már szerepelt Debrecen­ben, az akkori EHF-kupa-döntőben. A mesteredző szerint a néme­tek támadásban félelmetesek, rendkívül gyorsak és bátrak. Egyúttal felhívta a figyelmet a neves kollégánk, Jocha Károly által készített és az EHF révén is elfo­gadott európai tízéves női rang­sorra, amelynek élcsoportja és a magyar csapatok sorrendje a következőképpen fest: 1. Hypo Niederösterreich (osztrák) 395, 2. Szpartak Kijev (ukrán) 285, 3. TV Lützellinden (német) 182, 4. Radnicski Beograd (jugoszláv) 170, 5. Kubany Krasznodar (orosz) 167, 6. Vasas-Dreher 155, 7. DVSC- Symphonia 138, ... 14. Bp. Spar­tacus 64, ... 23. Muresul Tirgu Mu­res (román) és SV Buxtehude (né­met) 35-35 ... 30-31. Spectrum-FTC 27, 32-36. Építők KC 25 pont­tal.

Németi Gyula technikai vezető közölte, hogy a BSV Buxtehude jö­vetelét péntek helyett szombatra várják, de Vladimir Vujnovics és Petar Mladinics horvát játékveze­tők és a bolgár ellenőr, David Davidov már tegnap megérkeztek Debrecenbe.

Végül Köstner Vilmos edző egészítette ki az ellenfélről szer­zett eddigi ismereteket:

- A Buxtehudéről öt videofelvé­telt szereztünk és remélem, hogy megfelelően feltérképeztük őket. Erejüket érzékelteti, hogy Dániá­ban rendezték meg januárban a négy Európa-kupa tavalyi győzte­seinek nem hivatalos Szuper-kupáját, amelyen harmadikok lettek. Egyetlen győzelmüket viszont az általunk is jól ismert Viborg ellen szerezték meg, amelyet otthoná­ban 10 góllal vertek meg! Ellenfe­lünk magabiztos, magas szintű technikai tudású, amelynek a vi­lág talán legsokszínűbben lövő já­tékosa, a dán válogatott Camilla Andersen az erőssége. A német válogatott irányítója, Bölk pedig ragyogó helyzetfelismerő képes­séggel szolgálja ki társait. A szél­sőkről nem is beszélve, akik ugyancsak kitűnőek. Remélem, hogy Jeddi vasárnapig rendbe jön, s tudja majd vállalni a játékot, amelybe a következő kezdő csapa­tot vetem be: Szopóczy - Horváth I., Jeddi vagy Katkó, Virincsik, Katkó vagy Lajterné, Csapó, László. A cserepadra Szamozvanova, Halcsik, Zupkó, Sándorné és Jeddi szereplésétől függően Borók ülhet.

A vasárnap délutáni elődöntő­re jegyek elővételben is kaphatók a Debrecen Áruházban, illeve a Hódos Imre-sportcsarnokban, amely holnap délután fél ketőkor nyitja meg kapuit.

Ezt követően a Modern táncstúdió pomponos lányai adnak mű­sort, majd a Sambo Dolls ét egy katonazenekar veszi át a szerepet. Két óra húsz perctől a debrece­ni önkormányzat MSZP-SZDSZ koalíciójának csapata az ellenzék­kel szemben vív barátságos labda­rúgó-mérkőzést, melynek kezde­tén Hevessy József polgármester bocsátja útjára a labdát.

Ennek szünetében, illetve ezt követően Hevesi Tamás szórakoz­tatja a szurkolókat egészen a be­melegítésig.

A négy órakor kezdődő kupameccs szünetében hetesdobóversenyt szerveznek az ügyes kezű sportbarátoknak.


Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...