Skaliczki László szakmai igazgató sajnálja, hogy nem sikerült igazán jól a szezon.
2008. május 24., 09:20 (DZ)
A tegnapi összecsapás után a lányok nagy tapsot kaptak a debreceni viszonyok között maroknyinak számító közönségtől. Míg tartott az ünneplés, addig kihasználtuk az alkalmat egy fontos edzői vélemény begyűjtésére. Szakmai igazgatónkat kértük fel egy rövid értékelésre. Skaliczki László így nyilatkozott:
-A meccs olyan hullámzó volt, mint az egész szezonunk. Jobbak vagyunk a Golinál, ezt most bebizonyítottuk. Sok sikert kívánok a Debrecennek a következő szezonban! Harcos, munkás év végén vagyunk. Rengeteg gond, probléma jött közbe a munkánkba. Ez egy negyedik generációs Loki volt. Kijöttek a bajok menet közben, szerkezeti problémákkal kellett megküzdenünk. Rutinos kapusunk nagyon keveset tudott vállalni a szezonban sérülései miatt, a két fiatal hálóőr többször bizonyította tehetségét. A mezőnyjátékosok közül több olyan ember esett ki, aki nélkül nem tudtunk annyi távoli gólt szerezni.
Sokat dolgoztunk és sajnáljuk, hogy nem sikerült elérni a vezetés által kitűzött célokat. Az igényes Loki-drukkereknek egy jobb évadot kívánok jövőre.
DZ
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...