NBI 2007/2008Hódmezővásárhely-DVSC-Aquaticum 29-24

A Vásárhely következik

Egy nagyon nehéz mérkőzés vár a Lokira szombaton este.

2008. január 23., 05:57 (DZ)

Egyre inkább jönnek a keményebb mérkőzések a csapat számára. Nem mintha a Derecske és a Goli ellen könnyű lett volna, de a következő akadály még inkább nehéznek ígérkezik.

Szombaton este hatkor a Hődmezővásárhelyi NKC vendége lesz a Loki, amely egy győzelemmel szeretné feledtetni a be nem tervezett pontvesztéseket az elmúlt két összecsapásról.

A vásárhelyieket ősszel a Hódosban 35-29-re vertük, akkor Orbán Annamária volt a legeredményesebb debreceni. A jelenleg leginkább az anyaságra koncentráló klasszis kilencet vágott Abramovicsék hálójába. Anna mellett még Szűcs Gabi eredményessége érdemel említést. A balátlövő nyolcszor emelhette magasba a kezét góljai után. A másik oldalon a Halasról érkezett Borbély Zsanett és a nyakigláb Jenőfi Katalin volt elemében, mivel hét gólt szereztek.

A tavalyi bajnokságban nyolcadikként végezett HNKC ellen az alapszakaszban idegenben legutóbb nem ment csapatunknak, hiszen 2007 februárjában 24-21-re kaptunk ki náluk. Bő két hónappal később a rájátszásban sem remekeltünk Vásárhelyen. Akkor 29-28 lett a vége, de ez szerencsére nem befolyásolta a Loki végső helyezését.

Érdekesség, hogy az azt megelőző pontvadászatban (2005/06) is ők győztek az ottani összecsapáson. Wolf és társai 30-26 arányban diadalmaskodtak.

Győzni legutóbb bajnoki alapszakaszban 2004. október 27-én sikerült a piros-fehéreknek ellenük idegenben. A 23-14-es Loki-siker azért számít érdekességnek, mert akkor az első félidőben csak öt (!) gólt engedtünk be nekik saját publikumuk előtt. Majd a rájátszásban (2005 májusa) is legyőztük őket Vásárhelyen, akkor 29-21 volt ide.

A statisztika tehát azt mutatja, hogy az elmúlt években kevés siker termett nekünk Hódmezővásárhelyen bajnoki mérkőzésen. Itt az idő, hogy kozmetikázzunk ezen a csúnya mérlegen. Nehéz lesz, de nem lehetetlen. Nem vállalunk nagy kockázatot, ha azt mondjuk: óriási harcra, csatára lehet számítani szombaton este hattól.

Internetcímük: www.hnkc.hu


DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...