Lázas munka folyik a Hódos Imre Sportcsarnokban a pályán és az irodában egyaránt, alakul a Loki BL-útiterve, a csapat is készül az elitliga hat meccsére, no meg a hazai bajnokikra.
2010. szeptember 29., 17:27 (BA)
Csütörtökön délután ötkor a lengyelországi siker óta először találkozhat szurkolóival a DVSC-Korvex, nem csoda, hogy a lányok nagyon várják a Szekszárd elleni bajnoki meccset. Az eddig pont nélkül álló újonc elleni találkozó az eredeti időpontnál korábban, 17 órakor kezdődik, s a csapatból a térdműtétje után lábadozó Mörtel Renátán kívül mindenki egészséges.
Ami a Bajnokok Ligáját illeti: ma délelőtt kezdődött meg a bérletek és jegyek árusítása, s hatalmas az érdeklődés. A hazai rendezéssel kapcsolatban folyamatos az egyeztetés az európai szövetség illetékeseivel, míg már kialakult az idegenbeli találkozók "útiterve" is. Eldőlt, hogy Bécsbe és Lipcsébe busszal megy a csapat, míg Navarrába repülőgéppel. Egy portugál légitársaság adta a legkedvezőbb ajánlatot, így Lisszabon érintésével repül Bilbaóba a DVSC-Korvex, innen pedig busszal megy tovább a csapat Navarrába.
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...
július 29.
A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...