KEK 1990/1991Radnicski Beograd-DVSC 30-21

A Radnicski megismételte önmagát

A visszavágón a DVSC-re vár a múltidézés

1991. április 10. - Hajdú-Bihari Napló (Égerházi Péter)

A DVSC és a Radnicski Beograd kézilabdázói lassan már barátnők is lehetnének, annyit találkoztak egymással az utóbbi időben. A sorsolás szeszélye folytán azonban mindannyiszor ellenfélként néztek farkasszemet a KEK-küzdelmekben.

A legutóbbi, vasárnapi találkozójuk előtt ugyan módjuk lehetett volna több napon át is szövögetni a barátság szálait, ám a debreceniek nem ezért mentek Svetozarevóba. De hogyan is került a meccs a Belgrádtól 126 kilométerre fekvő 40 ezer lakosú kisvárosba, korábbi nevén Jagodinába. Egy olyan településre, ami egy átriumos, ötemeletes szállodán egy nagyon szép pravoszláv székesegyházon és egy háromezer nézőt befogadó sportcsarnokon kívül mással nemigen büszkélkedhet. Üzleti megfontolásból. Három helyi vállalkozó egyszerűen megvette a KEK-elődöntő első mérkőzésének jogát, és ennek fejében fedezte a két csapat ottani költségeit. Az ő hasznuk a 50 dináros belépőkből, a reklámért kapott pénzből és a tévéközvetítés jogdíjából jött össze. A DVSC jóvoltából magam is tapasztalhattam azt a bőkezű vendéglátást, a mindenre kiterjedő figyelmességet, amivel a Zlatni Gyuran, magyarul: az Aranypulyka elnevezésű magánvállalkozás képviselői, valamint a rendezésben közreműködők részesítették a magyar küldöttséget. Ez legalább valamelyest feledtette a debreceni csapattal a tavalyi belgrádi "ridegtartás" emlékét. A mérkőzés előtti napon a két csapat tiszteletére adott vacsora inkább egy római lakomához hasonlított, csak a zene szerb volt. Igaz, abból kaptunk éjjel-nappal, viszont ezenkívül másfajta nacionalista megnyilvánulást nemigen tapasztaltunk.

Túlzónak bizonyultak az itthoni félelmek egy esetleges incidenstől, amit a déli szomszédainktól érkező rémhírek tápláltak.

Nemcsak a hosszan tartó vonatozás alatt érezhettük magunkat biztonságban, de autóval is el lehetett jutni minden probléma nélkül a találkozó színhelyére. Indulhattak volna a buszok. Nagyon hiányoztak a lelkes Loki-szurkolók, a félig telt csarnokban akár hazai hangulatot varázsolhattak volna a mérkőzésen. így a publikum a mintegy húszperces döbbenetéből ocsúdva, a belgrádiakat támogatta.

Akárcsak a két szovjet bíró, akik látván a Radnicski "dadogását", kicsit besegítettek az eredmény alakulásába.

Ennyi éppen elég volt az addig fegyelmezetten, jól játszó debreceni lányoknak az elbizonytalanodáshoz. Szétesett a játékuk, Mironyec már nem tudott együtt élni a csapattal, és nagyon hiányzott egy balátlövő. A lendületbe jött Radnicski ászai olvasatlanul szórták a gólokat, amikről a bravúrt bravúrra halmozó Szamozvanova nem tehetett. Visszafogottabb lett a két világválogatott szélső is, bár Szántó időnként emberfeletti módon megküzdött a nála két fejjel nagyobb jugoszláv lányokkal. Ha nem talál magára a gólokkal eddig adós Bocsiné, a végén még nagyobb arányú lehetett volna a hazai csapat győzelme. Igaz, védekezésben viszont a legrosszabb teljesítményt nyújtotta.

Ezeken a hibákon okulva, a messze földön híres Loki B-közép buzdítása mellett 14-én, vasárnap a DVSC megkísérelheti behozni a hátrányát. Tavaly ez fényesen sikerült. Svetozarevóban kísértett a múlt, miért ne lehetne így Debrecenben is.


Égerházi Péter

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...