Akire már nincs szükség, az mehet?...

Volt egyszer

egy fiatal, temperamentumos leány. Iskolái elvégzése után Hajdú-Biharba kapott kinevezést. Testnevelő. Előbb Debrecenben, most pedig egy távoli kisközségben tanítja az ifjúságot a testnevelésre, a sport szeretetére.

Ez a leány joggal tanít a sport szeretetére, mert ő maga is imádja a sportot. Kézilabdázik. Igen jól. Talán azért is írok, mert sportoló, mert egy tehetséges ember további sportsikereiről van szó. De más egyébről is...

A napokban arról hallottam, hogy a kézilabda szövetség fegyelmi bizottsága a "sárga" szabálykönyv alapján (ezt a könyvet ezelőtt évekig nem használták), annak is a 26. §-a szerint, azért, mert a volt sportköre, a D. Bocskai hozzájárulása nélkül a maga választotta újabb sportkörben, a DVSC-ben februárban Budapesten barátságos mérkőzésen vett részt, átigazolási várakozási idejét egy évvel meghosszabbították az újabb sportköréhez. Igaz, hogy más játékosok is elkövettek hasonló szabálytalanságot, de azok ellen nem indult eljárás. Az átigazolás egy évvel való meghosszabbítása e régi szabálykönyv szerint jogos, ha belépődíjat is szedtek. Ezt azonban a fegyelmi tárgyaláson nem kutatták, nem bizonyították. De ítélni, aztán ítéltek...

A fegyelmi

ítélet nemcsak úgy magától született. Hosszú kálvárián ment keresztül ez a 20 éves leány, míg idáig elért. Az előzmények még inkább felkavarják az emberben a vért. Azért, mert lélektelenül elbántak egy dolgozó nővel, egy tehetséges sportolóval. És miért?...

Nézzük sorjában. Az NB I-ben szerepelt D. Bocskai női kézilabdacsapatának vezetői elintézték, hogy a megyei kinevezés ellenére is Debrecenben taníthasson. Ennél mi sem volt könnyebb, hiszen házon belül kellett intézkedni. Ezután akadálytalanul sportolhatott 1955-ben ez a leány ebben a sportkörben.

Azonban az életben vannak bökkenők, buktatók, megtörténik, hogy összekeverednek a dolgok, így történt ez akkor is. Bizony igen sokszor játékostársnőivel nem értették meg egymást. Előfordultak hajbakapások, az edzéseken is össze-összezördültek. Fiatal lányoknál ez sokszor érthető.

Summázva. A szakosztály vezetői és tagjai nem bánták, ha a testnevelő eltávozik a csapattól, a szóban forgó kézilabdázó sem kötötte az ebet a karóhoz, és bejelentette, hogy más sportkörben kíván a jövőben szerepelni. Épp ez volt a bökkenő. Nem az volt a baj, hogy elmegy, hanem az, hogy abba a DVSC-be kívánt lépni, amellyel nem a legrózsásabb viszonyban vannak a Bocskai vezetői. Talán rosszul tette, hogy otthagyta egyesületét? Talán ezzel felbosszantotta a vezetőket? Lehet. Az biztos, megitta a levét. Alaposan.

"Nincs már reá szükségünk - hangzott a szentencia -, ki kell helyezni ismét vidékre!" Hát ha a vezetőknek nincs reája szükségük, mint kézilabdázóra, akkor nekünk sincs reá szükségünk, mint testnevelőre Debrecenben.

Kihelyezzük

- volt az akkori városi oktatási osztály megfellebbezhetetlen verdiktje. A határozat aztán hamar megszületett. Alig intéződött el, hogy a szakosztályból eltávozik ez a testnevelő, pár hét múlva kezébe kapta az áthelyezéséről szóló okiratot - még 1956. júliusában. Ameddig egy sportoló kell, mindenben támogatják. Ha nem - mehet!...

Nem volt mit tenni, elfoglalta új beosztását egy nyíri kisközségben - zokszó nélkül. Csak belül mardosta a kétség. Vívódott magával, mivel érdemelte ő ezt az eljárást. Szóba nem álltak vele áthelyezése ügyében. Hát lehet ezt az eljárást emberinek nevezni? Nem!

Igaz, hogy több tanítónő és tanárnő Debrecenből jár vidékre oktatni. Talán többen olyanok is, akiknek kisgyermekeik is vannak. Nem is azért szúrom tollamat most mélyebben a papirosba, mert valakit vidékre helyeztek, mégha az sportoló is. Azért, mert bosszúállásról, rosszindulatról beszélhetünk.

Ha a történetet tovább akarom folytatni, annyit még el kell mondanom, hogy az új sportkörben, ahova az átigazolását volt sportkörétől kérte (ehhez sem járultak hozzá), fegyelmezetten viselkedik, vezetői megelégedettek magatartásával. Sportszeretetére jellemző, hogy hétköznaponként délután bejár Debrecenbe edzésre, és bizony hajnalban kell visszautaznia munkahelyére. Hozzáteszem azt is, hogy nem holmi anyagiakért teszi ezt.

És most?

Egyesek azon fáradoznak, hogy egy tehetséges kézilabdázó két hosszú éven át ne sportolhassék ott, ahol kedve tartja. És abban a sportágban, amelyben Debrecen város országos hírnevet szerzett, jóhíre messzi külországokba is eljutott. Ez az eljárás nem szolgálja a város kézilabdasportjának még magasabbra való emelését, sem a nevelést. Jelen esetben egy ígéret fejlődését, még akkor sem, ha ennek a lánynak hibái is voltak...

Azért, hogy az illetékeseknek könnyebb legyen jóvá tenni a dolgokat, az emberiesség szellemében inkább segítsék, mint akadályozzák a sport, a sportolók fejlődését, megírom, hogy S. N. Magdáról, a D. Bocskai volt kézilabdázójáról van szó...

Fülep Kornél

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com