Arany Éva (Oláhné)

A sportkör szeretete

Igen fontos alapja a sportkörök belső életének a sportkör iránti szeretet. Sajnos, ez nem él eléggé minden sportolóban. Debrecenben is akadnak olyanok, akik cserben hagyva sportkörüket, nem mennek el a versenyekre, mérkőzésekre, s emiatt gyengébben szerepel csapatuk.

1955. január 11. - Népsport

Nem így Arany Éva, a Debreceni Lokomotív kézilabda-játékosa. A fiatal sportoló a közelmúltban kétheti üdülésre utazott Lillafüredre. Megérdemelt pihenésre ment, mint a Debreceni Vasútépítő Vállalat jó és megbecsült dolgozója.

Vasárnap kézilabda villámtornát rendezett Debrecenben a Lokomotív SE. A villámtornán résztvett Arany Éva csapata is. Szombaton levelet kapott Lillafüredröl Farkas Imre, a D. Lokomotív kézilabda-szakosztályának intézője.

Arany Éva közölte, hogy ott lesz a vasárnapi mérkőzéseken. Ott is volt. Visszahúzta a szive az üdülésből is, pedig nem is bajnoki mérkőzésekről volt szó. Arany Évában felülkerekedett a sportkör iránti szeretet, a kollektíva iránt érzett hűség. Két mérkőzésen is játszott, s az OB-ben szereplő játékosokkal kiállt D. Petőfi ellen éppen Arany Éva nagyszerű játékéval győzött 8:4-re a D. Lokomotív. Két mérkőzésen csapata 15 gólja közül 10-et ő dobott. Aztán - visszautazott Lillafüredre, folytatni üdülését.


Forrás: Népsport

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...