A szurkolók támogatásával ledolgozható a Madeirán összeszedett hatgólos hátrány.
2002. október 12. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Napló-archívum

A drukkerek sokat segíthetnek
Nem akármilyen sportélményben lehet része annak, aki kilátogat a vasárnapi DVSC-Valdor - Madeira EHF-kupa-visszavágóra. A debreceni lányoknak hatgólos hátrányt kell ledolgozniuk, s mivel a helyzet nem reménytelen, a régi szép időket idéző kupameccsre van kilátás.
Ha minden jól alakul, az utóbbi évek egyik legizgalmasabb nemzetközi kupatalálkozóját láthatják a debreceni kézilabdabarátok vasárnap 18 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A piros-fehérek egy hete gyenge produkcióval 34-28-as vereséget szenvedtek Portugáliában, ami azt jelenti, hogy legalább hét góllal - ha a Madeira játékosai 28-nál kevesebb találatot érnek el Debrecenben, akkor elég a "közte hat" is - kell nyerniük a visszavágón ahhoz, hogy bejussanak a legjobb 32 közé.
- Egy hete csak a kupacsatáról beszélünk, és mindannyian úgy gondoljuk, hogy a hátrányunk behozható - mondta el a Naplónak Nyilas Tünde, a Loki nemzetközi téren is rutinos csapatkapitánya. - Már csak azért is, mert mind egyénileg, mind pedig a csapatjátékot tekintve jóval többet tudunk annál, mint amit Madeirán mutattunk. A régi szép időkben szurkolóink segítségével ennél sokkal reménytelenebb helyzetből is kerültünk már ki győztesen.
A kiváló beállós szavait alátámasztandó: a kilencvenes évek elején a jugoszláv Radnicski Belgráddal szemben a KEK-ben nyolc (a visszavágón 33-17-re nyert a Loki), az 1995/96-os EHF-kupasorozatban pedig a dán Gudme csapata ellen kilencgólos hátrányt is sikerült már behoznia a debreceni együttesnek.
Bár a visszavágón a lokisták reményei szerint kulcsfontosságú szerepet betöltő Madai Petrának betegség miatt több edzést is ki kellett hagynia a héten, a hazaiak mestere bizakodó. A siker titka a portugálok két átlövőjének semlegesítése lehet, ezért zavaró védekezéssel megpróbáljuk Brauert és Milanovicsot kikapcsolni a játékból. Nagy hangsúlyt fektettünk a lélektani felkészülésre is, s úgy érzem, rendkívül elszántak a lányok, biztos vagyok abban, hogy szükség esetén csúszni-mászni fognak a pályán. A bajnokságban ezután zsinórban háromszor játszunk idehaza, s a kupában való továbbjutás óriási lökést adhatna a csapatnak a létfontosságú bajnoki csaták előtt - latolgatott Váczi Sándor.
Mivel a találkozót ezúttal sem a Hódosban vívják, a kisebb befogadóképességű Oláh Gábor utcai csarnokba érdemes lesz minél korábban kilátogatni. A létesítmény kapuit a szokásoknak megfelelően másfél órával a kezdés előtt nyitják meg, s a 2002/2003-as szezonra megváltott bérletek a nemzetközi kupameccsre is érvényesek.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...