MK 2007/2008Gyulai SE-DVSC-Aquaticum 20-38

A nyolc közé vágynak

Pénteken reggel indulnak tovább a KEK-visszavágóra. Hétfőn tér haza a csapat nagy része.

2007. november 7., 05:03 (DZL)

Újabb feladat vár kedvenceinkre csütörtökön. A Podgoricát kiütő Loki a Magyar Kupában vív mérkőzést az NB I B Keleti-csoportjában harmadik helyen álló Ferbonex-Gyulai SE otthonában. A győztes továbbjut a legjobb nyolc közé. Az este hatkor kezdődő csatát a Hargitai, Markó duó fújja.

A hazaiak vasárnap Dabasról hozták el a két bajnoki pontot. Magabiztosnak ugyan nem mondható sikerük (19-24), de azért az érdekes, hogy az első félidőben mindössze négy gólt kaptak idegenben. Igaz csak kilencet lőttek.

Együttesünknek természetesen kötelező a továbbjutás, lehetőleg erőtől duzzadó játékkal, magabiztos teljesítményt mutatva. Ez nem túlzott elvárás a csajokkal szemben, a realitás ezt mondatja velünk. A két együttes között jelentős a tudásbeli különbség és ez ki is kell domborodjon csütörtökön este.

A találkozó után Szegeden alszik csapatunk, majd pénteken reggel útra kell Podgorica felé. Még aznap este megérkezik a buszunk a montenegrói fővárosba, ahol vasárnap rendezik meg a KEK-visszavágót. Az itthon maradók (Anna, Gabi, Dada, Vali, Tánya és Benya) Skaliczki mesterrel edzenek, a többiek csak hétfőn délelőtt térnek haza.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...