A magyar megyei színvonalnak megfelelő vendégeket a DSI ificsapata is valószínűleg kétvállra fektetné.
1994. október 15. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)
Fotó: Iklódy János

A bírók ötvenszer fújtak a sípjukba, ezúttal Lajterné gólja után
Női kézilabda, EHF-kupa, első mérkőzés:
Debrecen, 1200 néző, vezette: Altan, Kücükyilma (törökök).
DVSC-Symphonia: SZAMOZVANOVA - SÁNDORNÉ 8, Jeddi 5/2, Katkó 1/1, Lajterné 4, CSAPÓ 7/1, LÁSZLÓ 11. Csere: SZOPÓCZY (kapus), ZUPKÓ 5, HORVÁTH I. 5, Halcsik 1/1, Horváth B. 1/1. Edző: Köstner Vilmos.
HB Echtemach: Alef - Wohl, Steyer Marie, Epps 1, Jaros 1/1, Peters, Pistola. Csere: Kremer, Da Rocha, Steyer Monique. Edző: Raymond Kaiser.
Kiállítás: 6, illetve 10 perc.
Hétméteres: 6/6, illetve 2/1.
A lengyel Agnieszka Jarossal (13 éves) felálló luxemburgiak már kiállásukban is inkább egy középiskolai diákcsapatra hasonlítottak, mintsem egy rangos európai kupában indulás jogát kiharcoló gárdára. A hazai közönség éppen ezért hamar a szívébe zárta őket és megtapsolta az IHF-ellenőrként először ténykedő Varga Istvánt, továbbá a nemzetközi mérkőzést először vezető török bírópárost is. Egyébként az előmérkőzésen a rendőrök 6-1 (4-0)-re verték a tollforgatókat, ifj. Tóth 2, Vajkó 2, Józsa és Szabó I. góljaival, melyekre Kiss J. válaszolt becsületből.
Tíz perc - tíz debreceni gól volt a mérkőzés első hatodának a mérlege, miközben Szamozvanova a mezőny fölött kedvére gyakorolgathatta a szélsőkkel a gyors indítást. Így hamar érthetővé vált, hogy az Echternach miért adta fel oly könnyedén a pályaválasztói jogát. A 13. percben a török bírók megszánták a vendégeket és Csapó - egyébként szabályos - szerelése után egy hetessel lepték meg őket, amit Jaros értékesített, s a Loki szurkolók ünnepeltek. A László-Sándorné gólpárbaj az első félidő végére 8-8-ra alakult úgy, hogy a luxemburgiak kettős emberelőnyben még hetesből sem tudtak gólt dobni.
Szünet után Köstner Vilmos Jeddi kivételével az egész csapatát lecserélte, míg az ellenfélhez először csak Kremer állt be. Szopóczy mindent beleadott, hogy ne maradjon le Szamozvanovától. Ő is csak egy - igaz akció - gólt kapott, de egyértelmű volt, hogy a magyar megyei színvonalnak megfelelő vendégeket a DSI ificsapata is valószínűleg kétvállra fektetné. László lőtte a Loki negyvenedik találatát, majd Epps az Echternach első akciógólját az 53. percben. A négyszeres Európa-kupa-döntős Debrecen az ellenfelét lelépte és ma délelőtt 11 órától bizonyára egészen más összetételben lép pályára, mint tegnap.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...