A női kézilabda élvonalbeli pontvadászat kilencedik fordulójának rangadóján lép pályára vasárnap 17 órától a fővárosban a DVSC női alakulata. A piros-fehérek a tabella második helyén tanyázó Ferencvároshoz látogatnak.
2005. október 28., 19:29 (DZL/BR)
Az utóbbi években nem termett babér a hajdúságiaknak a zöld-fehérek csarnokában, tehát ebből a szempontból amolyan mumusnak is tekinthető a Németh András vezette fővárosi társaság.
A Fradi ebben az évadban is az érmes pozíciókért van harcban a bajnokságban, annak ellenére, hogy a nyáron jelentős fiatalításon esett át a csapat. A Bíró Imre vezette debreceni kompániának is az a célja, hogy az alapszakasz végén benne legyen a felsőházban, a legjobb négy között, és ennek eléréséhez bizony bravúrokra is szükségük van Kerekiéknek.
És bár a fővárosiak igen jó előjelekkel várhatják a derbit - előbb hazai környezetben a Dunaferrt, majd idegenben a Kiskunhalast győzték le Tóthék -, ki tudja, talán most megtörik végre a hosszú ideje a debrecenieken ülő pontszerzésmentes népligeti átok.
Az mindenestre biztos, hogy a cívisvárosi lányoknak sokkal jobban oda kell figyelniük a részletekre a vasárnapi összecsapáson, mint legutóbb a Kőbánya ellen, amikor is kilencgólos előnyükből nyolcat leadtak negyedóra alatt. Bíró Imre vezetőedző sem igazán értette, miért is hagytak annyi ziccert kihasználatlanul tanítványai, ám a tréner most már sokkal inkább a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető vasárnapi találkozóra koncentrál.
-Természetesen nem az volt a célunk a szerdai meccsen, hogy a kilencgólos előnyünkből végül három legyen, megvoltak a második félidőben is a ziccereink, de kimaradtak, ehhez igazán nem lehet többet hozzáfűzni - nyilatkozta a szakvezető. -Az biztos, hogy vasárnap sokkal jobban kell koncentrálnunk, a lehetőségeket pedig ki kell használnunk, és különösen a védekezésben kell keményebbnek lennünk. Potenciálisan igen veszélyes társaság a Fradi, Németh András egy jó alapjátékot játszat csapatával, amelyet mindenkivel szemben igyekeznek érvényesíteni. Mi ezt próbáljuk majd megakadályozni, de a részleteket illetően nem szeretnék többet mondani. Sérültünk nincs, így a legerősebb kerettel vehetjük fel a harcot.
A lányok ma fél öttől edzettek. Holnap délután a Kazinczyban lesz az utolsó foglalkozásuk Kerekiéknek, vasárnap pedig fél tizenegykor indulnak Budapestre. Az NB I B-s DVSC-Nyíradony szombaton a Csömör otthonában lép pályára este hattól.
DZL/BR
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
október 11., 19:25
Ismét szenvedtünk a Budaörs ellen. Ami pozitívum, hogy a sok technikai hiba, a pontatlan játék és a kihagyott ziccerek ellenére is sikerült öt góllal nyerni. Tovább...
október 10., 17:30
Szombaton, 17 órakor a Moyra-Budaörs Handball otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A cél egyértelműen az ötödik bajnoki győzelem megszerzése. Tovább...
október 4., 18:31
Színvonalas mérkőzésen szenvedett háromgólos vereséget a DVSC SCHAEFFLER a tavalyi bronzérmes Team Esbjerg ellen. Sikerült megszorongatni a sztárcsapatot, de a bravúr elmaradt. Tovább...
október 3., 17:30
A negyedik fordulóban az eddigi legkeményebb riválissal találkozik a DVSC SCHAEFFLER a Bajnokok Ligája szezonban. Szombaton 16 órakor a dán Esbjerg lesz az ellenfél a Hódosban. A szünetben pedig az 50 évvel ezelőtt bajnoki címet nyert Debreceni Dózsa legendáit köszöntjük. Tovább...
október 1., 20:12
Az első félidei kiváló védekezés és kapusteljesítmény el is döntötte a két pont sorsát. A DVSC SCHAEFFLER tíz góllal verte a Dunaújvárost. Tovább...