A Magyar Kupa negyedik fordulójának szerdai mérkőzésén a tét a legjobb nyolc közé jutás. Ehhez a budapesti Pénzügyőr SE-t kell legyőzniük a lányoknak.
2014. november 4., 13:44
A nagy múltú klub, mely különböző neveken (Bp. Spartacus, Kőbánya, Pénzügyőr) 1980 és 2006 között az NB1-ben is állandó ellenfele volt a DVSC-nek, a két csapat 68 találkozójából 20 alkalommal nyerni is tudott. A kupaküzdelmek mérlege még érdekesebben fest: az eddigi nyolc találkozóból ötöt ők nyertek.
Ellenfelünkkel utoljára két éve találkoztunk, az akkori kupatalálkozó 13:29-es Loki-győzelemmel zárult. Érdekesség, hogy ez volt az első alkalom, amikor hazai pályán meg tudtuk verni őket a kupában, vagyis van még mit javítani a jelenleg 20 százalékos mérlegen.
A legutóbbi összecsapáshoz hasonlóan idén is csak a nagyarányú győzelem az elfogadható, hiszen az osztálykülönbségen túl a Pénzügyőr saját bajnoki sorozatában (NB I/B nyugati csoport) sem szerepel túl jól: hét mérkőzés után egy győzelemmel és hat vereséggel jelenleg a 12. helyen állnak a tabellán.
A cél tehát a győzelem és a továbbjutás!
A 17:30-kor kezdődő mérkőzést a Halász András, Tarnavölgyi Gergely bírópáros vezeti, akik első alkalommal fújják a a sípot Loki-meccsen.
Ne felejtsétek el a góltotót!
A onlajnok.com-on egyelőre nincs fent közvetítés, ha valaki talál a mérkőzést közvetítő helyi médiumot, akkor kérjük, tegye közkinccsé ezt az információt.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 20:25
Hatalmas csatában harcolta ki a döntőbe jutást a DVSC SCHAEFFLER, miután öt góllal legyőzte a Mosonmagyaróvárt. Üröm az örömben, hogy Jovana Jovovics megsérült és nem játszhat a fináléban. Tovább...
május 1., 18:00
Május másodikán, szombaton 18.15-kor a Mosonmagyaróvár lesz a DVSC SCHAEFFLER ellenfele a Magyar Kupa elődöntőben. A győztes játszhat május első vasárnapján az aranyéremért. Tovább...
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...