EHF 2002/2003DVSC-Valdor-Anagennisi Artas 24-31

A portugál után jöhet a görög bajnok

Az EHF-kupában a BL-ből kiesett Anagenniszi Artasz lesz a Loki következő riválisa.

2002. október 17. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)

Fotó: Czeglédi Zsolt

Kerekiék továbbjuthatnak

Nem panaszkodhatnak Fortunára a DVSC-Valdor női kézisei. A piros-fehérek ugyanis a görög bajnokkal mérkőznek a legjobb 16 közé jutásért az EHF-kupában, s bár a riválist nem szabad lebecsülni, az Artasznál csak erősebb ellenfél juthatott volna a Lokinak.

A sorsolásnál a debreceni együttes nem került a kiemeltek közé, így csak a Bajnokok Ligája második fordulójában kiesett, illetve az EHF-kupába most - azaz a harmadik körben - bekapcsolódó riválist kaphattak Madai Petráék. Nos, a sztárcsapatokat szerencsére sikerült elkerülnie a Váczi-gárdának, amelynek a portugál bajnok után ezúttal a legerősebb görög együttes jutott. Bár a hellének női kézilabdában nem tartoznak a közvetlen európai elithez, semmiképpen sem szabad lebecsülni az Anagenniszi Artasz csapatát, amely az utóbbi években komoly nemzetközi csatákban - többek között a 2000/2001-es idényben a BL csoportmeccsein - edződött. A görögök idén ősszel is a BL-ben indultak, ám az Ankara ellen odahaza aratott kettős siker után az erősebbik valenciai együttessel szemben kettős vereséggel estek ki (Spanyolországban 16 góllal maradt alul az Artasz).

A görög gárdáról - melyet román légiósok erősítenek - egyébként viszonylag könnyen információhoz juthatnak majd a lokisták, az elmúlt szezonban ugyanis az Artasz éppen a Győrrel szemben esett ki az EHF-kupából. Az első meccset hazai pályán a hellének 28-25-re megnyerték ugyan, ám a visszavágón a kisalföldiek 12 gólos sikerrel álltak bosszút. Összességében elmondható tehát, hogy nem rossz csapat a Loki riválisa, de még a verhető kategóriába tartozik.

- Bár egyelőre nem sokat tudunk az Artaszról, úgy vélem, mindkét csapatnak egyforma esélye van a továbbjutásra - mondta el a Naplónak a sorsolás után Váczi Sándor, a debreceniek edzője. - A görög együttesnél csak nehezebb ellenfelet kaphattunk volna, ám ha be akarunk kerülni a nyolcaddöntőbe, akkor alaposan össze kell szedni magunkat, s az első meccsen, amit idehaza vívunk, legalább olyan elszántsággal kell játszanunk, mint a Madeira ellen. Úgy gondolom, mindkét csapat hozza majd a hazai találkozóját, és csak a gólkülönbség dönt majd. Remélem, a mi javunkra.

A debreceni mérkőzést január 4-én vagy 5-én játsszák, míg a visszavágót egy héttel később rendezik. A DVSC-Valdor egyébként mégis visszatér a Hódos Imre-sportcsarnokba, így a lányok vasárnap délután fél hattól már a régi otthonukban fogadják a Hódmezővásárhely együttesét.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 4., 20:18

Megszenvedtünk a győzelemért Szombathelyen

Végig kiegyenlített mérkőzésen, hajrábeli higgadtságának köszönhetően nyert a DVSC SCHAEFFLER a Szombathelyi KKA otthonában. Tovább...

április 3., 18:00

Szombaton Szombathelyen

A Szombathelyi KKA otthonában lép pályára április első szombatján, 18 órakor a DVSC SCHAEFFLER. Jó hír, hogy a vasi megyeszékhelyen visszatérhet a csapatba Jovovics Jovana. Tovább...

március 29., 18:27

Szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától

Meseszerűen indult, de végül elmaradt a csoda Andersen szülővárosában. A DVSC SCHAEFFLER bravúros döntetlennel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Tovább...

március 28., 18:45

Merjünk álmodni!

Vasárnap délután négykor az Odense otthonában próbál meg csodát tenni a DVSC SCHAEFFLER. Tét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás. Tovább...

március 25., 19:53

Gólcsúcs a NEKA ellen

Bajnokok Ligája tempóban és színvonalon játszott a DVSC SCHAEFFLER és ennek a NEKA fiataljai itták meg a levét. Szezoncsúccsal, 46 találatot szerezve és 27 gólos különbséggel nyert a Loki. Tovább...