NBI 2004/2005DVSC-Valdor-Váci NK 30-28

Akaratból született győzelem

Egy jó hír birtokában készülődhetett a hazai csapat a vasárnapi találkozóra. A Fradi ellen megsérült Ruta Latakaite ugyanis a Cornexi-meccs kihagyása után már vállalni tudta a játékot. Így Laurencz László vezetőedző minden számba jöhető játékosát harcba küldhette a tavalyi bajnokság sikercsapata ellen.

2004. október 24., 19:03 (Gurbán György (DEOL))

A találkozó első gólját Borók Rita szerezte, és 2:2-ig felváltva estek a gólok. Ezután azonban "hullámvasutazni" kezdtek a csapatok: először a Vác lépett meg két góllal - (2:4) -, majd a Loki elsősorban Kereki Edina három találatának köszönhetően emberhátrányból fordított (6:4). Ám megfejelni a debrecenieknek sem sikerült az előnyt, mert hiába indította be saját gólgyártását két találattal Alina Ariton, a támadásban elkövetett hibák miatt a vendégek visszavették a vezetést (8:10). Szerencsére ekkor Szűcs Gabriella is lábra kapott, és 12:12-nél ismét együtt voltak a küzdő felek. Az első félidő utolsó pillanataira kitartott a Loki-lendület, így a hazaiak kétgólos előnnyel vonulhattak pihenőre (14:12).

A folytatás nehéznek ígérkezett, mert emberhátránnyal kezdett a Debrecen. Fel is jött egy gólra a Vác, ám ekkor a meccs kimenetele szempontjából döntő fordulat következett be. Miután a cserekapus Kolsovszki ismét kihalászta a maga büntetőjét, nagy rohanásba fogott a Loki. Kiváló védekezés, és jó kapusteljesítmény mellett sorra estek a debreceni gólok, ezek közül Alina Ariton szerzett zsinórban négyet. Ezután Nyilas Tünde lopott el egy tétova váci keresztpasszt, és meg se állt a labdával a kapuig, majd Szűcs Gabi bombája hatgólosra hízlalta az előnyt (20:14). És még nem volt vége a remeklésnek, mert Kereki Edina emberhátrányból szerzett szemfüles találata, és Szűcs lövése után a legnagyobb különbséget mutatta az eredményjelző tábla (22:15). Eldőlni látszott a meccs, ugyanis az EHF-kupában is vitézkedő vendégek nem tudtak mit kezdeni a Loki precíz védekezésével. Ariton megint megmutatta, hogy a DVSC-nek ezúttal nem gond az emberhátrány, ám ekkor feléledt a második félidő közepéig kitűnően őrzött sokszoros gókirálynő, Mátyás Auguszta, az ő vezérletével veszélyes hajrába fogott a vendégcsapat (27:23). Nagyon fontos volt ekkor Kereki két és Madai egy gólja, de nem nyugodhattak meg a hazai drukkerek, mert Mátyás nem töltött, csak lőtt (29:26). Messze kitolta védekezését a Vác, de szerencsére Szűcs gólja ismét növelte a különbséget, és a végén hiába válaszolt erre két találattal a vendéggárda, a Loki sikerét már nem tudta veszélyeztetni.

Összességében véve a hibáin vasakarattal felülemelkedő Loki megérdemelt sikert aratott. Kijárt a vastaps a lányoknak a szép számú közönségtől.

DVSC-Váci NKSE 30-28 (14-12)

Debrecen, 1400 néző. V: Jancsó, Marczinka

DVSC: Vorozscova - KEREKI 6, Borók 1, Orbán 1, Sütő M. 1, SZŰCS 6, ARITON 8 (4). Cs: Kolsofszki (kapus), Latakaité 4, NYILAS 1, Madai 1, Rácz 1. Edző: Laurencz László

VÁC: Juhász - Berta 2, ILYÉS 8 (1), Moszkovaja 1, HORNYÁK 4, MÁTYÁS 9 (3), Patru 2. Cs: GRIDNYEVA (kapus), Őri C. 2, Szentes, Farkas V., Rezi, Mayer. Edző: Vura József

Az eredmény alakulása. 8. p.: 2-4. 11. p.: 6-4. 15. p.: 8-6. 20. p.: 8-10. 24. p.: 9-11. 28. p.: 12-12. 35. p.: 17-13. 42. p.: 22-15. 51. p.: 24-19. 55. p.: 27-23. 59. p.: 29-26

Kiállítások: 16, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4


Gurbán György (DEOL)

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...