NBI 2025/2026Vasas SC-DVSC-Schaeffler 22-33

Acélos teljesítmény a Vasas otthonában

A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában.

február 18., 20:01 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Semmit nem akart a véletlenre bízni a DVSC SCHAEFFLER a Vasas elleni idegenbeli mérkőzésen. Villámrajtot vettek a debreceni lányok, hiszen negyedóra játék után már hét góllal vezettek. A védelem ismét kiválóan működött, az első 15 percben mindössze három gólt szerzett a Vasas. A 19. percben már egy híján 10 volt közte és már ekkor érződött, hogy a hazaiaknak kezd elmenni a kedve a kézilabdától. A Loki ugyanakkor kreatívan és hatékonyan támadott. Az első félidőben főleg Tóvizi és Vámos Míra volt elemében. Bár a hazai együttes igyekezett zárkózni az első játékrész végén, a szünetre így is hatgólos előnyt gyűjtöttünk.

A második félidő eleje valamivel kiegyenlítettebb játékot hozott, de aztán fokozatosan növelni kezdte előnyét a DVSC SCHAEFFLER és a 45. percre meg is lett a közte tíz. Ezt követően már csak menedzselni kellett a nagy előnyt, ami nem okozott gondot a debreceniek számára. 11 gólos győzelem lett a vége. Tóvizi 6, Petrus pedig öt gólig jutott, ők voltak a Loki legeredményesebb játékosai. Érdekesség, hogy a két kapusunk hajszálra ugyanolyan statisztikával zárt. Mindketten hat-hat lövést hárítottak a Vasas 17 próbálkozásából.

A hétvégén újra Bajnokok Ligája mérkőzést játszik a DVSC SCHAEFFLER. Vasárnap kettőkor a montenegrói OTP Group Buducnost ellen játsszuk az utolsó csoportmeccsünket.

VASAS - DVSC SCHAEFFLER 22-33 (11-17)

Fáy utca, 250 néző. V: Bócz, Wiedemann

VASAS: Vártok R. - Jakab H. 1, Kekezovity 3, Román, SÁPI G. 3, NAGY NÓRA 5 (2), Oláh K. 3 (3). Csere: Tóth Nikolett (kapus), Varjas 2, Dombi K. 1, Csire 1, MATYASOVSZKI 3, Fekete M., Gáspár D. Edző: Konkoly Csaba

DVSC: Ryde - Grosch 3, Sercien-Ugolin, TÓVIZI 6, Jovovics 1, Thorleifsdóttir, VÁMOS M. 4. Csere: Placzek (kapus), HÁMORI 4, SZABÓ NINA 3, Ivancok-Soltic 2, Juhász K. 2, Csernyánszki 2 (1), Toublanc 1 (1), PETRUS 5. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-2. 15. p.: 2-9. 20. p.: 4-13. 29. p.: 11-16. 36. p.: 15-20. 42. p.: 16-24. 45. p.: 17-27. 56.p.: 21-31.

Kiállítások: -, ill. 8 perc

Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2

MESTERMÉRLEG

Konkoly Csaba: - Látszott a meccsen a DVSC szisztematikus építkezése és a BL-tempó, amit ellenfelünk megszokott. Indiszponáltan kezdtünk, könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek, nem tudtuk felvenni a vendégek tempóját. Az első játékrész hajrájában és a második félidőben voltak fellángolásaink és örülök, hogy a foghíjas keretünkbe beszálló utánpótláskorú játékosaink jól teljesítettek.

Szilágyi Zoltán: - Kötelező feladat volt, amit jól oldottunk meg. Feszesen kezdtünk védekezésben, azt a ritmust hoztuk, abban a sebességben játszottunk amit elvárunk. Voltak hullámvölgyeink és ezt a feljavuló Vasas ki is használta, de összességében magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...

május 15., 18:00

Rangadó a Népligetben

Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...

május 9., 17:49

A Dunakanyarban sem lassított a Loki

Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...

május 8., 18:04

Vác vár ránk

Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

május 3., 20:46

Szépen csillogó ezüst

Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...