A TV Lützellindent 1904-ben alapították. A női kézilabda-szakosztály 1958 óta működik. Az egyesületben ezenkívül torna, atlétikai és asztalitenisz szakosztályok is vannak. Az egyesületben összesen 681-en sportolnak, közülük 578-an (!) kézilabdázók. Csapataik száma: 16.
1989. február 19. - BEK-műsorfüzet
TV Lützellinden
Eddigi jelentősebb sikereik: 1984-, 85-, 87-ben második helyezést értek el az NSZK bajnokságában, míg 1988-ban elhódították a bajnoki címet. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában, mint ahogyan az idén, 1985-ben is az elődöntőig jutottak. Jelenleg veretlenül vezetik a német bajnokságot, és egy különleges pontozás alapján összeállított iátékos rangsor első három helyezettje is a lützellindeni csapatból kerül ki.
Sportcsarnokuk a Frankfurttól mintegy 40 kilométerre fekvő Kelet-Giessenben van, amely 1800 fős, ebből 1500 az ülőhely. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem egyszer kétezer fölötti a szurkolók létszáma. A bajnoki meccseiken az átlag 1216 fő. Egy belépő ára 9 DM, míg az éves bérletet 80 márkáért árusítják. Szakosztályvezető: dr. Peter Möhn. A bajnoki ügyek intézője: Doris Zülch, edzó: dr. Jürgen Gerlach.
név | kor | poszt | vál. | foglalkozás |
---|---|---|---|---|
Sandra Peters | 19 | kapus | - | orvos-asszisztens |
Dorthe Wiedenhöft | 21 | kapus | 24 | tanuló |
Emilia Ercsics | 26 | beálló | 130 | testnevelő tanár |
Izabella Tataruch | 24 | szélső | 50 | tanuló |
Sandra Mielke | 21 | szélső, irányító | 16 | tanuló |
Ursula Dekeling | 25 | beálló | 106 | testnevelő tanár |
Anna Jarosch | 29 | irányító | 50 | testnevelő tanár |
Ulrike Valentin | 27 | irányító, átlövő | - | tanárnő |
Elena Leonte | 28 | átlövő | 147 | testnevelő tanár |
Petra Boueke | 24 | irányító, átlövő | 21 | tanuló |
Manuela Fiebag | 23 | szélső | - | üzletvezető |
Gabi Hoffmann | 24 | átlövő | - | fogtechnikus |
Elke Jahn | 23 | szélső | - | tanuló |
Martina Schafer | 20 | beálló, szélső | - | tanuló |
név | magasság | súly | válogatottság |
---|---|---|---|
Bocsi Tamásné | 175 | 68 | 22 |
Bojtor Jolán | 190 | 80 | - |
Dörner Tamásné | 186 | 77 | 53 |
Kádárné Eperjesi Ilona | 176 | 71 | - |
Medgyessyné Sáfi Márta | 164 | 58 | 34 |
Mezőségi Irén | 168 | 65 | - |
Nagy Katalin | 171 | 56 | - |
Pusztai Tamásné | 176 | 70 | - |
Rádin Milutinné | 173 | 64 | 30 |
Szarvas Éva | 166 | 64 | - |
Szántó Anna | 161 | 59 | 22 |
Török Imréné | 164 | 64 | 8 |
Szunyogh Hajnalka | 167 | 54 | - |
Fritsch Margit | 168 | 53 | - |
Nagy Zsuzsa | 184 | 72 | 53 |
Tóth Ildikó | 175 | 70 | 53 |
Forrás: BEK-műsorfüzet
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
július 9., 13:00
A lengyel válogatott kapusa, Adrianna Placzek érkezik a távozó Catherine Gabriel helyére. Új játékosunk 2021-ben Európa Ligát nyert a Nantes-tal. Tovább...
május 24., 20:12
Magabiztosan, nyolc góllal verte a Vácot a szezon utolsó meccsén a DVSC SCHAEFFLER, de mivel az Esztergom is nyert, nem sikerült megszerezni a bronzérmet. Tovább...
május 22., 17:00
Szombaton, a szokottnál korábban, 17.45-kor kezdődik a 2024/25-ös szezon utolsó meccse, a DVSC SCHAEFFLER - Vác találkozó. Tovább...
május 17., 20:20
Csak a szokásos. Egy szorosabb első félidő után, a másodikban hengerelt a DVSC SCHAEFFLER és végül magabiztos győzelmet aratott Kisvárdán. Tovább...
május 15., 17:00
Május 17-én, szombaton, 18 órakor Kisvárdán játssza szezonbeli utolsó idegenbeli mérkőzését a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...