BL 2010/2011DVSC-Korvex-Itxako Reyno De Navarra 27-32Triffa Ágnes

A rutin most még többet ér a tehetségnél

Sérülten vállalta a játékot az Itxako elleni BL-meccsen Triffa Ágnes, és a Loki kapusa ma sincs túl jól. De nem a lába, inkább a lelke fáj.

2010. október 26., 21:29 - estihirlap.hu

A DVSC-Korvex 32-27-es vereséget szenvedett vasárnap spanyol ellenfelétől a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. A debreceniek válogatott hálóőre, Triffa Ágnes még a találkozó másnapján is rendkívül csalódott volt, és ennek hangot is adott, amikor az Esti Hírlap kérdéseire válaszolt.

– El kell ismerni, hogy jobb volt nálunk az Itxako – vallotta be szomorkás hangon a kézilabdázó. – Játékszerkezetben kijátszottak minket, ráadásul minden megmozdulásunkra volt egy taktikai lépésük, amivel előbbre jártak. Nagyon jó volt a védekezésük is, érezni lehetett a pályán, hogy rendkívül alaposan kielemeztek minket. Félelmetesen pontosan lőttek, például hiába tudtam, hogy a hosszú felsőt veszi majd célba Turej, annyira jól helyezett, hogy esélyem sem volt védeni.

– A kispadjuk is hosszabbnak bizonyult...

– Válogatott játékosokkal teletűzdelt klub ez, amely remekül felépítette saját magát az évek folyamán. Nagyon jó úton járnak, és ezzel húzzák magukkal az egész spanyol kézilabdát is. Való igaz, hogy mi szinte csak fiatalokat tudtunk becserélni, de sok tehetséges lány játszik a Lokiban, akik idővel beérnek majd, és akár válogatottak is lehetnek. Tegnap Dakos Noémi és Karalyos Orsi is kiválóan mutatkozott be, heteseket harcoltak ki, vagyis megragadtak egy-egy rendelkezésükre álló momentumot.

– A friss tapasztalatok alapján mennyivel jár az Itxako a DVSC előtt?

– Azért azt ne felejtsük el, hogy tavaly a hazai élcsapat, a Győr is nagyon megszenvedett velük. Az irányítójuk ellenünk alig lőtt gólt, tényleg csak a szervezés volt a feladata, de olyan dinamikusan támadta a falunkat, hogy azzal kapásból két embert lekötött. A portugál játékosuk, Barbosa legalább egy méterrel túlugrott mindenkit, és meg sem állt kilenc gólig. Ez valóban egy kitűnő csapat, amelyiktől abszolút nem volt reális eredmény az, hogy korábban kikaptak a Lipcsétől.

– Az egyik időkérésnél Köstner Vilmos vezetőedző a teltháznyi publikum előtt produkált gyáva játékot kérte számon önökön.

– Bevallom, van egy kis lelkiismeret furdalásom, mert nem szeretek rosszul játszani. Bár tudom, hogy ezzel mindenki így van az öltözőben. Egyikünk sem teljesített úgy, ahogy tud, és igen, hazai pályán többet is kihozhattunk volna magunkból. Elismerem, nekem sem ment a védés, amiben közrejátszhatott a bokasérülésem is. Hiányoztak az edzések, nem sikerült rendesen felkészülnöm a mérkőzésre, mert csak kétszer tudtam tréningezni a héten. Szóval most tényleg nem érzem annyira jól magam a bőrömben...

– És miből lehet építkezni a jövőben?

– Például abból, ahogy kezdtük a tegnapi meccset, hiszen 6-3-as vezetésre tettünk szert. Az más kérdés, hogy utána produkáltunk egy 0-6-os periódust, és ebből feltétlenül tanulnunk kell. Sajnos ez jellemző ránk, és különösen bosszantó, hogy a saját figyelmetlenségünknek köszönhetjük ezt. Ezeket a rossz szériákat mindenképpen el kell kerülnünk, ha eredményesebbek akarunk lenni akár az itthoni, akár a nemzetközi porondon.


Forrás: estihirlap.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

február 1., 20:12

Nagy különbségű győzelem a Vasas ellen

A második félidőben hengerelt a nagyobb sebességi fokozatba kapcsoló DVSC SCHAEFFLER. Ryde ismét 40 százalék fölött védett, Töpfner pedig meg sem állt tíz gólig. Tovább...

január 31., 17:00

Minden meccs létfontosságú!

Február 1-én, szombaton 18 órakor a Vasas lesz a DVSC SCHAEFFLER vendége a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. Tovább...

január 29., 17:00

Világbajnok francia játékost igazoltunk

Nyártól újabb francia világbajnok játékosa lesz a DVSC SCHAEFFLER-nek. A párizsi olimpia álomcsapatába is beválasztott Alicia Toublanc a román Valcea együttesétől érkezik. Tovább...

január 25., 20:23

Harcos meccsen, győzelem

Csapatként küzdve szereztük meg Vácon a két bajnoki pontot. Thorleifsdóttir volt a legeredményesebb, 7 góllal, Ryde 45% fölött védett. Tovább...

január 24., 17:00

Vácon folytatjuk

Szombaton, 18 órakor a Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...