Orbán (Bogdanovics) Annamária

Anna trombózis miatt kórházba került

Riasztó hírt kaptunk ma, a DVSC-Korvex irányítója, Bogdanovics Annamária trombózis miatt kórházba került, pénteken mehet majd haza, s még legalább két hétig otthon is pihennie kell.

2010. október 27., 18:38 (BA)

Ma délben hívott fel a csapatorvosunk dr. Bazsó Tamás, s közölte, hogy az ultrahang-vizsgálat trombózist állapított meg Bogdanovics Annánál - mondta Köstner Vilmos vezetőedző. - A játékos jobb lábában alakult ki a trombózis, amely szerencsére nem a mélyvénás, azaz nem a veszélyesebb fajtája a betegségnek.

Csapatorvosunk egyébként már korábban gyanakodott rá, hogy Annának trombózisa lehet, ám a vérvizsgálat ezt nem mutatta ki. Az is kiderült, hogy a trombózis már múlófélben van. Annát péntekig bent tartják a kórházban, részben az okok feltárása miatt, részben, hogy pihenjen. Utána gyógyszeres kezelést kap majd, s még legalább két hétig otthon kell pihenni, számára tehát véget ért az őszi szezon. A lényeg azonban, hogy Anna teljesen meggyógyuljon, ezt kívánjuk neki minden Loki-szurkoló nevében!


BA

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...