NBI 2009/2010DVSC-Korvex-Váci NKSE 31-26

A szezon legszebb napja

A váci bravúr után hazai pályán is legyőzte a DVSC-Korvex az alapszakaszban előtte végző riválisát, így teljesen megérdemelten jutott a döntőbe.

2010. április 19., 22:09 (BA)

Újra tele a Hódos, a váci bravúr megtette hatását. Az idegenbeli sikerrel ránk szállt a pályaelőny, s bónuszként megkapták a lányok a lélektani terhet. Hiszen most már mi vagyunk az esélyesebbek. A kapuban Kiss Éva kezd, Tréfi bokája egész héten nem volt rendben, ő most csak vésztartalék.

A csapat pedig egy cseppet feszültebb a kelleténél, de ez szinte természetes. A közönség fantasztikus, ebben sincs semmi meglepő. Debrecenben ez is természetes. A hibákat akarással korrigálják a lányok, s bár Tóth Tímea szórja a gólokat, nincs gond, tartjuk a lépést. Buli és Mörci a legaktívabb, Bogi bevágja a heteseket, a szünet előtti 3-0-s roham pedig azt jelenti, hogy félidőben nálunk az előny.

S ha már megszereztük a vezetést, nem is adjuk ki a kezünkből. Évike szerencsére már demoralizálta Tóthot egy ejtett hetes, majd két átlövés lekapásával, edzője le is ülteti egy időre a Vác legjobbját. Aztán 15-14 után jön az igazság pillanata. Borbás Rita gólja a jeladás a rohamra, majd jön Buli és Mörci kétszer, máris öttel megyünk. Szép az élet, még akkor is, amikor kettőre visszakapaszkodnak a vendégek. Főként, mert ezzel el is lövik a puskaporukat, nekik már nincs tartalékuk., nálunk pedig most száguld csak a kispadról beszálló Csibe. A vége mámor, bár Buli piros lapjáért kár, az ünnepet ez sem ronthatja el.

Vége. Tombol a lelátó, tombolnak a lányok. „Harcoljatok a bajnoki címért” - zúgja a B-közép, ez a szezon legszebb napja. Vagyis pontosítsunk!

A szezon eddigi legszebb napja!

DVSC-KORVEX-VÁCI NKSE 31-26 (12-11)

Debrecen, 2000 néző. V: Dobrovits, Tájok.

DVSC: KISS É - Csáki 2, BULATH 7, HORNYÁK D. 1, SZABÓ V. 3

Bogdanovics, Juhász G. 1. CSERE: Triffa (kapus), Lovric 1, MÖRTEL 5, BOGNÁR B. 6 (4), BORBÁS 1, KAZAI 4, Slakta. Edző: Köstner Vilmos

VÁC: Herr O. - BAROSS 4, Farkas V., TEMES 8 (2), Uhraková 1, TÓTH T. 8 (2), Vaszari 2. CSERE: Juhász E. (kapus), KLIVINYI 3, Borkowska. Edző: Németh András

Az eredmény alakulása 4. p.: 2-2. 12. p.: 3-5. 19. p.: 7-6. 25. p.: 9-11. 34. p.: 15-14. 41. p.: 19-14. 48. p.: 22-20. 52. p.: 27-22.

Kiállítások: 10, ill. 4 perc

Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4

MESTERMÉRLEG

Köstner Vilmos: Az első félidőben védekezésben, szünet után támadásban nyújtottunk átlagon felüli teljesítményt. Nagy sikert értünk el, úgy érzem megérdemelten jutottunk a döntőbe.

Németh András: Javultunk az első meccshez képest, de nem annyit, hogy esélyünk lett volna a DVSC otthonában. Így megérdemelt a debreceniek továbbjutása.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...