Lehengerlő támadójátékkal és nem túl szigorú védekezéssel zárta az alapszakaszt a DVSC-Korvex együttese. A Vásárhely elleni 13 gólos siker sem volt elég az alapszakasz második helyéhez, mivel a Vác nyert Siófokon.
2010. március 27., 22:26 (BA)
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodó vendégek a várakozásnak megfelelően elszántan kezdték a meccset, s az első félidő derekéig rendre vezettek. Sok volt a hiba a Loki védekezésében ezzel együtt szünetig sikerült fordítani, a második játékrészben pedig kidomborodott a két együttes közti különbség, így végül sima győzelmet aratott a DVSC-Korvex. A 43 lőtt gól önmagáért beszél, a 31 kapott gól sok, azaz a rájátszásig hátra levő időben a védekezés tökéletesítése lesz a csapat fő feladata. Eldőlt, hogy a Vác elleni elődöntőben a Duna-parti csapaté lesz a pályaelőny, két lehetőségünk van, hogy nyerjünk idegenben, s bejussunk a fináléba.
DVSC-KORVEX-ASA CONSOLIS HNKC 43-30 (19-17)
Debrecen 800 néző. V: Kolarovszki, Szabó I.
DVSC: Triffa CSÁKI 5, LOVRIC 5, SZABÓ V. 7, Bulath 2, Bogdanovics 3 (1), JUHÁSZ 4. Csere: KISS É (kapus), MÖRTEL 7 (3), Slakta 1, Hornyák D., BOGNÁR B. 4 (1), Dakos 1, KAZAI 4. Edző: Köstner Vilmos
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Abramovics - Tamás K. 4, Sopronyi 4, KUDOR 11 (1), Fülöp 3, Wolf , KOROKNAI 6. Csere: KIRÁLY (kapus), Antal 1 Varga D., Mocsári, Zsuzsa 1
Gaál. Edző: Dankó Ervin.
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4-4. 17. p.: 10-13. 26. p.: 17-17. 37. p.: 25-21. 50. p.: 35-25.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5 , ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: - A védekezésben nyújtott teljesítményünkkel nem lehet komoly eredményt elérni. Ezt sokat fogjuk gyakorolni a következő hetekben.
Dankó Ervin: - Nem érdemeltünk vereséget…
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...