Szerdán, 17 órakor a Vasas otthonában folytatja bajnoki szereplését a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést a DVSC Kézilabda YouTube-csatornáján lehet élőben követni.
2024. február 13., 17:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Jó három évtizeddel ezelőtt a honi bajnokság egyik legnagyobb rangadója volt a Vasas és a Loki összecsapása. Azóta sokat változott a világ. A korábban 15-szörös bajnok angyalföldiek megjárták a másodosztályt is, éppen az elmúlt szezonban harcolták ki a feljutást a legjobbak közé. Ahogy azt fentebb is említettük, sokra hivatott együttes a jelenlegi Vasas, kispadján egy roppant felkészült, sok nagy csatát megélt edzővel. Konkoly Csaba a győriekkel 2008 és 2011 között zsinórban négy bajnoki aranyérmet szerzett. A szakember ebben a szezonban a piros-kékekkel is megbolygatta az első osztály mezőnyét, hiszen az előzetesen biztos kiesőnek elkönyvelt együttes komoly meglepetéseket okozva, jelenleg a 9. helyen áll a bajnokságban.
A debreceni lányok hatalmas csatát nyertek szombaton, a Bajnokok Ligájában. A Győr legyőzése azonban áldozatokkal járt. Arról már beszámoltunk, hogy Hámori Konszuéla jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag, így átlövőnkre hosszú kihagyás vár. Ezen kívül is többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést a hatalmas iramú meccsen. Szerencsére a BL-rangadót betegség miatt kihagyó Vámos Míra meggyógyult és a visszatért a szezon eddigi részében az MTK-ban kölcsönben szereplő Szabó Nina.
"Biztos, hogy nagyon sokat kivett belőlünk a Győr elleni mérkőzés, ráadásul amitől nagyon tartottunk, hogy Hámori Konszuéla sérülése súlyos, az sajnos beigazolódott, így hosszú időre elvesztettük őt - nyilatkozta honlapunknak Szilágyi Zoltán vezetőedző. - De érkezett Szabó Nina, aki már a csapattal készül és biztos vagyok benne, hogy fog tudni segíteni nekünk. Abban bízom, hogy ezt a lendületet, ami bennünk van, tovább tudjuk vinni csapatszinten, illetve, hogy azok a játékosaink, akik remek formába lendültek, ezt meg tudják tartani. Az nem is kérdés, hogy nekünk a Vasas ellen idegenben is nyerni kell."
A február 14-én, 17 órakor kezdődő Vasas - DVSC SCHAEFFLER bajnoki mérkőzést Nagy Ferenc és Túróczy József vezeti majd. A találkozót a DVSC Kézilabda YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...